Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Lenčo, Ján: Út — kezdethez és véghez

tünk egymással is. Barátságos volt és közlékeny, szívesen elbeszélgetett velem, és — aminek külön örültem, de ugyanakkor meglepett — egyáltalán nem éreztette velem előnyösebb helyzetét. Sőt, gyakran tűnt úgy, hogy szinte egyáltalán nem vesz tudomást róla. Ezekben a napokban mindössze egyetlen dolog foglalkoztatott. Az expedíció vezetőjét sokszor olyan feladatokkal is megbízták, amelyekről a társa nem tudott. Főnökeink épp ezzel a lélektani fogással igyekeztek hangsúlyozni némelyek fölérendeltségét a többiekkel szemben, hogy az expedíció sikerét még véletlenül se kockáztassák előre láthatatlan, váratlanul fölbukkanó személyes indulatok. Csak az expedíció vezetőjén múlott, hogy feladatáról szól-e társainak vagy sem, néhányan fölfedték társuk előtt, amint tehették, mintha súlyos titoktól sietnének megszabadulni, mások meg tit- kolózón hallgattak róla. Ügy viselkedtem, hogy észrevegye érdeklődésemet. Kíváncsian, izgalommal lestem, mit fog tenni...

Nem vártam tőle, de mindent rögtön elmondott, mintha így lenne a természetes. Semmit sem titkolt el.

Nyíltságával akár a bizalmamat is megnyerhette volna, de épp az ellenkezője történt: csak a szorongásom lett nagyobb.

Szinte ösztönösen valami vak félelem örvénylett föl bennem, s bár sejtettem, hogy szörnyű szakadék szélén állok, bár éreztem, hogy kettőnk sorsának egybefonódásáből semmi hasznom sem származik, akkor még nem tudhattam, hogy sorsa erőszakosan betör az enyémbe és a sajátommá válik. Akkor még nem tudhattam ezt. Ha legalább félreérthetetlenül jelzett volna ebből valamit, fegyverrel a kezemben kényszerítem a visszatérésre, és visszamondom részvételemet az expedícióban még akkor is, ha nem is egészen enyhe büntetést szabnak ki rám... Mondom, becsülendő volt tőle, hogy fölérendeltségére még csak utalást sem tett. Váltottuk egymást a szolgálatban, s így valójában csak ritkán érintkeztünk egymással. Csupán negyednaponként töltöttünk el közösen egy órácskát, az irányítóközpont utasítására. Ilyenkor általában hallgattunk vagy a lehető legbanálisabb dolgokról váltottunk szót. Közben árgus szemekkel figyeltem őt. A leginkább az döbbentett meg, hogy szinte észre sem vett. Egy nélkülözhetetlen tárgy, a rakéta alkatrésze, a leltár egyetlen adata voltam számára. Egyre magányosabb lettem, s talán főképp az ő jelenlétében voltam az. Ekkor értettem csak meg egy régebben olvasott mondatnak a bölcsességét: a legmagányosabbak olyan ember társaságában vagyunk, akinek semmit sem jelentünk. Veszekedést szítottam, hogy legyőzzem magányosságomat. Olykor durván lerohantam őt, mindig semmiségekért. Ilyenkor idegenül, értetlenül és szenvtelenül nézett rám, mintha mit sem értene az egészből, s én megszégyenülten hátráltam meg.

Végre átrepültünk a hetedik naprendszer határán. Szokás szerint egy üveg pezsgővel ünnepeltünk. Itt az ideje, hogy felkészüljünk a kutatási feladatokra — mondtam neki és koccintottunk. Feszülten vártam, mit válaszol. Bólintott.

Első állomásunk a tizenegyedik bolygó negyedik holdja volt.

Űrkutató intézetünkben már hosszabb ideje a legelképesztőbb feltevések keringtek erről a holdról. A vezetőink eleinte puszta értelmetlenségeknek, szórakoztató űrhajós gyermekmeséknek tartották ezeket a legendákat. Engedékenyen és tétovázva mindössze csak annyit mondtak, hogy alacsonyabbrendű szerves élet különleges és jellegzetes jelenségeivel állunk szemben ezen a holdon.

A műszereink már jelezték, hogy közeledünk a holdhoz, amikor átgondoltam mindezt. Megemlítettem neki is, amire ismét bólintott és sóvár kíváncsiságtól lángolt a szeme.

Leszálltunk a törpehold felszínén és bekapcsoltuk a legerősebb fényszóróinkat. Türelmetlenül nyomultunk az ablakhoz. Ogy éreztük, hogy az űrhajónk enyhén ringatózik. Mintha nem is szilárd talajon lettünk volna, hanem hullámzó vízfelszínen.

Kisvártatva mindent megértettünk.

És szinte megdermedtünk.

Űrhajónknak közel felerésze a mintegy félméternyi nagyságú élő testek sűrű tömegébe süppedt. Annyit láttunk, hogy ezek az élőlények a földi patkányokhoz hasonlítanak: karcsú, megnyúlt, szőrös a testük, a fejük apró, szőrzetük hamuszürke, szemük kicsiny, villogó. Rögtön leengedtem közéjük az adatszerző műszereinket, ő pedig a mintavevő kamrákat oldotta ki. Kisvártatva átfogó, aprólékos és pontos jelentést kaptunk róluk. A tizenegyedik bolygó negyedik holdjának egész felszíne tulajdonkép-