Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - Mészáros László: Drámairodalmunk három évtizede

és az Örök láng, Dávid Teréztől pedig Az Asszony és a Halál. Verses formában íródott Egri A tüzet rettegik a farkasok című drámájának a keretjátéka is; ez a darab egyébként az előző kettővel mintegy trilógiát alkot. Az Ének a romok felett verselése a legsikerültebb. Helyenként itt Egri valóban eleget tesz Fry követelményének, hogy a verssorokba tördelt szavak a puszta információs tartalmon túl valami többletet is jelentenek. Dávid Teréz verselése Az Asszony és a Halálban főleg a páros rímelésen alapszik, ami néha nem a legsikerültebb. A báli és a lokáli jelenetekben viszont funkcionális, mert hangulatot teremt. A történelem prózai összecsapásaiban aztán Dávid nagyon helyesen lemond a verses formáról, hisz egy gárdista ajkáról valóban elképesztően hangzana a verses beszéd. Verses drámáinkkal kapcsolatban feltűnő, hogy jobbára prózát író emberek tollából születtek, lehet, hogy fiatal költőnemzedékünk majd itt merészebb lesz.

2. 3 Ami drámaírásunk zsárcergazdagságát illeti, sajnos, nemigen beszélhetünk gazdagságról. Az alapvető műfajokon (tragédia, komédia, színmű) kívül nincs tragikomédiánk, szatíránk, bohózatunk és groteszkünk, hogy csak a legfontosabb mellékhajtásokat említsük. Mindez nemcsak a bátorság és a kísérletező- kedv hiányáról tanúskodik, de arról is, hogy drámaírásunk „nem figyel oda” a világ drámairodalmában zajló folyamatokra. Nem feltétlenül a groteszk és az abszurd technikájának a felhasználására kell gondolnunk. A műfajok közti határok elmosódását a legjobban a tragikomédia előretörése fejezi ki. Bármennyire tragikus is korunk, az egyén — a dráma mindenkori hőse — bonyolult világunkban gyakran tragikomikus helyzetekbe keveredik. Persze, a tragikomédia nem egyszerűen a tragédia és a komédia összekapcsolásából alakul. A tragikomédia olyan magasabb művészi egység, „amelyben a vígjáték voltaképpen tragédiába csaphat át, ami a tartalom ’súlyát’ illeti. Csakhogy ez nem történhet meg, mivelhogy ami a tragédiában rendkívül komoly, az a tragikomédiában csupán legyőzhetetlen abszurdum, ostoba tévedés, alaptalan reménykedés stb.” (Vlagyimir Frolov). A „szocialista tragikomédia” létjogosultságának a megértéséhez gondoljunk például Vampilov Húsz perc egy angyallal című mesteri egyfelvonásosára, vagy akár Szakonyi Adáshibájára. Drámaírásunk, sajnos, nem mozdult meg ebben az irányban. A másik jellegzetes tény az egyes műfajok százalék szerinti elosztása. A komédia 20, a tragédia 30, a színmű pedig 50 százalékkal van jelen. Ezek a számok nem is egészen pontosak, mert a besorolást a drámák szerzőinek meghatározása szerint végeztük. A tragikusnak jelzett események, összetűzések azonban sokszor olyan külső erőktől determináltak, hogy magát a drámát nem érezzük tragikusnak, nem váltja ki a felemelő katarzis érzését. Klimits Lajos Véres Pünkösdiében például a kosúti események többé-kevésbé egyszerű fölelevenítése egyáltalán nem hat tragikusan. Nézetünk szerint itt talán a dokumentumdráma lett volna adek- váíabb műfaji megjelölés. A halál, a gyilkosság még nem teszi feltétlenül tragédiává a drámai alkot'st. A tragédia a nagy ember, a kemény jellem küzdelme a sorssal. Minden kívülről jövő megoldás — a „deus ex machina” — gyengíti a tragikumot és a katarzis lehetőségét. Egri Viktortól egészen a kezdő Tóth Ernőig szinte minden drámaírónk elköveti azt a hibát, hogy tragédiának tüntet föl egy egyszerű — esetleg bonyolult — halálesetet. Példťul Egri Viktor A Gedeon-ház c. drámájában a véletlen baleset után a harmadik felvonás detektívdráma-szerű nyomozása csökkenti a dráma értékét és a tragikum kibontakozását. Dávid Teréz Fekete bárányában egyszerű közlekedési baleset zárja le a történetet, ami azonban szinte felszabadítja a többieket és elrontja a tragédia — az igazi tragédia — lehetőségét. Klimits Lajos Gyilkosság Harcsáson című drámájában felvillan ugyan a tragédia lehetősége, de a befe