Irodalmi Szemle, 1976
1976/9 - Ozsvald Árpád: Versek
Ozsvald Arpád megkésett emlék vízöntő Bronz-hal szájából vízsugár ... a gyermek arcán torz mosoly, szeme alá fröccsen a vízcsepp — örökké hangtalan sírna. A hal is inkább úszna már, nagy szeme diilledt, szomorú, száját zárná konok szorosra, s zuhog a víz a csúszós betonra — kővályún szomjas galambok. A pitypang utolsó ernyője még tétovázik a karomon, a hirtelen támadt, bolondos szél meglibbenti; — kiáltani — de már a hangom sem érne nyomába .. labirintus ez a fa Ez a fa itt az udvaron, álmában messze kóborol, átlép a beton négyszögén, álmában néha — égig ér. Reggelre szép lesz — harmatos, délben már fáradt és poros. Este megrázza üstökét, elviszi őt a holdas ég. Ariadné, a fonalat... — ne hagyd, hogy elbolyongjak, számomra nincs több feladat, a szörnyet rég megöltem. Siess, mert mindjárt este lesz, — a fáklyát elvesztettem, bika árnya a kőfalon, — itt veszünk mind a ketten. oszlopfő Két griffmadár karmos lába, feszülő toll-pikkely szárnya, közöttük kő-eget tartó meztelen szent, térde hajló, a kő súlyától kifordult kézfej, a bezúzott orr alatt a száj vallana — de félig zárva, némán görbül a világra.
