Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - Mikola Anikó: Az esthajnalcsillag - Mikola Anikó: A Jaguár fiai

— Nem bírom tovább a harcot, kegyelmezz meg az életemnek, jaguár! Hagyj békén elmenni 1

— Elmehetsz — felelte az erdő királya — de csak egy feltétellel: hogyha hozzám adod a lányodat feleségül.

Ml mást tehetett volna a szegény ember, neki ígérte a lányát. S hogy szavát állja, amint hazaért, még abban az órában útnak indította a leányt a jaguár barlangja felé.

Meg is érkezett a leány, a jaguár pedig kedvesen fogadta, minden jóval ellátta. Csendben, békességben éldegéltek együtt jó ideig, s amikor az asszony terhességének ideje betelt, s úgy látták, fel kell készülniük a nagy eseményre, a jaguár így szólt hozzá:

— Egy kis időre magadra hagylak. Friss húst hozok a házhoz, hogy szülés után erőre kapj. De kérlek, nagyon vigyázz magadra. Különösen a nevetéstől óvakodj, mert az veszélyes lehet számodra. — Azzal elment.

Alig tette ki a lábát a házból, már is ott termett Marugoddo, a csúf óriáshernyő, és mulattatni kezdte az asszonyt. Furcsábbnál furcsább hangokat hallatott, míg végül az asszony — akárhogy Is türtőztette 'magát — nem bírta megállni nevetés nélkül. De abban a pillanatban, amint felkacagott, szörnyű fájdalom hasított a testébe, s azután holtan rogyott a földre.

Amikor a jaguár hazatért, és meglátta halott feleségét, Igen elszomorodott. S hogy legalább a magzatot mentse, feltépte a halott testét, és meglepetésére nem egy, hanem két szépséges, eleven fiúgyermeket talált benna Kiemelte őket onnan, nevet adott nekik, azután a két flúcskát bezárta egy tökkobakba és elment.

Néhány nap múltán, amikor hazatért, hogy megnézze a gyerekeket, elégedetten látta, hogy szépen fejlődnek. Testük szőrtelen volt ugyan, de bőrüket vörös és fekete foltok tarkították. Még néhány napra visszatette őket a tökbe, hadd növekedjenek, s mikor újra kikerültek, már egész ügyes legénykék voltak. Az apjuk jóllakatta őket nyers hússal. Miközben ettek, a fiúk szemlátomást erősödtek és gyarapodtak. Miután pedig jóllaktak, megkérdezték a jaguártól, hogy hol van az édesanyjuk.

— Anyátok meghalt, mielőtt megszülhetett volna benneteket. Marugoddo, az óriáshernyó okozta á halálát — búsult el a jaguár.

Erre a fiúk titokban elhatározták, hogy megölik Marugoddót. Nagy tüzet raktak a barlang előtt és beledobták a hernyót. S amint sülni, sisteregni kezdett és nagyokat pukkant, a csontjai szerteröpködtek minden irányban. A fiúk menekültek volna, de már késő volt. Egy-egy tüzes csontszilánk repült mindekettőnek az arcába és kiégette a szemüket. Amikor a jaugár észrevette, hogy mi történt a fiaival, rájuk kiáltott:

— A vízbe, fiúk, ugorjatok gyorsan a vízbe!

Bele is ugrottak a közeli víztartóba, s amikor ismét felbukkantak, hétszerte szebbek voltak, mint azelőtt és a látásukat is visszanyerték.

Ezek után boldogan éltek, vadászgatással teltek a napjaik, járták apjukkal az erdőt* és ismerkedtek annak állataival és törvényeivel. Egy napon azonban tudomásukra jutott, hogy sok olyan állat él még a környezetükben, amelyik emberhússal táplálkozik. Nincs ez így rendjén, gondolták, és elhatározták, hogy leszoktatják őket az emberevésről. Mindjárt a hárpiákkal kezdték, ezekkel az óriás testű és erejű madarakkal. Előbb azonban fel kellett készülniük a hárpiával való küzdelemre. Itubore erős háncskötelet kért az apjától meg kőbaltát és egy csontszllánkot. Amikor mindezt megkapta, a kötéllel erősen körültekerte testvérének, Bakororónak fejét és a csontszilánkkal kipróbálta, hogy át lehet-e szúrni a köteléket. Amikor meggyőződött róla, hogy a szilánk nem hatol át rajta, fogta a baltát és odamentek a fa alá, ahol a hárpia lakott. Az egész környék vastagon volt lerágott emberi csontokkal. Bárkinek inába szállt volna a bátorsága a csontok láttán, de a jaguár-fiúkat nem olyan fából faragták. Itubore akkor odaállította fivérét a fa törzséhez és így szólt hozzá:

— Én most megrázom a fát, és elrejtőzködöm. A hárpia meg majd észrevesz téged, és rádtámad. Kapaszkodj meg erősen a fa törzsébe, és kiálts!

Ügy is történt. Amint Bakorovo megrázta a fát, a hárpia nekiesett Ituborénak, karmaival megragadta a fejét és fel akarta emelni a levegőbe, hogy a fészkébe vigye. Itubore belekapaszkodott a fa törzsébe és kiáltozni kezdett. Erre előugrott rejtekhelyéről a másik fiú és a baltával akkorát sújtott a madár fejére, hogy az leszédült a földre.