Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről

„az irodán (!) Hidas úrral” pikáns dolgokat művel. Vasi lerohanja Líviát a lakásán, miután Hidas úr távozását kivárta, s a még Hidas úr érintésétől forró lányt némi zsarolással hűvös megadásra kényszeríti, majd mindenféle érzelmi viharok és kolostori tévelygések után visszatér az igaz útra. A szerzetes és a nemi vágy, Tornyos intéző, Barnus István és a nemiség — de hogyan! „Hidas fölkattintotta az asztali lámpát. — Íme a nyaklánc, amit ígértem. Nézze, milyen édes ez a parányi kereszt a szívvel és horgonnyal. — Hit, remény, szeretet — suttogta a lány lusta dorombolással. — A korosodó jérfí ideges muhósággal nyúlt a duzzadó mellek után. Lívia kis ideig ellenkezett, aztán halk sóhajjal megadta magát... Az aranyláncért meg a nagyvezérkar kegyéért, melytől sok függ az egész gyárban, de különösen az irodákon ...”

— Hát így, ilyen kétes értékű oldalvágásokkal a klérus felé. Csupa furcsaság.

Vajon jól szolgálja-e a küzdelmek emlékét egy mese, amelynek hősnője prostitúcióval csikar ki engedményeket a főellenségtől, úgy, hogy közben pénzt is elfogad tőle, úgy, hogy tudnia kellene, mennyire ideiglenesek a kicsikart engedmények, s úgy, hogy — az írói elgondolás szerint — mindenki tud róla, csak a vőlegénye, János nem? Lóska regénye nem jól szolgál, mert hősei nem szolgálják Jól az ügyet, mert a regény egyetlen figurája sem hiteles.

Mindkét szerző jobban tette volna, ha szerényebb eszközökkel, riportokban, dokumentumgyűjteménnyel, tényföltáró munkával vagy történelmi tanulmányokban emlékezik meg a tárgyalni kívánt történelmi eseményekről.

Születik egy ember, zsidónak, magyarnak és szegénynek, akire ezért az első köztársaságban háromszoros nyomás nehezedik. Ráadásul szellemi életre vágyna, a szellem szolgálatára, de a szegények képviseletében, ott ahol a szellemi emelkedés a gazdagok előjoga. Ezzel körülbelül mindent elmondtunk Szabó Béla 1927 és 3 945 között írt verseinek hátteréről. A fiatalember négyszeresen szenved, éhezik és fázik, s belülről látja, maga is nyomorban, csavargóként, utcán, padokon, kapualjakban, tolonc- házakban, Nagymihály, Pozsony, Prága, Bécs, Budapest nyomorát.

Élményeiről, szándékairól és elhatározásairól verseket ír, szándékairól a reflexek készenlétével, számos változatban és helyzetben s legfőképpen arról, hogy éhes. Erre utal a gyűjteményes kötet címe is: Kenyér meg tej. De legalább ugyan annyiszor beszél arról, hogy ádáz, nem is osztályra, hanem személyre szóló gyilkos indulattal1 gyűlöli szenvedéseinek okozóit, a gazdagokat. Talán a már nem is emberi, hanem ember alatti gyötrelmek és nélkülözések meg ez a reflexszerű, tehát forró, lázas és naív, inkább fogalmi, mint képi reagálásmód az oka, hogy versei megformálatlanok és eszméikben is anarchisztikusak: nem a forradalom, tehát a rendteremtés, hanem a lázadás dokumentumai: „... és egyszerre, / időd sem lesz, / tudni sem fogod, / alattomos leszel, ki pénzért mindenre képes, / mert végeredményben mindegy az: / szegényen élni I vagy akasztóján meghalni...” Ószövetségi átkokat sziszeg: Pusztuljanak•, / kik ellenünk vannak, / hulljanak el, / ahogy rühes patkányok hullnak el, / ha szántás közben az ekevas alá kerülnek”. Maga is érzi aztán, hogy indulata ember alatti, s a Madárijesztőben, 1931 és 1934 között, így ír: „Szabaduljon fel végre a vérem, 1 legyek ember, / ne kívánjam senkinek a halált”.

A költészet alatt húzódnak meg azok a szövegek, ahol teljesen primőr nyelvi eszközökkel a szándékait, terveit, elhatározásait fogalmazta meg (Nem leszek többé szabólegény]. Középen azok, amelyekből döbbenetesen erős és sajátszerű idézetgyűjteményt tudnánk kiszemelgetni: „... testemről fogy a hús, és fogy a csont, / csak a hajam meg körmöm nő, / olyan egyszerű és szürke, mint egy veréb, / de szemétdombokon vagy palánkok mögött / mégsem szeretkezem, / és cícázni sem vagyok hajlandó holdas háztetőkön, / mint a macskák, mert nyávogni nem a mesterségem .. (Ne gyere, kedves). „Már halványodik bennem az illem, a szándék, / érzem, tudom, nincs többé időm ígéreteimet beváltani, és aki üzenetet vár tőlem, hiába vár, / holnap úgyis, mint feneketlen sírból, / megszólal gyomrom a mélyből”. (Hajnal). Mégis, ezek a részek elszigetelten állnak a szövegek testében, mint szép kövek a homokban.

Valószínűleg Kassákék hatása találkozott szerencsésen Szabó eredeti hajlamaival a magyar nyomorköltészet olyan klasszikus erejű darabjában, amilyen az 1928—193!res jelölésű Toloncház. „Ki látta a selyemingű Budapest alsónadrágját? / En láttam! / Ott álltam a toloncház rácsos ablakánál, és néztem a felkelő napot, / amint megaranyozza a Kerepesi temető sírköveit / és a zsebmetszők kopasz lelkiismeretéi...” —