Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Jakab István: Fogalom, szó, társadalom
Jakab István Minden nemzetiség gazdasági és kulturális életében nagy szerepe van a fordításnak — ez alól a csehszlovákiai magyarság sem kivétel. A szlovák és cseh nyelven megjelent szak- és szépirodalmi művek fordítás útján jutnak el az itteni magyar (és a magyarországi) dolgozókhoz, s nálunk (vagy Magyarországon) magyar nyelven kiadott munkák szintén ilyen úton kerülnek a szlovák és a cseh lakosság kezébe. De nemcsak a művek tartalmának a közvetítésében tölt be jelentős szerepet a fordítás, hanem a mindennapi életben: a munkában, közéletben, tehát a nyelv beszélt változatának közvetítésében is. Bár dolgozóink — különösen a fiatalabbak — közül egyre többen ismerik meg és hasznájják a szlovák nyelvet, ennek az elsajátítása nem a magyaréval párhuzamosan megy végbe, hanem általában a magyar nyelv megismerése után történik, így még a szlovákban gyakorlottabb egyéneknek is elkerülhetetlenül „le kell fordítaniuk” egy-egy magyarul ismert formulát vagy fogalmazott gondolatot szlovák nyelvre, de az sem ritka, hogy egy-egy új, a szlovák nyelv közvetítésével megismert fogalom nevét kell „lefordítaniuk” saját anyanyelvűkre: magyarra. Az ilyen esetekben döbbennek rá: a két nyelv olyan tökéletes ismerete, amely mellett az effajta „áttételek” nem okoznak problémákat, igen ritka jelenség; más szavakkal: a fordítás — természetesen a jó fordítás — nagyon igényes, alapos képzettséget és gyakorlatot igénylő munka. Nemegyszer halljuk azt a vádat, hogy egy-egy fordítás nem magyaros: idegen az egyes kifejezések szerkesztésmódja. Általában fel is fedezzük a bírált szerkezetek megfelelőit a szlovák vagy valamelyik más átadó nyelvben. Miben rejlik a fordításnak a nehézsége; mi okozza fordítóinknak, de maguknak a két nyelvet beszélőknek is a legtöbb problémát? Az, hogy sem szókapcsolatokat nem lehet minden esetben szavak, sem szavakat szóelemek szerint fordítani egyik nyelvről a másikra. Nem, mert sem a magyar, sem a szlovák, sem más nyelvben nem állíthatjuk a szavakat korlátlanul, tetszés szerint kapcsolatokba. Ez azt jelenti, hogy pl. egyes szlovák szókapcsolatok magyarra fordításakor azt is meg kell vizsgálnunk, elfogadott-e, megszokott-e a szóban forgó szerkezet a magyarban, vagy nem. Például a szlovákban a doplnit igéhez igen sok szó kapcsolódhat tárgyként; a szóelemek szerint legalkalmasabbnak vélt (és talán leggyakrabban használt) magyar megfelelőjéhez, a feltölt igéhez meglehetősen kevés. A magyar a tele nem levő edényt, a lapályos helyet, az egyes kapásnövények tövét, esetleg az alacsony létszámot szokta feltölteni (lásd A magyar nyelv értelmező szótárát.'.), pl. a határozati javaslatot kiegészíti. A doplnit igének tehát több megfelelője van nyelvünkben; a már említett feltölt, kiegészít igéken kívül a betölt, pótol, kitold, kibővít, kikerekít stb. mind a megfelelők sorába vonható. Ezek közül aszerint válogathatunk, hogy a vele tárgyas szerkezetet alkotó szóhoz melyik illik a magyar szerkesztésmód szempontjából legjobban: pl. valaki a 20. évét betölti, a hiányt pótolja, a kevésnek bizonyult szövetet kitoldja, az állományt kibővíti, az összeget kikerekíti stb. A szavak kapcsolatba állítása és jelentéstartalma között igen szoros összefüggést találunk. A kapcsolatba állítás révén alakul ki egy-egy szó mellék- vagy átvitt jelentése. Egy ideig lehet a szókapcsolat alkalmi jellegű, de később, amikor már megszokottá válik, hatással lehet a szerkezet alaptagjaként szereplő szó jelentésére is. Például a ’valamire felakasztott dolgot a helyéről levesz’ jelentésű leakaszt igével először bizonyára alkalmilag kezdték a pofon szót tárgyas szerkezetbe állítani, főleg az A fordítások magyarosságának kérdéséhez fogalom, szó, társadalom
