Irodalmi Szemle, 1977
1977/2 - Bereck József: Öregem, az utolsó (kisregény, V. Rész)
mégis kevés emberből lesz író vagy más alkotó? Igen, mert az íróvá, igazi íróvá váláshoz ez a képesség magában nem elég. Ahhoz elsősorban a megformálás adománya szükségeltetik. Ez viszont már nagyon kevesek tulajdona. Szóval, megértették e két dolog közti lényeges különbséget? Szinte az egész osztály velem volt elfoglalva, mindenki engem nézett, de Tornyait ez nem zavarta. — Ezekkel a dolgokkal egyébként tankönyvük — itt az első padban ülő Csibrey gondosan becsomagolt irodalomelmélet könyvére koppintott nikotinos ujjával — harmadik fejezetében találkozhatnak újra. Figyelmükbe ajánlanám ezenkívül Benedek Marcell egyik nagyon közérthető, könnyed stílusú könyvét... Hallotta már valaki maguk közül ezt a nevet? — kérdezte hirtelen, egy másodpercnyi hatásfokozó csönd után; kinyújtott kezével az osztályt pásztázta, hogy rögtön talpra állítsa a bátortalanul jelenkezőt; ilyen azonban nem volt. — Akkor hagyjuk — nevette el magát —, mert még kisütik nekem, hogy balszélső volt az egykori aranycsapatban... Fáradt, öreges mozdulatokkal a tanári asztalhoz ült, levette erős, vastag szemüvegét, öklével lágyan mindkét halántékát megmaszírozta, majd erőtlen tekintetével az osztályra hunyorgott. — Most már mondja el, Hury, miért kellett magát ez idáig nélkülöznünk... A folyosón felcsörömpölt az óra végét jelző csengő. 3 A betegség, a háromhónapos kényszerű kihagyás mintha új minőségben tüntetett volna föl, mert Bea a tejbárig alig szólt valamit. Megérezte, hogy minden régi, minden egykori feszélyezne, esetleg fárasztana. Hálás voltam neki ezért. Piros műbőr táskáját lógatva, lehajtott fejjel lépkedett mellettem. A presszóig mindössze annyira jutottunk, hogy egyelőre még nem tudom, elmegyek-e szombaton hozzájuk, s hogy az agyhártyagyulladás tulajdonképpen egzotikus betegség, mint a malária vagy az álomkór, a fertőzés biológiai közvetítéssel jut a szervezetbe, az én esetemben ez a véméndi erdőkben felszedett kullancsok útján történt: egyet a fenekemre, kettőt a hónom alá, s további kettőt pontosan a hátam közepére, ahol nem láthattam s a kezemmel sem érhettem el őket. A kullancs egyébként roppant érdekes állat, kezdetben észre sem veszi az ember, aztán néhány nap alatt lencse nagyságúra hízik, az általa közvetített vírus az idegrendszert támadja meg, s Bea riadtan kapta rám olajos csillo- gású nagy szemét, amikor hideg tárgyilagossággal közöltem vele, hogy testem néhány része teljesen megbénulhatott volna. A presszó ajtajában magam elé tessékeltem; egy ideig zavartan vonakodott, aztán elnézően mosolyogva belépett előttem. Az elszórtan ülő néhány diákon kívül csak két berlinerkendős, krémest falatozó falusi öregasszony, egy feketéző és unottan cigarettázó egyenruhás postai kézbesítő és a keresztrejtvényt fejtő presszóslány volt a kávészagú teremben. Szóval még nem szokott le a keresztrejtvényekről, gondoltam önkéntelenül, mert a kövérkés, hidrogénezett hajú kiszolgálólány a fejét sem emelte föl érkeztünkre. Látszortt rajta, hogy minden figyelmét és igyekezetét lekötik a vízszintesek és függőlegesek; felőle akár az egész presszót ellophatták volna. A vezetékes rádió kis szürke dobozából valamilyen régi sláger hangja szivárgott a zavartalan csöndbe. — Nyilvános szórakozóhelyre mindig a férfi lép be előre! — mondta oktatólag Bea, miután helyet foglaltunk az egyik üres asztalkánál. — Mindenki nem járhat illemtanra ... — Most mit vagy ilyen. — Milyen? — Tudhatnád jól, hogy nem azért mondtam. — Tudom, rendben. Legközelebb majd becsörtetek előtted, mint egy csataló! — Undok vagy! — Nem. Csak egy faragatlan falusi guru... ahogy ti mondjátok gyakran. — Ügy látom, te semmit sem változtál. Már megint kezded? —■, Hát nem te kezdted?! — Nekem semmit sem lehet mondani! — mondta egy kicsit keserűen Eea. Ideges
