Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Lenčo, Ján: Út — kezdethez és véghez

folyton az űrhajótól?... Kóborlásaiból mindig furcsa hangulatban és egyre izgatottab- ban, egyre nyugtalanabbul tért meg. Egyszer, félálmomban, kínzó bizonytalanság tört rám, s hirtelen úgy tűnt, hogy nem tévedek. Biztosra vettem, hogy kutat valami után. A következő pillanatban arra is ráébredtem, hogy nem tévedtem abban a feltételezésemben sem, amelyre már régebben nem gondoltam. Tudtam már ...

Tudtam, hogy az expedíciónk céljaival egyidejűleg valami más, külön célt is követ.

Vajon mi lehet ez a cél? — kérdeztem magamat, de hiába törtem a fejem, választ nem találtam.

Egyszer, miután visszatért aznapi sétájából, valamit sokáig számolt papíron és az elektroncsöves számítógépen. Miután lefeküdt aludni, belelestem a számításaiba. Megállapíthattam belőlük, hogy azokat a jelentőseket elemzi és összegezi, amelyek előzetesen tájékoztattak bennünket a még ránk váró bolygókról és állócsillagokról. Óvatosan a fekhelyéhez lopakodtam és elnéztem őt. Kisvártatva azonban összerándult, s ekkor visszasiettem a helyemre. Még jó ideig képtelen voltam másra gondolni; csak hánykolódtam az ágyon és nem tudtam elaludni. Hiába igyekeztem megfejteni azt a titkot, amibe belebotlottam. Azt ugyan már biztosra vettem, hogy valamilyen külön célt követ, de azt még nem tudtam, milyet... A megoldott fejtörő eredményeként egy még bonyolultabb fejtörőt kaptam... Csak hánykolódtam és nem jött álom a szememre. Minden erőmmel erre a titokra, erre a nagy élő titokra akartam fényt deríteni: milyen, ugyan milyen célt követhet? Teltek-múltak a percek, az órák, s egészséges, egyenletes lélegzése úgy visszhangzott a fülemben, mint a harangok zúgása: milyen, ugyan milyen célt követhet? Furcsa félelem fogott el: tőle féltem. Mi okom van félni tőle, ugyan mi okom? Nagyon szenvedtem ettől a választ sürgető kérdéstől, de ezekben a végtelennek tűnő percekben és órákban hiába gyötrődtem, a kérdést nem tudtam megválaszolni. Álmatlanul tévelyegtem a félelem vaksötét útvesztőjében, a félelem élő és egyre szövevényesebbé váló útvesztőjében, önmagamban... önmagam útvesztőjében ... Iszonyodva gondoltam arra is, hogy kettőnk sorsa elválaszthatatlanul összefonódott. Éreztem, hogy fenyegetően közeledik valami, amit nekem kell tartalommal tnegtöltenem, s ami sorsom kiteljesedése lesz. Ügy láttam, hogy olyanok vagyunk, mint azok az ókori rabok, akiket nehéz láncokkal kötöztek egymáshoz. Mi ketten olyanok vagyunk, mint az a fogolypár, ahol kettőjük közül az erősebbik akarata az uralkodó ős a döntő. Nyugtalanul, nehezen aludtam el, s egyre csak az a kérdés zakatolt bennem, hogy vajon mit kereshet, vajon milyen célt követhet?... Ébredés után azt mondtam, parancsot kaptunk az irányítóközpontból, hogy azonnal hagyjuk el a negyedik bolygót és folytassuk kutatásainkat.

Ingerülten mormogott valami válaszfélét, de engedelmeskedett, nem titkolva, hogy nem szívesen teszi.

Rajtoltunk, s elindultunk a hideg és holt mélységek felé, el a kettőnk sorsának sötét mélységei felé.

Ettől kezdve már egy pillanatra sem szabadultam a szorongásaimtól.

A világűr, az űrhajónk és az egész expedíciónk pokollá változott számomra. Mindegyre csak a pokol definícióját kutattam emlékezetemben. Mi a pokol? — lüktetett a kérdés a halántékomon, s a választ is tudtam rá. A pokol az, amiből nem szabadulhatunk.

Nemsokára, akaratunk ellenére, váratlanul éles összetűzésbe kerültünk egymással.

Ez volt köztünk a legelső, s ma már tudom, hogy a menekülésre tett kétségbeesett kísérletem hajszolt bele.

Természetes és görcsös összetűzésünket az én megmenekülésem reménye ős az ő céljának beteljesedése közti ellentét szította fel.

Igaz, ekkor még nem tudtam pontosan, hogy ml a célja, de abban már biztos voltam, hogy a menekülésemért harcolok. Az irányító központ által kidolgozott tervek szerint expedíciónknak néhány hetet kellett volna eltöltenie a harminchetedik bolygón. A föl- tételezések szerint aránylag fejlett civilizáció lakja, amit tüzetesen meg kell vizsgálnunk és fel kell vennünk velük a kapcsolatot. Az egész Földön kíváncsian várták jelentéseinket.

Egyszerre, önszántából megváltoztatta a tervet és úgy határozott, hogy a tizenkettedik bolygóra megyünk.