Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Dávid Teréz: Az első közléseim

Szóval, első közléseim ...

Magam csodálkozom legjobban azon, hogy mily hosszú utat kell megtennem visszafelé az időben, míg elérkezem a kezdet kezdetéhez. Holott, mintha csak tegnap történt volna. Tinzenhatévesen, néhány verses próbálkozás után, már drámákkal ostromoltam a halhatatlanság színpadi bejáróját. Hogy nem tárult fel első kopogtatásomra, az engem nem zavart. Az íróasztal fiókja megmaradt számomra; s az alkotás öröme volt mindig a legtisztább örömöm, mába is érő szenvedélyem. Családi örökség. Már anyai nagyapám is hódolt neki. írt például egy verses drámát a pénz hatalmáról, betanította gyermekeivel, és műkedvelő szavalókórusként felléptek barátoknál, ismerősöknél, ünnepélyes alkalmakkor, jótékonycélú előadásokon, természetesen honorárium nélkül. Pedig a pénz elkelt volna a háznál, nagyapám szerény fizetésű egyházfi volt és anyámnak férjhez menésekor nemes szenvedélyét ajándékozta. Apám sem vitt a házasságába sokkal többet, mint két évig tartó színészi múltját, pályadíjnyertes darabjának súgópéldányát és a darab színházi plakátját. (A kolozsvári Nemzeti Színházból, 1905. évi keltezéssel.)

Elnézést a nagy kitérőért. Amit elmondtam, szervesen hozzátartozik első közléseimhez. Mert nem úgy kezdődött, hogy leültem és írtam. Úgy kezdődött, hogy apám összetalálkozott anyámmal. Századeleji romantika, apróhirdetés a Pesti Naplóban. — „Házasság céljából megismerkednék...” Jelige: „Kóbor herceg”. (Apám lelkileg ekkor még a festett kulisszák világában élt.) Anyámat szintén irodalmi becsvágyak fűtötték. Verseket, novellákat írogatott, és valószínűleg nagyon únhatta már a soktestvéres házat, mosni, vasalni, főzni ... Válaszolt tehát a hirdetésre. Pár hónapig leveleztek, természetesen „poste restante”, aztán anyám követte apámat egy kis falucskába, a gör- gényi havasok aljába, sötét, dohos, földszintes lakásocskába, a konyha padlója tapasztott, sarkában búboskemence, egy ajtó fűszerszagú kis boltocskába nyílt. Ez volt hát a kóbor herceg birodalma, melyet rábízott anyámra, s anyám tüstént a pult mögé állt. Mérte a fotogént, puliszkalisztet, szárított fuszujkát, míg apám műkedvelő színielőadásokat rendezett a katolikus legényegyletben. (Holott nem tartozott ehhez a felekezethez.) Olykor szerepet is vállalt. Ö alakította a mindenkori kisbírót. (Csikós, Falu rossza, Piros bugyelláris...) Nem tartott soká ez a paradicsomi állapot. Anyám tüdejének megártott a fanyar illatú szatócsbolt levegője, hároméves öcsém pedig meghalt a dohos lakásban. Ekkor orvosi tanácsra anyám szülőföldjére, Ungvárra költöztünk, ahol szüleim rokoni támogatással fényképészeti műtermet nyitottak. Hogy miért éppen fényképészethez fogtak, holott ehhez épp oly keveset értettek, mint a kiskereskedelemhez, azt máig sem értem. Talán azért, mert ez volt a legolcsóbb eszközökkel megvalósítható kereseti lehetőség. Az udvaron kifeszítetttek egy festett vászondarabot, egyik oldala főúri kastélyt ábrázolt, a másik a Niagara zuhatagot, és az üzlet megindult. Illetve nem Indult meg. Zivataros, esős nyáridők jártak akkoriban, szüleim hiába remélték, hogy a nyári napsütésben megkeresik a villanyfölszerelés árát, így télen majd a szobában fotografálhatnak. Ezután apám nem írt több drámát, népszínművet sem rendezett, hanem hóna alá vett egy hatalmas mintaalbumot és egy nagyító- vállalat megbízásából elindult a környék falvaiba fényképeket gyűjteni nagyításra. Az udvarra kitett háromlábú fotomasina fekete klott leple alól anyám dugta elő fejét, és mondogatta a magukat megörökíteni vágyó „Julikáknak” „Liliomoknak”, hogy „Barátságos arcot kérek..." Én, ez időben, (nyolcéves lehettem) iskolai feladataim, házi teendőim elvégzése után, anyai parancsra, hosszú leveleket fogalmaztam képzelt partnereknek — „stílusgyakorlás céljából”...

Ez volt tehát számomra a kezdet kezdete, mert a levelek lassacskán versformát öltögettek, mesékké változtak, színdarabokká. Utóbbihoz egy iskolai „jutalomkönyv” adott ösztönzést. A színes képekkel illusztrált kötetből Makrancos Kata beszélt hozzám, meg Liliomfi.. (Gyermekszínpadra átdolgazva.)

1914 őszén kitört a világháború. Apám bevonult, anyám két lemez előhívása között verseket írt... apámhoz a frontra. Jött az államfordulat; apám lábal lefagytak, s ekkor ébredt fel végérvényesen álmaiból. Ekkor már hárman voltunk testvérek, a jövőnk- ről gondoskodni kellett, engem beadtak egy valóságos műterembe, elsajátítani a szakmát (az iskoláimat magánszorgalomból végeztem el),, de én a retuspult alatt, amikor senki nem figyelt oda — írtam! Első nyomtatott betűim az Ungvári Közlönyben jelentek meg. Beszámoló egy műkedvelő előadásról... (A cikkért — természetesen — nem fizettek.)