Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - Mikola Anikó: Az álmok realitása
Mikola Anikó az dlmok realitása (Brazíliai indián mitikus elbeszélések) Eredetileg rövid, pár soros bevezetőt szántam az alábbi legendák azaz mitikus elbeszélések elé, de már látom, hogy a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, kultikus szokások, babonák — legalább vázlatos — ismerete nélkül furcsa meséknek hatnának csupán. Bár ismereteim e téren elég hézagosak, mégis, hadd közöljem belőlük azt, amit a Brazília területén élő indián törzsek szellemi kultúrájáról, hiedelemvilágáról sikerült megtudnom. Az első és legfontosabb jellemzője ezeknek a törzseknek, hogy az indián nem ismer különbséget az álom és a valóság között. A kaland, amiket az alvó vagy a transz állapotába esett, böjtölő indián lelke él át — számunkra valóság. Amit mi álomnak, vagy látomásnak nevezünk, azt ők a belső én élményeinek tartják, amely átmenetileg elhagyja a pihenő testet. Az álmok realitása nemcsak alapot vető világnézetük, hanem akaratuknak, gondolkodásuknak és cselekedeteiknek legfőbb mozgató ereje. Aki nem érti meg az álmok realitását, az nem értheti meg az indiánok meséit és legendáit, valamint a tárgyakhoz, állatokhoz és őseik szellemeihez valčr viszonyukat sem. Brazília indiánjaira javarészt az őserdei kultúra, a vadászó, halászó, gyűjtögető életmód jellemző. Éppen ezért rendkívüli méretű növény- és állatkultuszt találunk náluk. Különösen a fák kultuszának van igen sokrétű megnyilvánulási formája. A fák túlnövik az embert, közelebb vannak az éghez, a mítoszok túlvilági lakóihoz. Közvetítőkké válnak a túlvilág és az ember között. A magyar mondakör Égigérő Fájának vannak rokonai az indián legendákban is. Él a néphit, amely azt tartja, hogy a fa emberi tulajdonságokkal bíró lény, éppúgy érez, lát, hall, mint az ember, sőt még beszélni is tud. Más indián népek hite szerint a fák helyváltoztatásra is képesek voltak, egyik helyről a másikra vándoroltak, és hívásra az emberhez jöttek. Mivel azonban nem tudtak helyesen élni szabadságukkal, nem tartották be a törvényeket, csak kíváncsiskodtak, csak kérdezni és ismerni akartak, nem hallgattak a vének tanácsaira, nem hitték el, hogy minden kérdés mögött, minden tiltott ösvény végén a halál várakozik rájuk, meg kellett bűnhődniük vakmerőségükért. Egy varázsló a földhöz kötötte őket. Más felfogás szerint az ember is fa képében jelent meg a földön. A fák emberré változására is van példa. Egy Yurakaré törzsbéli lány beleszeretett az „ulé”- ba, (folyópartokon élő, tűzpiros virágokat nyitó fa) szerelmével életre keltette és férfivá változtatta őt. Az ulé minden éjszaka elment a lányhoz, virradatkor pedig visz- szatért a partra. Amikor a lány már a napnak egyetlen óráját sem tudta szerelmese nélkül tölteni, az ulé befonta őt liánjaival és megígérte, hogy mindig mellette marad. Férj és feleség lettek. Földöntúli erőkkel felruházott fiuk Tit népének halhatatlan vezére lett. Az Amazonaszba torkolló Jurná folyó mentén él a hiedelem, hogy a megsértett természeti erőket csak azzal lehet kiengesztelni, ha élő testből kitépett emberi szívet helyeznek el a szent lombú fa gyökérüregébe. Ezt a fát az indiánok a termékenység ősforrásaként tisztelik. A földművelő karaibok azt tartják, hogy a világ kezdetén minden kultúrnövényük — a banán, az ananász, a cukornád, a yam és a kassawa — egyetlen „csodálatos fán” termett. Eleinte csak a tapír tudott a fa létezéséről, s mivel ostoba volt, kifecsegte
