Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Duba Gyula: Vakaródzó Balambér
Ismerős (nevetgélve): Űh, kedves mester, hová gondol... hová is gondol... hogyan is feltétlezheti, hogy én... élményszerű találkozásainkat elkerüljem...?! Humorista (töprengve): Pedig valóban azt hittem, magam sem tudom, miért. ...Épp most jut eszembe, hogy még egyszer láttam... elfordította a fejét, amikor meglátott, mintha nem akarna észrevenni, pedig köszöntöttem is ... Ismerős (kacarászva): Valóban?... Így lett volna? Micsoda figyelmetlenség tőlem, biztosítom, csupán figyelmetlenség, semmi több... Nem, ez szinte lehetetlen... Én, a legnagyobb tisztelője... Ki van zárva, ez teljességgel lehetetlen... Humorista: Talán mégis tévedtem... Ugyan miért ne akart volna észrevenni? Felejtsük el az egészet! Hogy van máskülönben? Ismerős (vidáman és lelkesen): Öh, köszönöm, köszönöm, ahogy lehet... Csak úgy, kedves mester, ahogy lehet. A múltkor olvastam... bizony elolvastam én öntől a Vakaródzó Balambért... Mondhatom, igazán hatalmas írás, rövid, kicsi, de mégis nagy .. . Igazán nagyon kitűnő ... Harsogva nevettem és azt mondtam magamnak: látod, ez a humor ... tanulj belőle ... Humorista (zavartan): Hát igen, igen... vannak ilyenek, vannak... Balambérok... vakaróznak ... Ismerős (helyeselve): Sokan vannak... mondhatom, sokan... Nagyon gusztustalanok... (Kedélyesen, de érezhető feszültséggel) Mondja, kiről mintázta... kiről írta a Balambért? Humorista: Senkiről. Csak úgy eszembe jutott. Vannak ilyenek . .. Bárhol vakaróznak, megfeledkeznek magukról és nagy gyönyörűséggel vakaróznak, csak úgy herseg a bőrük a tiz körmük nyomán. Ismerős (lelkesen): Nagyon jó, nagyon jó... Csak figurázza ki őket, csak semmi kegyelem velük szemben... Semmisítse meg őket, a szégyenteleneket. (Hirtelen foj- tottan, izgatottan] Mondja, igazán nem tudja, kiről írta...?! Humorista (jóhiszeműen): Nem. Igazán. Csak úgy általában, elképzeltem... Maga tudja talán, kiről írtam? Ismer ilyen vakaródzót? Ismerős (komoran): Tudom. Rólam írta. Rólam... személy szerint. Humorista (ijedten): Ah, hová gondol... Hogyan is gondolhatja, csak nem... Ismerős (keményen a szavába vág): Rólam írta. Személyesen. Tudom. Humorista (elhülve): De barátom, csak nem... csak nem képzeli, hogy... önről? Már engedelmével. . . Ismerős (fenyegetően): Hát nem megírta, hogy Balambér laposfejű és kopasz...? Humorista (hebegve): De... de megírtam... Ismsrős (konokul és számonkérően): Megírta, hogy Balambérnak bütykös és szőrős a keze, amellyel vakaródzik?! Humorista (beleegyezően): Igen ... gondolom, igen . .. Ismerős (diadalmasan): Az én kezem is bütykös... Balambér én vagyok, ismerje be, hogy rólam írta! Humorista (letörten): De kérem... nagyon kérem Önt... (Kétségbeesetten) De ez még nem jelenti... Ismerős (szavába vág): De jelenti... [Ironikusan) Mondja, honnan tudta meg, hogy álmomban csikorgatom a fogaimat és hörgök ... Humorista (őszinte kétségbeeséssel): Ez rettenetes, ez nem igaz, lázálom. Csípjen meg, csípjen jól belém. Akkor ezért nézett el a múltkor az utcán... ezért tűnt el előlem a tömegben ... Látni sem akart. Haragszik rám, talán gyűlöl és ... és bosszút forral. Ismerős (dühösen): Na hallja, ország-világ előtt csúffá tesz és még csak ne is gyűlöljem! Majd ölelgetni fogom, nem gondolja, majd még meg is csókolgatom azt az okos homlokát, ugye? Humorista (teljesen tanácstalanul, döbbenten): A múltkor éjfélkor is maga telefonált, hogy amikor azt írtam, hogy Balambérnak az egyik füle nagyobb, mint a másik, nem egy közeli ismerősömre gondoltam-e? És másnap hajnalban is maga hívott fel, hogy miárt sántikál Balambér? Ismerős (elégedetten): Én hívtam fel. Kíváncsi voltam, bevallja-e? Érdekelt, hogy hogyan kezd hebegni, ha álmából ébresztve rögtön rákérdezek a témára ... hogy hogyan mosakodik ...
