Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - FIGYELŐ - Balla Kálmán: Zirig Árpád: Sasok és vonatok - Gyüre Lajos: Babits szlovákul

nyosabb: ösztönösen) ignorálja kötete túlnyomó részében. Helyett© — mert szándéka ellenére sem tud új nyelvet teremteni, még kevésbé költészetet — egy egészen más hagyományhoz sorolódnak versei. Ezt jelzi a nyitó vers általánosságokkal operáló sokat-markolása, de már a következő darabok egyértelművé teszik. íme, néhány lírai sor (pontosabban érzemény): „az álmok éjszakája elkerült / lépteim alatt foszlik a sötét / bánatom nehéz jajai / ülik meg a város / minden macskakövét” (reggel); „mást az ágyamba hívtam I rád nézni is alig merek / biborfénnyel festi be / lobogó szemed az eget” (vers). A diagnózis körülbelül ilyen: szájbarágás, ismételgetés, halmozás, költőileg kiégett elemek használata: nyelvi infláció; az irrealitás, a megfoghatatlanság aimoszférája, az álom, a mese, a varázslat hangulata a határozatlanság ködébe burkolva (csak elképzelni ne próbáljuk az idézett képeket!) és giccset, érzelgősséget eredményezve; nyelvi és gondolati igénytelenség, sem- mitmondás. E vádpontok kitermelésébe nem kellett beleizzadnunk: jegyzéküket Hankiss Elemértől vettük kölcsön, „Sor- rentúi narancsfák közt..című kiváló tanulmányában ugyanis ő olvassa mindezt a — magyar slágerszövegek (szerzőinek) fe éré. Bizony, Zirig versei nem állnak (eléggé) távol ettől az irodalom alatti, azazhogy irodalom alattivá süly- lyedt hagyománytól. Hankiss ugyanott kinyomozza an is, hegy a stílus- és ízlésréteg gyökerei a századforduló neo- (és ál-) romantikus sablonkészletéig, eredetileg pedig a biedermeier almanachlí- ráig és a német-francia romantikus dalköltészet felhígított, kései magyarországi változatáig nyúlnak vissza. Az egyéb forrásoktól eltekintve, ennyiből is érthető e rétPg szemléletbeli konzervativizmusa: kifejezéskincse és egész élményanyaga anakronisztikus.

A kötet első versciklusára (míg magunk vagyunk] Hankiss következtetéseinek még egy tétele érvényes: az említett jellemzők és eszközök, valamint a szerelem témája ellenállhatatlanul vonzzák egymást. Ennek a félirodalmi rétegnek gyakran kizárólagos motívuma a szerelem 'gondoljunk a táncdalokra) mint az érzelmek, a logikátlanság maximuma, amelyről a legképtelenebb dolgokat is hatásosan lehet elmondani. Eddig szabadverseket emlegettünk — ezek jellemzik a kötetet —, ám Zirig egyfajta kötött formával is próbálkozik. Ilyen esetben az eddig elmondottakat azzal egészíthetjük ki, hogy a gyenge verselési készség talán még az előzőekhez képest is rontja ezeket a verseket: „lelőtték a / madarat / nem vetheted / ágyamat / nem védted a I madarat" stb. (kő-madár). A divatos ritmushatások felé történt erőtlen tapogatózás kudarcként száll vissza a szerző fe,ére. Persze, a formai kudarc nem meglepő: a legszabályosabb kötöttség, a legcsengőbb rímek is csak rosszak lehetnek, ba üresek (itt elég ismét a slágerekre utalnunk).

Mint minden verseskötet, a Zirigé is tartalmaz „jelentős” verseket. Az első ciklusban ilyenek például a se borom, hetek hónapok évek, kavitánió, kiáltó némaság. A szerelem témája közös bennük a kisebb darabokkal, de szerzőjük szemlátomást átfogóbb szemlélet, gondolatmenet kifejtésére törekszik. Nem sok sikerrel. A gondolati igényből csak közhelyes laposságokra futja, az erőltetett költőiség nyelvi kuszaságot, azaz képzavarokat von maga után, amelyeknek végső forrása a nagyot-mondani- akarásban összekuszálódott gondolatok

— frázisok — zavara. Néhány példa: „vigyázz az emberek I irigyek / apró rezdüléseiddel / makacsságoddal / felgyújtottad a tejutat is”, „helyetted csak a szél ölel / véres könnyeket zúdít agyamra / nehéz sújtású ökleivel”, „a kigyulladt űrből / kiszállva t ezüstös dértől borzadva / ha rám visít a / virágok szája”, „derme'lt éjeken / pillám mögött / csontváz pihen / s rá'e'epszik a falakra” — és így tovább, hiszen ezek a kötet hosszabb darabjai. A giccs, a pongyolaság, a sziruposság, a sivár banalitás, egyszóval a színvonalas dilettantizmus szintjéről azonban ezek sem bírnak elrugaszkodni. Kötete második ciklusában mintha egy másik arcát mutatná a szerző. Valóban, mozzanatokat, pillanatképeket kíván fölvillantani, pár vonással fölvázolni. Sajnos már az első helyre állított remény lelohasztja reményeinket, s rájövünk, csak a szándék változott, és

— mechanikusan — a külső formai elemként felfogott téma, a megvalósítás színvonala azonban nem. Az arc valójában ugyanaz maradt, ráismerünk. Az említett vers, ugyanúgy semmitmondó általánosságba torkollik, mint az előző ciklus darabjai: „talán itt / kezemhez elér kezetek”. Vagy itt a következő szöveg, a címe idill: „elázik a hold a vizen / hűl-