Irodalmi Szemle, 1977
1977/2 - Mészáros László: Drámairodalmunk három évtizede
zásáról beszél, drámáinkban még igazi konfliktusok is alig találhatók. Az egyes jellemek még az olyan mozgalmas drámákban is, mint Lovicsek Béla Tűzvirága, többnyire statikusak, készek. Máshol nem önszántukból kerülnek az eseményekbe (Jelzőtűz, Gyilkosság Harcsáson, Fekete bárány) vagy olyan képtelenül cselekednek, mint például Szekeres az Alattunk a város, felettünk az égben. Pedig Szekeresből például remek tragikomikus hős lehetett volna, ha a darab nem egy romantikus happy end-del ér véget, hanem — mondjuk — a férfi megcsúfolásával. (Csakhát Lovicsek mintha nem tudna szabadulni a sorsszerű szerelmektől: Csillagszemű asszony, Húsz év után). Véleményünk szerint ebben a mesében még a tragédia lehetősége adva volt, gondoljunk csak Szekeres és szüleinek az összetűzésére. Vígjátékhőseinket pedig már csak alig-alig tudjuk felemlíteni, mert köztük még távolról sincsenek valódi komikus jellemek; ezekben a darabokban többnyire szánalmas figurák élcelődnek a többnyire ósdi félreértéseken alapuló helyzetekben. Ha nem várhatjuk is el drámaíróinktól, hogy mindegyik darabjukban felejthetetlen hőst teremtsenek, akkor is kevésnek hat az a kettő-három, akiket hajlandó „a szívébe zárni” a néző. Igazi hősnek érezzük a halállal is dacoló Júliát; az önfeláldozó Annát (A Vidor család) és a sorsot bátran párbajra hívó Áront. Talán még Kalocsai doktor (Alattunk a város, felettünk az ég), Ilona az és Boriska (Fekete bárány) is megmarad az emlékezetünkben. 2. 6 Drámáink szerkesztésmódját mindössze két szempontból vizsgáltuk: hagyományos-e vagy formabontó. Hagyományos szerkesztősmódon a tér-idő- cselekmény hármas egységét értjük, míg formabontóként könyveltünk el minden olyan művet, amely a legkisebb mértékben is megbontja ezt az egységet, azaz modern, formabontó elemet visz a darabba. A statisztikai eredmény: mindössze húsz százaléknyi a formabontó kedv drámaíróinkban. Pedig a formabontó darabok közé soroltuk már Monoszlóy Éva A hűtő című művét is, amelyben mindössze néhányszor hangzik fel egy-egy rövid belső monológ, de ezeknek is alig van dramaturgiai funkciójuk, mindössze „belső megjegyzésként” hatnak. Ide soroltuk a Dodit is, melyben mindössze egyetlen álomkép villan fel. Egri Viktor A tüzet rettegik a farkasok című darabjában pedig a formabontást mindössze a lírai közjátékok jelentik. Tulajdonképpeni formabontó drámánk, amely a napjaink drámaművészetének kísérleteiből merítene valamit, mindössze négy van. Lovicsek Béla Alattunk a város, felettünk az ég című színművében a reálképet néhány emlékkép váltja fel a dráma első részében, de ezeknek itt is csak annyi a draamturgiai funkciójuk, hogy epikusán mutatják be az előzményeket. Az emlékkép tehát nem az emlékezet logikájára épül és így valójában mégis funkciótlanul hat. A cselekmény további folyásában pedig nem következik a múlthoz való visszacsatolás. Lényegében ugyanez érvényes Egri Viktor Ilonának hívták című színművére is. Az előtérbe lépő István csak emlékezik, tehát nincs feszültség a keretjáték és az epikus képek között. Klimits Lajos Véres Pünkösd című optimista tragédiájában tulajdonképpen csak a prológus formabontó, amikor „valahonnét hátulról a feledésből, vagy éppen a múltból”, fehér ruhában bejönnek a színpadra a kosúti sortűz áldozatai. Majd elmondják, hogy „meg kell halnunk újra... emlékezzünk!” A dráma tehát a három halott felelevenítésében jelenik meg. Azzal azonban, hogy a fehér ruhás hősök már eleve újból vállalják a hősi halált, megszüntetik a prológus és a cselekmény közti feszültség lehetőségeit. A tragédia hatása azzal sokszorozódott volna meg, ha a három húsz év körüli fiatalembernek megadatott volna az újraélés lehetősége, és ők ebben a helyzetben ismét vállalták volna a hősi halált. Pedig nem meghalni, élni akartak, hisz fiatalok voltak.
