Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Gál Sándor: Első közléseim

az, hogy Beke Sanyival, Lengyelékkel, Váradiékkal, Gyurkovics Misivel, Csendes Lacival alap tő-építője lehettem a Thália Színháznak, s hogy ma a Fábry-napok szervezése egyik tisztem — ezek a Hét-beíi munkám mindennapos teendői mellett továbbra is ugyanolyan erőpróbák elé állítottak, állítanak, mint amilyeneket az irodalmi kezdetek idején kélle.t lekü^denem.

Sokat utazom, évente 30—40 ezer kilométert. Az életem így a szűkebb, s a tágabb értelemben vett családom és az azon túl magaménak vallott közösség egésze közé fonódik a Dunától egészen a Bodrogközig, a szűkebb szülőföld, Búcs s a mostani otthon, Kassa között. Az első vers megjelenése óta közel húsz esztendő telt el. Jövőre leszek negyvenéves. A legutolsó verset, amit mostanában írtam, abban a hitben másolom ide, az egyik első mellé társnak, hogy amikor ezek a sorok megjelennek, már nem ez lesz a legutolsó. S hogy a vadlibák is megérkeznek nemsokára, s apámmal valamelyik hajnalon leballagunk a Nagyérhárta, vagy a Dunához, ahol akkora a csend, hogy ezer méierről meghallani a vadludak szárnya-zizegését.

1 y —2U< « <*VC-4

t- * U*Uc ■»

#•

rt*. s aa.jC

*> lr*

J ^ U. K

u

íUA, ítMM

i

hangtalan a szél hangtalan kihunyt a kék dél csak csendje van őrizni sincs mit a csordát felszívta a rét állnak a bika-bcg'yák s a kaszálók is hiába értek teljessé nincs kasza-lárma csak csend van hangtalan-húsú csend nem mozdul kasza kéz nem dől alá a rend

IrCOri*

írásszünet

...és harmincöt év múlva