Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Borsai M. Péter: Beszélgetés dr. Krivosík Istvánnal, a Magyar Területi Színház igazgatójával

miába — ez a címe harmadik, gyermekek számára írt színpadi alkotásának, amelynek bemutatójára 1977 májusában kerül sor. Hazai magyar íróink közül Dávid Teréz debütált harmadikként, 1958 júniusában mutattuk be a Dódi című színművét. Az írónő tavaly ünnepelt 70. születésnapja alkalmából októberben felújítottuk ezt a ma is nagy közönségsikernek örvendő darabot. Dávid Teréztől eddig összesen öt alkalommal tűztünk műsorra új színművet, őt tekintjük így legtermékenyebb hazai magyar drámaírónknak.

Hatalmas közönségsiker volt Lovicsek Béla bemutatkozása. A csillagszemű asszony című regényének színpadi változatára ma Is szívesen emlékszik a közönség... Lovi- cseknek az 1974/75-ös évadban bemutatott Tűzvirág című színműve új fejezetet nyitott a hazai magyar drámaírásban: színpadon ő szólt először a Szlovák Nemzeti Felkelésben harcoló magyar partizánokról. Tavaly örömmel mutattuk be Lovicseknek Alattunk a város, felettünk az ég című újabb színművét is. Az említetteken kívül Szabó Béla: Menyasszony című regényének színpadi átdolgozását és Gál Sándornak egy mesejátékát sikerült még bemutatnunk a hazai magyar szerzők alkotásai közül.

Gondolom, a MATESZ létrejöttének közelgő „ezüstjubileuma” a csehszlovákiai magyar drámairodalom további fejlődésében is fontos határkő lesz. Dramaturgiánknak az elmúlt két-három esztendőben elért eredményei azt sejtetik, hogy a jövőben lényegesen nagyobb alapossággal és erőfeszítéssel tudunk majd olyan kérdésekre is összpontosítani, amelyek eddig — sajnos — elkerülték a színház figyelmét. Elsősorban a két világháború közötti hazai magyar drámaírás és színjátszás haladó hagyományainak felkutatására célzok itt, de ennek kapcsán több hasonló munkaterületet is megemlíthetnénk ... Az utóbbi időben szorossá váltak kapcsolataink a csehszlovákiai magyar kortárs írókkal is. Kmeczkó Mihály, színházunk fiatal dramaturgja alkotói együttműködést létesített Batta Györggyel, Simkó Tiborral, Zs. Nagy Lajossal, Tóth Lászlóval, Szigeti Lászlóval és másokkal. Ennek az összmunkának gyümölcse — remélhetőleg — a MATESZ színpadán Is mielőbb megmutatkozik! Volt időszak, amikor egy-egy évadban, sőt, két-három szezon során is egyetlen hazai magyar író színpadi művét sem tudtuk bemutatni... Néhány éve évadonként legalább egy, de néha két szlovákiai magyar szerző drámáját is műsorra tűzzük; és bízom abban, hogy eljön az az idő is, amikor egy évadban három magyar szerző drámáját is megtapsolhatja majd a Magyar Területi Színház közönsége!

£ Apropó, közönség! Kinek játszik a MATESZ? Ki látogatja a komáromi társulat és a kassai Thália Színpad előadásait, milyen a közönség és a színház viszonya?

— Hivatalos adatok szerint a Szlovák Szocialista Köztársaságban több mint félmillió magyar nemzetiségű állampolgár él, közülük évente több mint százezer nézőnk van. A megalakulás évétől számítva több mint kétmillió néző tekintette meg előadásainkat. A színházlátogatók 80 százaléka mezőgazdasági dolgozó és munkás, nézőink 40 százalékát fiatalok képezik. Az előadások nézőinek szociális összetételét általánosítani csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet. A számbeli látogatottság is hullámzó. Van, ahol ugyanazt a darabot telt ház előtt játsszuk, a szomszéd községben ugyanakkor foghíjas nézőtér előtt lépünk színre. Az ellenben megállapítható, hogy a kortárs szerzők darabjai jobban vonzzák a közönséget. Az elmúlt huszonöt év alatt a taps „minősége” is változott. Az indulás éveiben mindig és mindenütt vastaps zárta az előadást, ma viszont már a tenyerek csattanása is „árnyaltabb”. Nem panaszként mondom ezt, sőt, ellenkezőleg: a közönség reagálása azt bizonyítja, hogy sikerült tevékenyen hozzájárulnunk a nézők ízlésének és esztétikai értékeinek formálásához.

® Az állandó tájolás és a „kinek játszás” kérdése bizonyosan kihat a dramaturgiai tervre is. Ez a szempont mennyiben befolyásolja a színház művészi törekvéseit?

— A MATESZ munkáját alapjaiban határozza meg a színház tájoló jellege. Hogy ennek a küldetésnek az eddigieknél is jobban eleget tudjunk tenni, ahhoz fokozatosan fel kellene számolnunk minden rossz értelemben vett kőszínházi konvenciót. Ez utóbbinak lényeges sajátossága az állandó jelleg, a korlátlannak tűnő játéktér, a jó műszaki lehetőségek, a „törzsközönség” és egyebek .. Ilyen lehetőségekkel, országjárásaink során, mi csupán elvétve találkozunk. Nálunk a színpad fölszerelése, méretei, a terem akusztikája, sőt, még a kultúrház állapota is estéről estére változik. Az ilyen körülmények szinte törvényszerűen sajátos művészi kifejezési eszközöket és az igényesség tekintetében kisebb-nagyobb kompromisszumokat követelnek. Rendező-