Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Adáshiba — egyéb zavarokkal
mény mellett bosszantóan gyenge színvonalú munka is található itt, s egyike- másika nem azonos a babitsi verssel; inkább Kondrót eszmeiségét, s lelkivilágát fejezi ki, mint a Babitsét. Mire vezethető vissza ez a kétlakiság? Ha egy-egy vers- fordítás remekmű, s az eredeti méltó párja mind formai, mind pedig tartalmi szempontból, miért nem olyan a többi. Kondrót ebben a könyvében is bebizonyította, hogy felkészülten, s avatottan nyúl a magyar irodalomhoz, de ugyanakkor meg kell mondani azrt is, hogy a nagyobb műgond, a szöveghűség még mindig nem tartozik az erősségei közé. Ennek az oka azzal is magyarázható, hogy az Ostrov a more címmel megjelentetett kötet az eddigi kiadásokhoz viszonyítva sokkal inkább az átköltő Kond- rótot jellemzi, semmint a fordítót. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a szabad verseket könnyebben ülteti át — a kötetlenség csak látszólagos —, hisz mind a kötött, mind pedig a kötetlen stílusra van kitűnő, s ugyanakkor gyenge ellenpélda is. ITatran, 1975). Gyüre Lajos Adáshiba — egyéb zavarokkal • Szakonyi Károly színműve beiárta szinte az egész Európát. Helsinkitől kezdve Szófiáig sok helyütt játszották. Budapesttől ezer kilométerre hamarabb eljutott a' darab, mint a jóval közelebb levő hazai magyar színpadunkra, ahol ráadásul a fordítással sem kellett bíbelődni. Például a szlovákul játszó kassai Állami Színház is „lekörözte” a néhány utcával arrébb tevékenykedő MATESZ Thália Színpadát. Nem firtatom az okát — magyarázatot nyilván nem nehéz találni —, de a tényen ez mit sem változtat és bizony nem dicséri a MATESZ vezetőségének rugalmasságát. Mindezt a frissebb munka érdekében írom le, hiszen Sza- konyi színművének témája ma is elevenbe vágó, tehát a színház nézőinek, ha megkésve is, időszerű mondanivalóval teli művészi élményben lehet része. A neves magyar drámaíró korunk egyik problémájáról, a rohamos technikai fejlődés és az emberi lét, életvitel közötti, ellentmondásoktól sem mentes kapcsolatról írt. Az agyontechnizált világ szimbóluma itt a televízió, melynek képernyője szinte a székhez kötözi az embereket, akiket a kékes fény olyannyira elhódít, hogy megfeledkeznek legközelebbi hozzátartozóikról is. Szakonyi néha hátborzongatóan őszinte tükröt, olykor görbetükröt állít elénk: láthatjuk, ha a technika elhatalmasodik az emberen, miként hűlnek ki az érzések, hogyan változik át az őszinte megnyilvánulás beidegződött, gépies mozdulattá, miképpen szürkülnek az emberi szavak üres közhellyé. Szakonyi átgondoltan komponál, dra- maturgiailag jól építi föl a cselekményt. Az első rész látszólag eseménytelenebb, pedig nem az, a szerző itt jellemez, ekkor készíti elő a talajt arra, hogy a szelídnek tűnő csordogálás meglepetésszerű gyorsasággal zuhataggá alakuljon: Emberfi színreléptével tragikomikussá, sőt már-már tragikussá mélyül a kép, s így teljesedik ki a drámaíró mondanivalója értelemre, érzelemre apelláló aggodalma. A második részben látszik meg, hogy mennyire átgondolt volt az építkezés: a darab nem omlik össze a súlyos gondolatokkal teli konfliktustól, hanem ellenkezőleg, kitűnő színművé terebélyesedik. Beke Sándor rendező egyik alapvető tulajdonsága, hogy kerüli a kitaposott utat, minden színműhöz egyénien akar közeledni és hozzáférkőzni. Most sem tett másképp. Szellemes ötletnek tartom, hogy az eddigi előadásokkal ellentétben most nem volt a színpadon képernyő: a színészek a nézők szemébe néztek, így tették őket a cselekmény részeseivé. A néző — természetesen nemcsak e beállítás révén — kényszerítve volt, hogy megvizsgálja önmagát, környezetét, szavainak, tetteinek értelmét. Beke rendezése azokban a jelenetekben kitűnő, ahol nem időz el a részleteknél, jól pergeti a cselekményt, s képes arra, hogy az ennek a műfajnak megfelelően csapjon át szinte másodpercek alatt a tragikumból komikumba, vagy groteszkbe, hogy egy- egy összefüggés, motiváció sokrétűbb legyen a színpadon. Ilyen bravúros rész Emberfi és Vanda jelenete, a végén Vanda és Bódog dialógusa, s a jól megkomponált zárójelenet. Érzésem szerint Beke főleg a második részben érzi magát eler mében: a felgyorsult cselekménynek
