Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről
kezdi Szabó a verset, hogy megint csak az ember-alatti nyomor és elesettség pillanatképeivel és mlkrodrámáival folytassa: „... Egy megbotlott hadirokkantból úgy ömlött a sírás, — mint feldöntött bögréből a lé..— s hogy kassáki zárlattal, de zárlatba saját anyagot tölve Így fejezze be: „Jaj, mért is vagyok itt? Visszafekszem, brr, brr, fázom, még hallom / a zúgást, mintha a Duna zúgna, és széles mellével közeledne felém.” Ez, persze, már irodalomtörténet, s örülünk, hogy Győry, Forbáth, Vozárl, Szenes Erzsi, Mécs László, Sáfáry László, Berkó Sándor és Csontos Vilmos versei után most Szabó Béla verseinek válogatását is hozzáférhetővé tette számunkra a kiadó. így rajzolódik ki most tisztán, hogy Szabó torzószerű versei alaprajzukban, inkább csak irányukkal persze, mintsem esztétikai értékükkel, Forbáth lírájához állnak a legközelebb. Kár, hogy Szabó Béla nem járta meg a nyomasztó élménytől a távlatig megformálásig — vezető, a nyomorénál aligha könnyebb belső utat. Nyilván nem maradt rá ereje, szellemiségünk nagy kárára. Két novelláskötet érdemli meg különleges és tartós figyelmünket, Gál Sándor Első osztályú magány cínrB harmadik és Bereck József Vihar előtt című első kötete. A két vékony gyűjteményt különbségeiben ragadhatjuk meg a legbiztosabban, a kettő különbségeiből pedig alighanem annak a két írői korcsoportnak — nemzedéknek? — belső világára is fény fog derülni, amelynek tagjai. Gál Sándor, mint a prózaírő Duba Gyula és az 1958-as antológiában jelentkezett költőcsoport azóta is aktív képviselői, a kivonulók, a búcsúztatók és búcsúzkodók nemzedéke. Rajtuk fordult meg a történelem, s bár ők koruknál fogva nem az elfordulás epicentrumában, hanem kijebb, a forgástengely köpenye felé helyezkedtek el, mégis tanúi, sőt egy kicsit részesei is voltak egy világ eltűnésének, a szónak társadalmi,. anyagi és lélektani, tehát teljes értelmében. Bereckék és az Egyszemű éjszaka költői alig éreztek valamit az elmúlás fájdalmaiból és tragédiáiból — az ő korszakuk az új társadalmi viszonyok megszilárdulásának és lassú diadalának évtizede, a múlt nosztalgiás emlékei nélkül. Gálék — a mai negyvenévesek — nemzedéke a régi közösségeknek, a közösségek széthullásának, az egyedek kiválásának és beilleszkedésének élményeiből formálják hőseiket. Ezek a hősök örökre kiváltak a klasszikus paraszti közösségből, és sorsuk az elmagányosodás — nemcsak a novellahősöké, hanem a versek lírai hőseié is. Gál figurái hajótörött és magukra maradt emberek, központi élményük, kinek így, kinek amúgy, a kudarc. Bereck hősei ezzel szemben a falu új közösségében élnek, s ott nem idegenek, ellenkezőleg, igen jó a közérzetük. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel a kötetzáró Bereck-novella, ahol a hős több évig tartó önkéntes számkivetettség és világcsavargás után megtér a falujába. „Nem válaszolt. Újra az orrában, tüdejében, agyában érezte a kertekalja hajlatába ereszkedett füst elvirágzott emberi kísérletektől, vágyaktól, szerelmektől, reményektől nehéz, fojtogató szagát. A furcsa szorongás tapadó pókháló gyanánt behálózta, pedig menynyire felkészült a visszatérés lélektanilag döntő pillanataira: megtanulta az önfegyelmet, türelmet, reményt, bizalmat, megszenvedte a csökönyösséget, a szertelenül és céltalanul csapongó vágyakozást, a távollétet...” Ez az önkéntes választás a hőst a közösségbe és a legfundamentálisabb cselekvés világába vezeti. Emberi kísérletek, vágyak, szerelmek, remények, önfegyelem, türelem, bizalom: mennyi pozitív tartalmú szó csak ebben a rövid idézetben is! Nyilván ebből az eltérő, sőt ellentétes alaphelyzetből következik aztán, hogy a két szerző más-más novellatípust (formát?) alakított ki magának. Gál uralkodó típusa az egyszemélyes novella és a monológ — Bereck viszont a legtermészetesebb mozdulattal nyúl az adomához és az elbeszéléshez. Hogy a Biliárd néhány hős emlékének című Bereck-elbeszélést idézzem, az egészet bekeretező kocsmai biliárdjátszma az első, egyúttal részletesen kibontott adoma; Szidónia néni álombeszámolőja a második, a hatujjú Varga Dönci ügye a harmadik, Lajos bácsi esete a cigányasszonyokkal a negyedik, a fölfúvódott tehenek története az ötödik. A magányos jegenye története is öt adomából áll össze: a jegenyevásárláséból, a kiszedett vércsefiókákéból, a nyéki cigányemberéből, a jegenye kivágásának kevésbé hegyes, de annál mélyebbre világító adomájából és a törzs szekérre emelésének tragikus és dühös komikumából: „Földhöz vágtuk magunkat az öregemmel, s nedvesen villogó fogaink közül ciánkáüt, krezolt, kénsavat röhögtünk a zsíros fűbe. Nemsokára ősz lett.” Indás, meanderes szerkezetű