Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Lenčo, Ján: Út — kezdethez és véghez
Fölvillantak előttem a számításai, alján a hatalmas tizenkettessel, és ismét elfogtak szörnyű előérzeteim. Ekkor léptem föl ellene először teljesen nyíltan. A tizenkettedik bolygót, érveltem látszólagos nyugalommal, utunk végső szakaszában kell meglátogatnunk. Egyébként teljesen érdektelen hely, s úgy tudom, akkor is csak néhány órát kell ott tartózkodnunk. Erre hirtelen dühbe gurult, gyűlölködve vihogott a szeme, majd nyomatékosan megismételte, hogy most a tizenkettedik bolygóra megyünk. Ökölbe szorult a kezem ... Kiabálni kezdtem. Nem megyek a tizenkettedikre! Nem megyek! Kiabáltam, védekeztem a kiáltozásommal, reménykedve a megmenekülésemben... A tizenkettedikre megyünk, torkollt le erélyesen. Elhatároztam, hogy a tizenkettedikre megyünk, és kész! — ordítozott ő is. Nem megyek! — védekeztem. A szeme a gyűlölettől égett, s a rákövetkező pillanatban fölkapott egy követ, amit a negyedik bolygón tett sétáinak egyikéről hozott magával. Fenyegetően közeledett felém. Kénytelen voltam meghátrálni. Miután megnyugodott és elaludt, összeköttetésbe léptem a Földdel. Az irányító központnak jelentést tettem az elképzeléséről. A készülékhez kérték őt. Felébresztettem. Remegett a dühtől, hosszasan magyarázkodott, de a központ nem tágított a harminchetedik bolygótól. Végül is beadta a derekát. Győztem... De éreztem, hogy ez volt az utolsó győzelmem a teljes vereség előtt. A harminchetedik bolygó a hetedik naprendszerben, sőt talán az egész világ- egyetemben is, a legérdekesebbek közé tartozott. Sajátos civilizáció alakult ki és fejlődött rajta. Némi értesüléseink már voltak róluk, de a valóság még így is fölülmúlta várakozásunkat. Alapjában hasonló volt ez a civilizáció ahhoz, amelyik néhányezer évvel ezelőtt, abban az időben létezett a Földön, amikor a tudomány és a technika nagyarányú fejlődése először került megoldhatatlan ellentétbe a beidegződött életmóddal, a régi hagyományokkal. Az itt élő lények alakra és termetre is hasonlítottak az emberekhez. Meggyőződésem, hogy kis kiigazítással úgy néztek volna ki, mint mi. Szokatlanul barátságosan és szívélyesen fogadtak, s lépten-nyomon meggyőződhettünk arról, hogy viselkedésük jóval több őszinteséget takar az idegen világok küldötteivel és követeivel szemben tanúsított általános udvariassági formuláknál. Egy minden tekintetben korszerűen felszerelt és kényelmesen berendezett lakást utaltak ki nekünk, s néhány kísérőt is beosztottak mellénk, akik messzemenően a gondunkat viselték. A nyelvükkel sem volt különösebb gondunk: néhány nap alatt elsajátítottuk. De egy dolgot nagyon idegennek találtunk, s ugyancsak megütköztünk rajta. A kísérőink elvezettek bennünket egy sivatagba, amely a fővárosuk mögött húzódott. Ameddig a szem ellát, mindenütt ketrecek álltak itt. Hatalmas, masszív fémketrecek. Ezekben a ketrecekben a szabadon élőkhöz hasonlító lények raboskodtak. Először megdöbbentem a látványtól, majd fölháborodtam rajta; hirtelen megelevenedtek előttem mindazok a szörnyűségek, amelyektől hajdani történelem tankönyveim is szinte hemzsegtek. Megelevenedtek előttem a már meséknek látszó, régi véres történetek ... Felháborodás, félelem, utálat fogott el... Csakhamar kiderült azonban, hogy fölöslegesen és minden ok nélkül. Egyik kísérőnk sietett elmagyarázni, hogy velük nem egyenrangú lényekről van szó. Ellenkezőleg, alacsonyabbrendű, minőségileg erőtlenebb, kisebb képességekkel rendelkező lények ezek; a mi fogalmaink szerint állatok, bár látszatra semmiben sem különböznek a bolygó teljes értékű lakóitól. A kettejük közti különbség, gondolom, leginkább az emberek és a majmok közti különbséghez hasonlítható. Bolygójuk őskorában a két faj szabadon élt, kölcsönösen szembenállva egymással. Küzdelmük szükségszerűen csak azok javára dőlhetett el, akik ma a bolygót birtokolják. Miután aprólékosabb magyarázatot kértem, egyik kísérőnk elmondta, hogy már a győzelem puszta ténye is az ő felsőbbrendűségüket bizonyítja. És mivel a bolygó másik különlegessége, hogy lakói előtt mind az elmúlás, mind pedig a szaporodás ténye ismeretlen volt, a győztesek eleve nem tehetnek mást, mint hogy ilyen ketrecekben őrizzék a legyőzötteket. Bár úgy tűnt, hogy a kísérőnk valóban igazat beszél, még sem tudtam nem gondolni arra, hogy a felsőbbrendűek és alacsonyabbrendűek közti különbség a valóságban jóval kisebb lehet, mintsem ők feltételezik.
