Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Mózsi Ferenc: A szocializmus iskolája — nemzeteket összekötő híd
a valóság vonzásában 1. Negyed évszázad nagy idő. Ezért is olyan jő emlékezni; emlékezni a felszabadulás után hazánkban elsőnek induló Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumra, oktatásügyünk születésére, „a kezdetre”. Ám mégsem szeretnék az elmúlt idők dicsérésének, a laudator temporis actl horatiusi szerepébe kerülni. Az évforduló kötelező emlékezésének már eleget tettem, a többit majd elvégzik az erre illetékesebbek, a történelem mesterei. Én — a Komáromi Magyar Tannyelvű Gimnáziumból kiszakltottan ugyan, de a jégtörő Február után az első magyar tanítási nyelvű gimnázium egyik alapító tanárakéit s lélekben tőle soha el nem szakítottan — hadd szóljak most másról. A csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák társadalmi küldetéséről. Vagyis arról, hogy tanítványainknak a szlovák és a cseh tanítási nyelvű iskolákkal optimálisan azonos, maximálisan egyenértékű (szocialista hazánk területén nyelvileg is felhasználható) ismereteket és készségeket kell nyújtanunk, valamint az anyanyelv középiskolai szintű ismeretével, az erre épülő kultúra szeredetével és igényével kell felvérteznünk őket. Mivel azonban a kérdéskör „egészére” nem térhetek ki — hiszen az messze meghaladná lehetőségeimet —, engedjék meg, hogy kissé önkényesen az általam legizgalmasabbnak vélt „rész”-ről szóljak. Mégpedig azért ebből az alkalomból, mert éppen ennek az iskolának a tanítványaival való beszélgetéseim során merült fel bennem ez az „izgatóan érdekes” gondolat. 2. Régóta foglalkoztat a kérdés: ha valaki két nyelvet ismer, két kultúra éltető flui- dumával él, műveltebb is az egynyelvű embernél? Műveltebb-e a fogalom korszerű értelmezésében? Mert a korszerű műveltségnek egyrészt magába kell foglalnia mindazt a kipróbált értéket, amit az emberiség felhalmozott, másrészt meg kell adnia a tehetség, képesség szerinti kibontakozás lehetőségét, méghozzá a társadalom mai-holnapi igényének megfelelően. Ugyanakkor a tudományok egyre gyorsuló fejlődése — a tudományos-műszaki forradalom — arra ösztönzi az igazán művelt egyént, hogy szakadatlanul gyarapítsa ismereteit, hogy egy pillanatra se tekintse lezártnak ismeretanyagát. A korszerű általános műveltséggel felvértezett ember tehát állandóan igényli az egyre gyorsabban változó valóság megismerését, az új és új információk befogadását. Ezért a korszerűen értelmezett műveltség-fogalom nem a szellemi javakkal való „jólakottság- hoz”, hanem inkább „az éhség érzetéhez” hasonlítható. Az igazán művelt ember egyik állandó és nélkülözhetetlen jegye a többre, a jobbra való permanens törekvés, a továbbtanulási igény, a többé-válás szüksége. Mennyiben van meg ez a törekvés ennek az iskolának tanítványaiban? Hiszen ez az ifjúság értelmi képességeit, logikus gondolkodását, emlékezetét, figyelmét, fantáziáját nem egy, hanem két nyelv struktúrájába való behatolással élesítheti már iskolás korában. Mennyivel kapott többet ennek a gimnáziumnak a tanítványa, hiszen ő a tantervek értelmében két nép történetének ismeretével és magáénak vallásával edzhette erkölcsi tudatát és önmagát vizsgáztató igazság- keresését? És főleg: miben csapódott le a két irodalom és két kultúra szeretete és igénye; s mérhető-e ez az intellektuális igényszint „számokkal” kifejezhető mutatókkal? a szocializmus iskolája — nemzeteket összekötő híd Jubileumi gondolatok Mózsi Ferenc
