Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről

Koncsol László: Tizenkét hónap tíz könyvéről (Rövidített szöveg] Az elmúlt tizenkét hónapos időszak ugyanúgy vegyes értékű műveket adott a cseh­szlovákiai magyar irodalomnak, mint a korábbiak. Tíz könyvet kellett megvizsgálnom, tíz könyv jelent meg szeptembertől szeptemberig. (...) Akár a népmesét, akár a klasszikus műmeseirodalmat nézzük, akár a gyermekiro­dalommá honosult mítoszokat, mondákat és legendákat, akár a világirodalom gyermek- irodalommá honosult alkotásait, Vemét, Defoe-t, Cervantest, Swiftet, Saint-Exupéryt, meg kell bennük látnunk, hőseik kalandjaiban, az általuk bejárt terekben és időkben, alakváltoztatásaikban, fölfedező szenvedélyükben — mindenben, ami külsődlegesen izgalom és fordulat — az ismert és adott, éppen ezért szűk, szorongató és tökéletlen világ kitágításának, átalakításának, megjobbításának rituális mozdulatát, a lehetetlen megkísértését és megvalósítását: az ugrásokat a teljesség meghódítása felé. Lehet-e véletlen, hogy a patriarchális Orpheusz-, Apollón-, Prométheusz-, Athéné- és Herak- lész-mítoszok, a népmesehősök és mondjuk Swift Gulliverje vagy Defoe Robinsonja ugýanazt a funkciót töltik be: tágítják, humanizálják — fölfedezik és birtokukba veszik a világot. Behatolnak a világ még ismeretlen részeibe, s ezzel, ha jól megnéz­zük, éppen az emberi értelem lényegét fejezik ki — az ember lényegét, mindig egy-egy mélyen forradalmi mozdulatban. Az itt fölsorolt és még bőven sorolható műveknek akár a történeti hátterét, akár a lényegét vizsgáljuk, látnunk kell, hogy ez az irodalom mélyen forradalmi, s nem lehet véletlen, hogy éppen itt rezonál leg­érzékenyebben a gyermeki lélek. Ebből viszont az is következik, hogy amelyik műben, akár gyermekeknek írt versben is, nincs jelen a világ kitágításának, fölfedezésének, a világba nyomulásnak ez a mélyen rituális, forradalmi mozdulata, művészi képben és formában, nem csak szóban, az nem méltó arra, hogy gyermekirodalomnak ne­vezzük. Tavaly már bőven esett róla szó, Zalabai Zsigmond formás és elmés tanulmányban elemezte az akkoriban piacra tódult szövegeket. Dénes György Tücsökhegedűjéről sem mondhatunk el semmi kedvezőbbet. Megverselt szövegek az esztendő szakaszairól, jó öreg sémák szerint, még mindig sok technikai és szemléleti hibával. A „szép lesz megint a világ” fikciója, a „vidám szóra zeng a róna, szellő viszi dallamát” nyelvi zűrzavarra az első versben, a vonzat nélkül maradt „zöld levélkék hajlanak” (hová hajlanak? — kérdezzük) a másodikban, majd közvetlenül rá, miután már „hajlanak”, tehát legalább csípőig kint kell lenniük a földből, azt tudjuk meg, hogy „kidugják az orrocskájuk a tél végi gyenge napra”, sőt, „mosolyogva, majd kacagva csengettyűi­nek”, de csak a következő szakaszban derül ki, hogy „Levélkék közt szirom selyme, fehér szoknyás kis harang (!), szívünk hallja (!): zene zendül, mennyi édes, drága hang..Rosszul szervezett anyag, zavaros képek, nyelvi erőszak, gügyögés, heterogén stílusbirodalmak keverése. Hogy erre az utóbbira egy példát idézzünk, Poe emléke­zetes versének, A harangoknak babitsi magyar változatát idézzük: „Halld az esküvő- harang, lágy arany harangi Mily boldogság bőségéről búg e lanyha hangi” Az történt, * A szerző nagy figyelmet keltett beszámolóját a Szlovákiai Írók Szövetsége magyar szek­ciójának novemberi ülésén olvasta fel. figyelő

Next

/
Thumbnails
Contents