Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Utak, irányok (Beszélgetés Nagy Jánossal)
szerű szinten visszaadni. Annyi az ú] tudás az utóbbi időben, hogy ezt rohanva tudomásul venni nem lehet. Most van az az idő, amikor meg kell állni, és a földön állva bizonyságot kell tennie az embernek arról, hogy jó úton jár-e. 6 Közös ifjúságunk ideje, a komáromi évek, az ottani barátságok, kapcsolatok, tapasztalatok, lökések hogyan élnek benned? Táplálnak-e még? Ml szakadt meg, ml él tovább, mi erősödött föl, mi halt el? Érdemes volt-e átlépned a magyar gimnáziumba, ha egyszer tudtál már szlovákul? — Azok az évek, amikor nem volt magyar iskola, annyi ellenállással, daccal, feszültséggel töltötték föl az embert, hogy amikor itt volt a lehetőség, hogy visszajusson egy olyan környezetbe, amely teljesen a sajátjának tudta és ismeri el az embert, mert tulajdonképpen a tudatalatti idegenség volt az, ami kitaszította az embert a másikból, hiszen egy nyelv megtanulásával az ember még nem alakul át, boldogan és természetesen cseréltem iskolát. Én akkoriban már nagyon odakötődtem Petőfihez, és Petőfin keresztül a többiekhez. Tompához, Arany Jánoshoz. Aputól hallottam egyet-mást, amikor épen ráért, ő mondta, hogy műkedvelő módon nem lehet komolyan dolgozni, hogy tanulni kell, nem elég csak olvasgatni. Többek között ez vitt el a magyar iskolába. Volt akkor egy kamaszkori szerelmem, akit előkészítettem magyar irodalomból magyar iskolába. Ez persze arra volt jó, hogy Petőfi összes szerelmes verseit lemásoljam neki. A többire, azt hiszem, megadtam a választ a komáromi magyar gimnázium jubileumi évkönyvében. Vallomásom lényege az, hogy ott alakult ki bennem az ember, hogy emberformáló volt az az iskola, mint egész. A kapcsolatok nagy része megmaradt, baráti köröm nagy része a gimnáziumból állt össze. Érdekes, hogy bármerre megy az ember, mindenütt volt komáromi gimistákkal találkozik, s nem is igen akad közöttük olyan, akivel ne szívesen találkoznék. ® A főiskola? — Bonyolultabb ügy. Voltak barátságok, aztán az élet szétkergette ezeket a társaságokat, és elég szerencsétlen helyzet, hogy mindenki egyedül küszködik. Nincs meg az erdélyi közösségi tudat, és hiányoznak az összetartó egyéniségek, mint az ottani Nagy Imre volt, vagy Vida, vagy a Szervátiuszok. 0 Gyakran jársz Erdélybe? — Most voltam egymás után kétszer, a nyáron, azelőtt még soha. Persze, figyeltem az erdélyi magyar kultúrát, hiszen sok tekintetben közelebb áll hozzánk, mint a magyarországi. Rokonok a problémáik, amelyeket ők nívósabban oldanak meg, mint mi. 0 Valóban rokonnak érzed-e a kettőt? — Természetesen, nagyon rokonnak. Megfogalmazni nagyon nehéz, külön téma lehetne, de előbb ismerni keliene alaposan a műtermeket. Érzem a közelséget, de szavakba nehezen foglalható. 0 Talán éppen a messianisztikus és romantikus vonások? — Lehet, bár olyan gazdag az a művészet, mennyiségben is, tömegében, hogy nehéz néhány fogalomba szorítani. 0 Későbbi pályád, a főiskola után, hogyan alakult? — Előadtam a besztercebányai pedagógiai főiskolán, bevonultam két évre katonának, visszakerültem Besztercére, aztán átléptem a komáromi múzeumhoz, majd három évre a nyitrai pedagógiai főiskola magyar tagozatára, és 1969. február 1. óta szabadúszó, azaz független művész vagyok. 0 Meghatározó impulzusokat kitől kaptál? — Hazulról a klasszikus polgári kultúrát hoztam magammal, a görögöktől a klasszicizmusig. Diákkoromban Harmos Károly is erre nevelt, bár ő maga távol állt ettől. Bazovskýt például nem értettem, amikor fölkerültem Pozsonyba. (Harmoshoz, sajnos, nem sokat jártam, egy-két évet, érettségi előtt.) Rájöttem, hogy mint költő nem sokra megyek, mondták is, éreztem is, hogy olyan műfajt kell választanom, amelyik a lehető legszűkszavúbb, és a szobrászat az. A rajzaim elég plasztikusak voltak, szoborszerűek, így Károly bácsi nagy bánatára nem festő, hanem szobrász lettem. A főiskola? A főiskola a mesterségre megtanított ugyan, de a hatalmas iskolai könyvtár betekintést nyújtott a világba, ott találkoztam a modern művészettel mint olyannal. A nagy élményt mégis Henry Moore jelentette. Amikor őt megláttam, akkor hittem el, hogy van modern művészet. Persze, tudni kell azt, hogy akkoriban könyvekhez jutni elég nehéz volt. Van Gogh-hoz jutni szinte szenzációt jelentett, Picasso itt-ott ha előfordult, a „vadak-
