Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Duba Gyula: Vakaródzó Balambér
Így aztán a hónap utolsó előtti napján elutaztunk a feleségemmel a szülőfalumba. Hajnalban keltünk s a korai vonattal mentünk, hogy idejében ott legyünk. A nemzeti bizottság épülete előtt egy fővárosi rendszámú, feketén csillogó Tátra — 603-as állt. Az impozáns gépkocsi jelenléte kellemesen emelte az alkalom komolyságát, de kissé csodálkozva állapítottam meg, hogy a községháza előtt nem tolong a nép. Mintha már elvégezték, lebonyolították volna az adásvételt. Csak nem késtünk el, a hivatali kocsi még itt áll! Teodolit főháromszögelőt a nemzeti bizottság elnökének a szobájában találtuk. Egyedül ült az asztal mellett, pedáns külsejű, ősz hajú, zömök, idősebb férfi, aranykeretes szemüveggel, előtte fekete irattartó, szürke páncélkazetta, egy térkép, körző, vonalzó és logarléc. Komoly, tekintélyes jelenség. Bemutatkoztam. A feleségem mellettem állt és Teodolitra mosolygott, aki sokáig keresgélt a fekete irattartóban, elővett belőle egy kitöltött ívet, elém tette és ápolt, fehér kezével megmutatta, hol írjam alá. Míg az ívet tanulmányozta, a páncélkazettából kivett harminchat koronát és komótosan leszámolta a feleségem elé, aztán várt. Meglepetten kérdeztem tőle, hogy mi ez a pénz, az útiköltséget is megfizetik? Akkor viszont kevés, mert kettőnknek nyolcvan koronába került ide az út. S vissza ugyanannyiba kerül. — Nem útiköltség — mondta nyugodtan és magabiztosan —, a vételár... húsz árért, áranként egynyolcvanával az éppen harmincnyolc korona. Rémülten összenéztünk a feleségemmel, a golyóstoll habozva megállt a kezemben. Ezért kellett idejönnünk? A feleségem meg is kérdezte: — Hát ezért kellett idejönnünk...? — Előírás, hogy a szerződést a helyszínen kell megkötni — tárta szót a karját —, kérem, én betartom a rendet, ez hivatali kötelességem... Ekkor fejembe tódult a vér és feltámadt bennem jobbágy őseim makacssága, inely- lyel valamikor a verítékkel szerzett földekhez ragaszkodtak. — Akkor kisajátítom — mondta Teodolit érces hangon —, törvény van rá, hogy ilyen esetben kisajátíthatom, az előírások megengedik ... A vételárból hazafelé megebédeltünk, de tíz koronát még rá kellett fizetnem. — Nem kár a Besföldért — vigasztaltam bágyadtan a feleségemet —, jó, hogy eladtuk. Mindig nehéz, márgás föld volt, teli perjével, megkínozta az embert... ¥ akaróhó Balambér Szereplők: Humorista Ismerőse Ismerős: Aá... jó napot kívánok! Szeretettel üdvözlöm, kedves mester. Humorista: Tiszteletem. Rég láttam. Merre járt? Ismerős (rejtelmesen nevet): Hehehe... igen, igen... csak úgy jártam, járogattam, ügyeim után, dolgaim után. Tulajdonképpen itthon voltam... azazhogy nem voltam sehol... Humorista (habozva): Persze, persze... Mégis mintha láttam volna valahol, úgy rémlik, szembe jött velem az utcán, aztán váratlanul letért a járdáról és átvágott az úttesten, nem vett észre . . . (Óvatosan) Bár az volt az érzésem, mintha tudatosan kerülte volna el találkozásunkat... dehát bizonyára tévedtem ...
