Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Utak, irányok (Beszélgetés Nagy Jánossal)
ügy kifejezni magamat, hogy az idegen földrajzilag úgy többé-kevésbé be tudja tenni a térképre egy-egy munkámat, hogy ez nagyjából itt keletkezett. Ez Kodály és Bartók szelleme is, de ehhez ad indítást Nagy László vagy Juhász Ferenc szelleme Is, erre a keresésre, vagy mondjuk a szobrászok közül Kerényi, Somogyi. Szóval egyénileg van egy ilyen vágyam, ezt csinálni, hiszen a címzettet, akinek dolgozom, ismerem, s nem akarok neki idegen nyelven alkotni. Persze, ez közérthetőség kérdése is, meg sok más egyéb. Szóval ez a dolog, hogy szlovákiai magyar képzőművészet, sokkal összetettebb, mint hogy erre igennel merjek válaszolni, és erőltetettnek érzem a kategóriát. Más célokat gyanítok mögéje. 0 Milyeneket? — Művészeten kívülieket. Persze, amikor azt mondtam, hogy ez a művészet Budapesten vagy Erdélyben illeszkedik, ez annyit jelent, hogy nagyobb egységek viszont léteznek, de egy ilyen hosszan elnyújtott területen élő nemzetiség, mint a miénk, jellegzetes képzőművészetet létrehozni szinte képtelen. Ismétlem, egy nagyobb egységbe viszont beletartozik. Persze, nagyon magasról nézve, mert még a legtipikusabb faragók, például a Szervátiuszok, Németh Kálmán vagy Nagy Sándor közös szellemben dolgoznak, bár földrajzilag, országhatárok szerint nem. Szervátiusz például rokona Medgyessynek, mert mindketten a magyar népi iskola mesterei, de ugyanakkor Szervátiusz mint fafaragó közelebb áll mondjuk a francia fafaragókhoz, mint Medgyessyhez, és fordítva: Medgyessy Maillolhoz, a mezopotámiai művészethez, mint Szervátiuszhoz. Egyéniség, anyag, iskolázottság, példaképek, mikroklíma: ezek mind meghatározók. ® Maradjunk tehát abban, hogy a csehszlovákiai magyar képzőművész egyszerűen művész? — Igen. Művész. A kor maga meghozza azt, hogy valaki egy magasabb nézőpontból és távlatból fölfedezte a jegyeket, amelyek ezt a művészetet egységessé teszik. Csináltam egy kísérletet még diákkoromban. Kaptam egy könyvet, A magyar szobrászat volt a címe. Ellentmondást láttam benne: igaz, hogy a szobrászok magyarok voltak, de csak minden harmadik szobor volt magyar. Néveltakarással lapoztam a könyvet: magyar, nem magyar. Rájöttem, hogy van valami, ami meghatározza a magyar művészetet. Egyre nehezebbé vált meghatározni, mert a művészettörténetet elővéve egyes művek ott is „magyarok” voltak, bár esetleg Mezopotámiában vagy Közép-Amerikában születtek. Ekkor jöttem rá arra, hogy a hivatalos magyar szobrászat — talán — csak nyelvhatárokon belül van. Viszont ami boldoggá tett és felnyitotta a szememet, az az a tanulság volt, hogy van egy olyan alapérzés, egy olyan fogalmazásmód, amely jellemző egy hatalmas tájegységre, egy sok lelket számláló népességre, amely valami oknál fogva egységesen reagál a világ dolgaira és jellemző módon fogalmaz. Hogy ezt mi hozta létre, arról vitatkozzanak a nyelvészek, történészek, antropológusok, régészek, néprajzosok, de érdekes dolog, hogy ősidők óta, az emberiség hajnala óta létezik egy olyan egységes ősi kultúra, szinte az egész földön elszórva, amelyik egyetlen képzőművészeti nyelvet beszél. Ez csodálatosan követhető Altamirától kezdve, ahogy elkülönül a többi népek, fajok művészetétől. Ilyenkor nevetségessé válnak az európai határok, földrajzilag, történelmileg és időben is, mert én a 4500—5000 éves mezopotámiai bikát oda tudom tenni Kerényi bikája mellé, s a nem szakember sem a kort, sem a helyet meghatározni nem fogja tudni, csak érzi, hogy a kettő összetartozik. Ugyanezt el lehet mondani Med- gyessyről is. 9 Nem arról van-e szó, hogy Kerényi és Medgyessy tanulmányozták az asszír-babi- lóni művészetet, és bartóki módon hasznosították vagy beépítették művészetükbe az ősi tanulságokat? — Medgyessyről tudom, hogy tanulmányozta, s a Louvre-ban mindig ott kötött ki és ott maradt. De vajon mit tanulmányoz az ember? Ugyanilyen erővel mást is tanulmányozhatott volna. Volt egy alapállásuk, s ezt mélyítették. Ez az alapállás, ez tulajdonképpen az örökség. Ez benne van minden ízükben. Ezt vágy tudatosítják, vagy sem, de megtanulni vagy ettől megszabadulni nem lehet. Ez az a látásmód, vagy fogalmazás- mód, amely egy egész nagy kultúrkörre jellemző. Ez jellemző aztán a magyar művészetre és a nemzetiségiekre is, amennyiben ezt érzik és tudják. Persze, ez nem mindig fedi a személyi igazolványban föltüntetett adatokat, hiszen a nemzetiség sok esetben fölvett, s mint tudjuk, a nevelés határozza meg, az pedig, amiről mi beszélünk, mélytudati, ösztöni jelenség.
