Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - Mészáros László: Drámairodalmunk három évtizede

jezés nem eléggé átgondolt. Az események logikájából ugyanis nem következik, hogy Ancsi az egyedüli bűnös. Sándor bácsitól például oktalanság volt, hogy az összezördülés után fegyvert adott a két fiatal kezébe. Dehát a csehovi puskának el kellett sülnie... Lovicsek Béla viszont jó drámaírói érzékről tett tanúságot, amikor a TűzvirágoX színmű jelzéssel adta ki a kezéből. A kor volt tragikus, de az ellenállási munka mindennapinak számított. Kalocsai doktor valójában azzal válik hőssé, hogy kezdettől fogva számol a bukás, a halál lehetőségével: „Mehetünk, őrnagy úr!” — mondja letartóztatásakor. Témánk lezárásául érdemes felvillantanunk színpadi szerzőink műfaji profilját. Egri Viktor az Ének a romok feletten kívül nem írt igazi tragédiát, számos színműve mellé csak két komédia társul (Szarkafészek, Pünkösdi királyság). Dávid Teréznél mintha egyensúlyban lenne a három műfaj, pontosabban szólva az utóbbi években írt komédiák egyensúlyozzák a korábban keltezett tragédiákat. Lovicsek Béla általában színművekkel jelentkezik, de a Baj van a szerelemmel című komédiáját már évek óta műsoron tartják műkedvelő színjátszóink. Monoszlóy Éva színműveket, Klimits Lajos tragédiákat ír, Tóth Ernő pedig mindkettővel kísérletezik, (Törlesztés, Furfangos szerelmesek] sajnos, nem nagy sikerrel. Siposs Jenő mesejátékokkal, néhány komédiával (Nagy baj az agybaj] és színművel (jelzőtűz] állt elénk. A komédiák elemzésére nem térünk ki, mert rájuk is érvényesek a tragédiáról elmondott analógiáink: alig komédiák. A humor lehetősége kimerül bennük az egyszerű helyzetkomikumban és a szójátékokban, a jó bemondásokban. Talán csak Dávid Teréz Bölcs j ohanná)át érdemes külön felemlíteni.

2. 4 A következő kersztmetszetünk kulcsszavai az idő és a tematika. Nézzük először az egyszerűbben felvázolható időt. Az első pillantásra érdekesnek tűnik a kép: drámaírásunk felöleli a tatárjárástól a kétezredik évig húzódó időszakaszt. Ezek azonban csak a határértékek, a szlovákiai magyar drámák túlnyomó többsége az időtengely utolsó négy évtizedén helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy valójában nincs történelmi drámánk. Az Ének a romok felettben a tatárjárás ideje is csak jelképes, mert nincs konkrét történelmi jelentése. Ugyanúgy az Örök láng is csupán romantikus szerelmi történet, s nem pedig a Szlovákia területére eső török uralom történeti hangulatának és problémáinak a felidézése. Tehát még történelmiként értelmezhető drámáink is csak áltörténelmi históriákat elevenítenek meg. A jövőbe is csak egyetlen kísérlet mutat: Monoszlóy Éva A hűtő című színműve, amely a szerzői megjegyzés szerint „történik ... ma és holnap, valahol és mindenütt. . .” Egyedülálló kísérletként kell számon tartanunk L. Kiss Ibolya Tolsztojról írt drámáját is. A két háború közötti időszakban Egri A Gedeon-ház-a, Szabó Béla Menyasszonya és Klimits Lajos Véres Pünkösdié játszódik. A háború és az ellenállás éveibe — illetve az akkor kezdődő vagy végződő időszakba — pedig nyolc mű vezet el bennünket: Egri Viktor: Élni kell, A tüzet rettegik a farkasok; Dávid Teréz: Az Asszony és a Halál, Zsákutca, A Vidor család; Monoszlóy Éva: Hidak; Lovicsek Béla: Tűzvirág; Siposs Jenő: jelzőtűz. Minden drámánknak a mát, napjainkat kellene tükröznie. Hogy ez — sajnos — mennyire nem így van, arra majd a tematikával és a hősökkel kapcsolatban még rámutatunk. Most még a „történik napjainkban”-féle szerzői megjegyzések problematikus voltát szeretnénk kihangsúlyozni. Nézetünk szerint félreértésekre adhat okot ennek a szerzői utasításnak a kritikátlan használata. Dávid Teréz Lidérc- fényére például a hatvanas években még ráillett ez a formula, de a dráma 1970-es kiadásában már nemcsak hogy problematikusan, hanem eleve hihetetlenül hat. Az a Tilda, aki a hatvanas évek elején 28 éves, nem lehet egy ugyanennyi éves fiatalasszony 1978-ban, mert akkor már egy egészen más