Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Lenčo, Ján: Út — kezdethez és véghez

pen ilyen falánk rágcsálók vastag, összefüggő rétege, amelyek kölcsönösen és szakadatlanul zabálják és termékenyítik egymást. Megközelítőleg olyan arányban szaporodnak, amilyen arányban pusztulnak, így állandó az egész holdfelszín egyensúlya és stabilitása.

A következő percekben olyat tett, amit nem vártam tőle, s amire még gondolni sem mertem volna.

Olyat, amire egyáltalán nem volt joga és teljesen ellenkezett a kutatási tervünkkel.

Kikapcsolta a fényszórókat, künn is, benn is. Teljes sötétség vett körül bennünket. Mereven bámult maga elé. Én is figyeltem. Különleges látvány volt: millió kis hullámzó, fölvillanó és eltűnő fényforrás. Csupán néhány percig tartózkodhattunk a holdon. Amikor már eleget időzött a látványnál, nyugtalan lettem. Figyelmeztetni akartam őt, hogy tovább kell indulnunk. Ekkor nyelt egy nagyot és azt tette, amivel nem számoltam ... Kioldotta fegyvereink vezérlőpultján a biztosítékot és működésbe hozta a mágneses lángszórókat.

Hosszú lángcsóvák csaptak ki az űrhajóból, ami ezt követően kissé alábbszállt, de már nem mozdult.

Alattunk, köröttünk minden elpusztult; elszenesedett testek tömegében álltunk.

Számonkérően fordultam feléje, de ő már beindította a rajtmotorokat. Egyetlen pillantásra fölvillant előttem a szeme, s ismét a régi szorongás vett erőt rajtam.

Valakire emlékeztetett. Kire is? Hiába törtem a fejem, nem jöttem rá. Csak néhány hét elteltével, az egyik állócsillagon, egy-két jelentéktelen megálló után, amit puszta és kihalt csillagokon tettünk.

Bár az útitervünkben nem szerepelt, ő mégis úgy döntött, hogy elhagyjuk az űrhajót és személyesen vizsgáljuk át a hozzá legközelebb eső környéket. Pupillái sóváran kitágultak, mintha megszimatolt volna valamit. Felöltöttük szkafanderünket és kiléptünk. Érdektelen állócsillagon voltunk. Az élet nem fejlődött ki rajta, talán csak az élet feltételei, elemi feltételei — Így nézhetett ki a Földünk is néhány évmillióval ezelőtt. Óvatosan lépegettem, minden lépés után körülnéztem. Sűrű, zord vegetáció váltakozott fantasztikus alakzatú, hatalmas sziklákkal. Megint szembetűnően viselkedett. És amikor rájöttem, hogy korántsem olyan óvatos, mint én, hanem inkább valami furcsa természetességgel járkál a csillagon, mintha külön érzéke volna rá, s akkor értettem csak meg, mire emlékeztetett, a lángszórók kioldása közben... Megálltam, elhatározva, hogy egy lépést sem teszek tovább.

Volt benne valami az őskori vadászból, akinek minden élő jelenség idegen és ellenséges. Tekintetében nagy győzelmek részeg mámora, öröme, kielégültsége égett.

Eltűnt a hatalmas sziklák közt. Vártam rá egy darabig. S hogy csak nem tért vissza, bekapcsoltam a hangszórót és kiabálni kezdtem, hogy jöjjön azonnal, mert már így is túlléptük a kiszabott időt. Nem válaszolt. Csak nagysokára bukkant föl; nehézkes járása csalódottságáról árulkodott. Elindultunk az űrhajónk felé. Ebben a pillanatban ismét egy furcsa gondolat ötlött eszembe, de olyan logikátlannak, abszurdnak és borzalmasnak tűnt, hogy nyomban el is hessegettem magamtól, s bár kevés reménnyel, mégis igyekeztem sietve elfelejteni.

Utunk azután sokáig különösebb meglepetések nélkül folytatódott.

Megálltunk jópár bolygón és állócsillagon, de — egy kivételtől eltekintve — semelyiken sem bukkantunk az élet nyomaira. Csupán az egyiken uralkodott aránylag fejlett kultúra, hasonló ahhoz, amilyet a harmadik naprendszer őslakosai terjesztettek el valaha, persze, ha egyáltalán eljutottak ide.

Az első, igazán nagyobb meglepetésben a huszonhetedik bolygón részesültünk.

A bolygón, különleges, földalatti lakóhelyeiken az emberekhez hasonló értelmes lények éltek. Békeszerető lények voltak, akik soha nem ismerték a háborút, s más bolygók lakóinak ellenséges támadásaiban sem volt részük. A legfőbb sajátosságuk az volt, hogy a fejlődésük folyamán egyre kisebbek lettek. Amint beszédükből kivehettük, legfontosabb és elodázhatatlan feladatuknak e fokozatos kisebbedés megállítását tartották. Mint egy fejlettebb civilizáció képviselőitől, tőlünk is segítséget kértek. Ö rögtön a sokoldalú támogatásunkról biztosította őket.

Átszellemülten, sóvárogva emlékeztek vissza e bolygó lakói azokra az időkre, amikor még jóval nagyobb volt a termetük. Néhány nap múlva, miután teljesen a bizalmukba férkőztünk, elvezettek bennünket egy tágas, földalatti terembe. A helyiség kö