Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Tőzsér Árpád: Első közlésem

sike, amit én tizenkét éves koromban írtam, s a magyarországi Pajtás c. gyermeklap közölte le?! Az volt ugyanis az „első közlésem”. Mára már én is csak sokatmondó címére emlékszem: „Tábortűz”. Nem az én versem volt. Nem az én létezésemből épült, hanem a Pajtás elvárásaiból, az úttörő mozgalom frazeológiájából. De a kapcsán talán tudok magamról olyasmit is mondani, ami később mégiscsak az irodalomba indított.

1950-ig, tizenötéves koromig Magyarországon jártam iskolába. Négy éven keresztül, 11—15 évesen annyit gyalogoltam, mint talán azóta együttvéve sem. Ha szünetekre, vagy nagyobb ünnepekre hazamentem, Salgótarjánban szálltam ki a vonatból, aztán hazáig jó harminc kilométert gyalogoltam. A Medves hegy sötét érdéin s országhatáron keresztül. Néha sikerült a bányászokat haza hordó, leginkább rabszállító kocsihoz hasonlító, csukott teherautóra felkéredzkednem, de többnyire gyalog másztam a Rónatető szerpentinjeit. Bandukoltam mohos ösvényeken, dideregtem az erdők nyirkos félhomályában, üldögéltem reves kávájú erdei kis kutak mellett. S az erdőből kibukkanva s hegyi legelőkön átvágva egyre azon töprengtem, hogy mért nem látom én innen a falunkat, ha otthonról esténként, éjszakánként olyan jól látom a Róna-bánya fényeit?

Pedig a lánytestként sima, napsugaras lankákon semmi sem állt a szem útjába, úgy nézhettem körül, láttam rá a tájra, mintha repülőben ültem volna. Mégis csak hegyeket láttam. Pontosabban a táj kiszögellési pontjait. A konstrukciót. A mélyben meghúzódó részletek rejtve maradtak előttem. De ha a jellegzetes formájú, süllyedő hajó orraként meredező s a vidéket húsz kilométeres körzetben uraló Nagykő hegyet megpillantottam, már otthon éreztem magamat. A hegyek szilárd koordinátarendszerébe bele tudtam szerkeszteni a falunkat, magamat is. Hiába volt előttem még tizenöt—húsz

Otthon, 1955

Körúton az Ijjú Szivekkel, 1958-ban ^