Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - Kulcsár Ferenc: Négy vers

— Ezentúl sem te, sem pedig az ivadékaid ne táplálkozzanak emberhússal — mondta neki. — A te táplálékod a majom, a vízidisznó, az ormányos medve és a kis hangyász legyen.

És a hárpiák soha többé nem ettek embert. Azután sorra került a többi emberevő állat is. A tujuju-gólyát megtanították halat enni, a papagájok étkéül az erdő gyümölcseit rendelték. A vérengző piranyák csak halat ehettek ezentúl, az óriáskígyónak pedig az apróbb emlősállatokat rendelték eleségül.

Amikor mindezt elvégezték, rázendítettek a Raia-Kuguddu dalra, amely az őserdő urának varázséneke volt.

Mikola Anikó fordításai

Kulcsár Ferenc

halasztékok

Vénusz, szép leány

Amíg is egy lesz a beszédünk, e föltáratlan világból üzenek.

Eljön-e ideje majd ama beszédnek, melynek nyomán a szobraink az egyetlen fogalmazást követik a térben s a versember a sugárzó időben

az almácska-dalt dalolja reggeltől estig és meg is siratja.

Idegeimet hallgatom s idegeneim vallatom. Vénusz szép haját borzolom életben tart a borzalom.

S úgy hozom le ide Vénuszt, a Földre, mint égő rébuszt. Ég-áztatta szép mezőre, földrengéses temetőbe.

Ennyi szorongás már nem tűr halasztékot.

mozgások

Kalapemelős délután

— lét előtt vagy lét után zötyög az idő kereke: a Tejúton lefele s fölfele a Golgotán.

sóhaj

Meg kellene írni azt a verset, amelyikben hirtelen eltűnhetek s a történelem kereshet engem halálra.

Már ott építek

kölyökkortól

kiperdítve a napvilágra,

már ott faragok,

és a vérben,

már az anyaméhben

földobog az igaz történelem.