Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: A mondatlan lét látnoka és énekese

bocs? Bitang, gyümölcstolva] gyerek? Időben metszett, domborított emlék? Én, az mindig valaki más? A költő így tesz hitet: „A Reggeli Csattogásba / mint bazalt kiállók: / pofozkodni széllel / csontkés, kövesedj — szorítlakl / Elporladhatsz, de éntőlem / már soha nem mégy el”.

A második ciklusból kiemelkednek még — a sikerült szerelmes verseken kívül — az Ének sírás után I., II. című versek. A második valóságos költészetbölcseleti tanulmány. Két strófát idézünk belőle:

„Ki az írást megtalálja, fáj a szíve, tiszta szája, fáit, fáit öntözgetné világvégi vén óráig.

Ki az írást megtalálja, szöget veret bocskorába, nehéz úton el ne kopjon világvégi vén óráig."

Erre a József Attila emlékére írt En szeretlek és nem hiszem az istent című versből „igaz dudás mind a poklot járja” tanulsága rímel.

5. A költő vallomásaiból és későbbi verseiből megkísérelhetjük meghatározni ars poeticájának összetevőit és jellemző vonásait. Legfiatalabb írónemzedékünk szellemi tablóján (Irodalmi Szemle, 1975/ 5) Kulcsár Ferenc így fogalmazza meg a költészet lényegét: „csodát teremteni az emberi lélekben”. A csoda azonban csak a forma, a módszer, mögötte a bonyolult valóság rejtezik:

„Átfog ma engem a múlt és eljövendő, Két kezem közt arcom föltámad, sír,

nevet.

Küldj nekem halk angyalt minden

éjszakára, mondókát, ősi bájt, lassú bűvöletet"

(Második levél)

Kulcsár tisztában van a valóság jellegével: „Az ölemen rejlő őrültség ősködét én engedtem alá, bevonni téged, megkísérteni képességed, s ha kiálltad, beszélj fortélyaimról másoknak, akikre ördöngösségem köde ránehezült, vagy rájuk nehezül majd, rövid mindenség-kísér- tő életükben. S teremtésnek nevezzenek engem, sose másnak, mert teremtés, teremtő mozgás a jellegem”. A kép bonyolult, hozzá idomul tehát a költő is: „titokban csupa lengés, remegés, áthajtás, teremtés, teremtődés, osztódás, lényegülés, válás, egyesülés. Birtokában vannak a múlt emberi-anyagi-zenei variációi, társadalmi-természeti minőségei

— a múltból jelent formál, hogy jövő teremtődjék”. Az interakció eredményeként aztán „kimondja a kimondhatatlant, megfogalmazza a meg foghatatlant”. A már idézett szonettben: „A mondattan lét tipeg eléd”. A költő tehát a mondat- lan lét látnoka és énekese. Nem kerülheti el figyelmünket e probléma fontos ismeretelméleti vonatkozása. A marxista filozófiában a visszatükröződéssel kapcsolatban általában nem felejtik el hangsúlyozni a szubjektum aktív voltát. Kevesebbet törődnek azonban ennek az aktivitásnak a jellegével; többnyire csak a megismerés vágyát értik alatta. Pedig sokkal bonyolultabb dologról van szó. Költőnk jól érzi feladata lényegét: meglátni a különbségeket. Meglátni a mondatlan létben azt, amit még senki sem látott meg, és elénekelni úgy, ahogyan még senki sem tette. íme a költészet lényege.

6. Befejezésül érdemes volna még megkísérelnünk meghatározni Kulcsár Ferenc helyét fiatal költészetünk élcsoportjában. Tágabb — csehszlovákiai, magyar, közép-európai viszonyrendszer — felvázolása azonban külön tanulmányt igényelne. Képzeljünk el — vagy rajzoljunk fel — tehát egy élesszögű, egyenlőszárú háromszöget. Az éles szögeknél levő csúcsokon Tóth László és Varga Imre foglal helyet, a harmadikon pedig Mikola Anikó. Tóth: filozófia, Varga: esztétika, Mi- kóla: érzelem. Kulcsár pedig az így vázolt háromszög súlypontján helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy Kulcsár mintegy a reneszánsz megszállottságával igyekszik megragadni a teljességet, integrálni a különböző szférákat. Talán azért, mert a súlypontból ő látja legbonyolultabbnak a valóságot. Az azonban, hogy súlypontja az érzelem-csúcshoz van közelebb — egyes versek esetében jelentékenyen távolodva a távolabbi csúcsoktól — kifejezi a Kulcsár útjában álló buktatókat is. „Szívedet mentsd meg homlokoddal és testeddel: testedből csónakot építs, és szívedet, mint érzékeny utast irányítsa homlokod vitorlája” — írja (idézett vallomásában) a költő. A valóságban azon-