Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: A mondatlan lét látnoka és énekese

is tanúskodik. Egy szonett teljes egészében ide kívánkozik (később is visszatérünk még rá):

„Nos, végül is meglelted hazádat: szikár szavaid rendre sorakoznak, élükön dideregsz s egyre fogyakoznak jelzőid már; élsz és látomásod árad.

A mondattan lét tipeg eléd.

Zuhog belőle Vajda, Gulácsy, zuhog Ady, Rimbaud és Csontváry — éhségükből megfő csöndesen az ebéd.

Éltél és ma már mindened lázad, szíved, tüdőd, gyomrod, veséd, májad — átsugárzol minden dolgokon.

S munka előtti nagy benned a csönd, léted a törvénybe merülve csöng — halálos derűre várva boldogan”

(Két szonett, Alföld, 1975/10).

A költő tehát újból nagy munkára, „kitörésre” — készül. S hogy léte a törvénybe merülhetett, ahhoz egy pihenőre, kitérőre — a haza meglelésére volt szüksége. Mindez pedig biztosítékot ad arra, hogy szikár szavai élén, dideregve bár, de energiával telve, ismét fölfedje majd előttünk kozmikus látomásait.

3. Az Edennek neveztem három ciklusa: A tékozló fiú dalaiból, a Suttogások Chopin stílusában és az Eroica. Tehát: dal és suttogás, zene és eroica, ami már önmagában is a fentebb jelzett bensőséges hangulatot idézi. Megvalósítása azonban már nem mindig sikerül, a költő gyakran nem mer, vagy nem akar egészen intim lenni. így rendezetlennek tűnik a ciklusok szerkezete is; egyes versek nem a címben jelzett hangulatot idézik. A kötet verseit tulajdonképpen két csoportba — társadalmi és szerelmi líra — sorolhatnánk. Logikusabb és hatásosabb lett volna, ha így csoportosítja a verseket. A második ciklusban például az etűdök intimitásából kikívánkoznak az Emelje könnyű szél, az Ének sírás után

— I., II., III., IV. és az Ühümm-Ahamm című versek. Az Eroicában viszont úgyszólván nincs is szerelmes vers, hisz az azonos című záróversen is átüt a közösségi gond. Lényegében ez a kettősség jellemzi Kulcsár szerelmes verseit. Az Eroicában ezt maga is megfogalmazza: „félek, hogy (...) csillagútról ledönt ágyék-áradása, / s megszűnők jövőjelt,

értelmet nemzeni: / mégis, szájunk egymás hajával van teli”. Az I. etűdben pedig: „itt dobogsz mellemen, / bűvölő-bá- joló, / tartsd élve szellemem, / igézd, fennmaradjon / világűző heve”. A „félek- mégis” ellentétét a költő csak ritkán tudja feloldani (II., UL, V., VII. etűd. Ének sírás után — VI.). A „félek-mégis” alaphelyzet tulajdonképpen valós is lehet, de akkor az elidegenedés egyik fajtáját jelenítené. Kulcsárnál azonban sosem az elidegenedés a téma, s verse ezért .válik felemássá. Viszonylag meglepő a költő szemérmes szókimondása is. Mintha a parasztos Prométheusz egy elkábult kerub lenne. Jelképrendszere a szerelmi szféra mögött így aztán semmit sem jelent; nem feltár, hanem eltakar. A fiatal írók szemináriumán (1976. I. 26.) Zalabai Zsigmond „fésületlen” kötetnek nevezte Kulcsár művét, aminek minden bizonnyal a ciklusok heterogén volta is oka. Más helyeken egy-egy verse nem épül egységes gondolatra, motívumra, de sokszor még egységes hangulatra sem. Fogyatékosságai ellenére azonban a kötet fontos állomás Kulcsár költészetében, s néhány értékes verssel gazdagítja költészetünket.

4. Legjobb versei közé — a második ciklus már említett versein kívül — az első ciklus Hatalmaddal mégis élni hagytál, Mennybéli sasok és Ki vagyok? című versei tartoznak. A másodikul említett vers szinte remekmű (csak az utolsó előtti strófáját érezzük feleslegesnek). A következő idézet jól érzékelteti, hogy miért volt szüksége a költőnek erre a kitérőre, bolygórendszerének feltérképezésére:

„Fojtott lángja körbe ég testemen igazadnak, apám, éget, mégis viszem, derekamról már ha leoldanám, akkor tüzelne, fájna igazán.

Sós szagú, bő, verejtékes inged veszem át, mint forradalmi kincset. Gyolcsa feszül, arcunk között lángol: tüzével koldulok hitet a világból”.

Ki vagyok? című versében az ember lényegét kutatja, a bevezető énekben felvázolt módszerrel: „vessük össze őt s az általánost”. Ki vagyok tehát? Erdélyből sátorolt Sátoros? Hordára pot- rohós agyvelőnek? Ország-megleső tudós? Ezerszer zabolás, dörmögő medve-