Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - Mészáros László: Drámairodalmunk három évtizede

körülmények között fölnevelkedett és más körülményektől determinált nő lenne. Nem is beszélve arról, hogy közben Tamásnak is hetvenéves „öregúrnak” kellene lennie. Mindez természetesen nem csupán a Lidércfényre érvényes. Gond az még a Fény a faluban, a Pünkösdi királyság, a Gyilkosság Harcsáson és a Szarkafészek esetében is.

Most pedig nézzük a tematikát, melyet gyakorlatilag természetesen nem mindig lehet különválasztani a kortól, az időtől, de megkülönböztetésük módszertanilag hasznosnak tűnik. Először talán vegyük a mesét, ami egy kicsit elkülönül az általunk használt többi tíz témacsoporttól. Nem is foglalkozunk vele bővebben, csupán megemlítjük a szegényes termést. Gál Sándor A szürke ló címmel írt verses mesejátékot, Siposs Jenő pedig A csodálatos esemény és az Őzikék és a farkas után Utazás Idómiába címmel jelentkezett újabb, a fantasztikum világába elvezető mesével. Drámai termésünk téma szerinti megoszlásához a szerelem, család, falu, ellenállási mozgalom, lélek, közélet, történelem, munkásélet, munkásmozgalom és jövő kulcsszavakkal próbálunk közeledni. Ezek a tematikai motívumok természetesen több esetben fedik egymást, de maximálisan kettő kombinációjával már eléggé megbízhatóan lehet jellemezni az egyes drámákat. A kulcsszavainkhoz kapcsolódó százalékok sok mindenről vallanak, árulkodnak. Nézzük ezeket a számokat (a százalék jelének elhagyásával): szerelem — 30, család — 20, falu, ellenállás — 11—11, lélek — 9, történelem, közélet, munkásélet — 4—4, munkásmozgalom, jövő — 3—3. Az első pillantásra talán nem is tűnik soknak a szerelmi témára eső harminc százalék. Ha azonban belegondolunk, hogy a szerelem, a család ős a falu összefonódó témaköre összesen már 60 százalékkal van jelen, akkor már felsejlik a tematikai beszűkülés veszélye. Ha pedig az előzőekhez hozzáadjuk még az ellenállás és a lélek további húsz százalékát, akkor már a szinte megdöbbentő 80 százalékot kapjuk. Tehát alig maradt drámánk, amely az igazán izgalmas problémákat, a történelem, a munkásmozgalom, a munkásélet, a közélet és a jövő kérdéseit boncolgatná. Ezek a témák csak három-négy százalékkal vannak jelen, ami gyakorlatilag egy-két művet jelent. Pedig történelmi drámáink — mint már rámutattunk — tulajdonképpen nem is történelmiek. A közéletiséget is odaítéltük már Lovicsek Béla Alattunk a város, felettünk az ég című drámájának, bár nagyon elmosódnak benne a közéleti problémák. A munkáélet is csupán Egri két művében, a Szarkafészekben és halványabban a Virágzik a hársban lelhető fel. Klimits munkásmozgalmi darabja és Mo- noszlóy Éva jövővíziója pedig nem is kerültek bemutatásra hivatásos társulatnál. Ugyanerre a sorsra jutott az egyetlen igazi közéleti drámánk, Egri Viktor Párbaj a is. Valójában tehát az igazán izgalmas témákra jutó húsz-harminc százalékot sem tudjuk vérbeli, jó drámákkal kitölteni. Tovább súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a legmagasabb százalékszámokkal jelzett témacsoportokban sem találunk igazán kitűnő darabot.

2. 5 Ha az előbbiek alapján tudatosítjuk, hogy nincs igazi tragédiánk és komédiánk, nincsenek igazán izgalmas témájú új drámáink, már az sem lephet meg bennünket, hogy igazi hőseink is alig vannak. Nem drámaelméleti értelemben használjuk itt a hős fogalmát; drámáink olyan jellemeit értjük alatta, melyek az előadásból kilépve fogalommá, jelképpé válnak gondolkodásunkban. Szépprózánknak ilyen hőseivé váltak például Morvái, Ács Kálmán és Hernádi Tivadar. Drámairodalmunk egyelőre még e téren is adósunk. Drámáink szereplői nem egyéniségek és jellemek konfliktusait jelenítik meg, hanem csupán alakokat és figurákat jelentenek. Konfliktus nélkül nincs jellem és nincs cselekmény, illetve csak az igazi jellem kerül konfliktusokba. Míg azonban például Szmelkov a mai szovjet drámáról szólva a konfliktus minőségi váltó