Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
rendült az önbizalma, amikor becsületben és kíméletlenségben megőszült feleségén az üldözési mánia jelei kezdtek mutatkozni. Ekkor mintha pilanatokra átvillant volna az agyán, hogy az övénél hatalmasabb erő is létezhet, de előtörő kétségeit azzal csití- totta, hogy amíg módja volt, drága szanatóriumi különszobát tartott fenn a beteg asz- szony számára, ahol nem árthatott senkinek egyhangú suttogásával. — Arurejtegetésért koncentrációs tábor jár... Arurejtegetésért koncenrtációs tábor jár... Mindez kétségtelenül hozáj árult ahhoz, hogy Stefi bácsi Idegrendszere többé nem volt olyan szívós, mint azokban az időkben, amikor csakis a konkurrencia volt az ellenfele és csakis az adóhivatalt kellett félrevezetnie. Mikor a szeneskamrából átkerült a földre fektetett matracokra, azt hitte, hogy a háború végét, melynek közeli lehetőségében egy pillanatig sem kételkedett, gyerekjáték lesz kivárnia. Nem számítottt az önmagában megbúvó ellenségekkel, a gyávasággal, nyugtalansággal, melyek még elviselhetetlenebbé váltak, amikor a „rokonai” megérkeztek Nyíregyházáról. (Egy hetven év körüli matróna a két lányával.) Az öregasszonyban egy Rózsa utcai tejcsarnok tulajdonosnőjét ismerte fel. Nem volt joga tiltakozni az ellen, hogy más is mentse az életét, de ettől a naptól kezdve nem mozdult ki a két négyzetméter terjedelmű éléskamrából, melyet nappali szobává alakítottak át neki. Nagyobb villanykörtét kapott és újságokat, játszhatta soha be nem fejeződő sakkjátszmáit és lehetőleg távol tartotta magát Bartoséktól, akiket Berger néven őrzött meg emlékezetében. Az sem hatott rá megnyugtatólag, hogy hasonló emberek mind sűrűbben jelentek meg Arankáéknál. Előtte agyalták ki a hangzatosnál hangzatosabb „talajvalóságos”, ősmagyar családneveket, melyeket aztán Aranka ráírta az üres bejelentő lapokra, mintha az illető innen vagy onnan menekült volna ... Pár nap múlva aztán kijelentette őket, az emberek hamis kijelentő céduláikkal eltűntek a bizonytalanságban, de ő, Stefi bácsi, önző félelmével ott maradt. — Mi lesz, ha elfogják őket és mindent elárulnak? Öt is, Ädler Bertalant! Ilyen hangulatban érte két nyilas megjelenése, éppen akkor, amikor Arankáék szobájában a rádióval mesterkedett, hogy a sok hazafias harsogást egy kis erőt adó moszkvai vagy londoni suttogásra változtassa. Amikor a nyilasok beléptek, elállt a szívverése, megbénultak a lábal, csak Aranka szeme villanására szedte össze magát annyira, hogy volt ereje kitámolyogni a szobából. De ekkor sem a kamrájába, a magányba menekült, hanem a konyhába, ahol a „Bartos” család szintén halálfehéren remegett. — Maga a házmesterné? — kérdezték a nyilasok Arankát. Bólintott... — Nem bujkálnak ebben a házban zsidók? Aranka felháborodott: — Itt?! Ahol én vagyok a házfelügyelő? — Figyelmeztetjük, ha hazudik, magát is elintézzük. Aranka ezt egy pillanatig sem vonta kétségbe. — Nos, jól van. Átfésüljük a házat, csak előbb elvégezzük a formalitásokat. Aranka agya sebesen dolgozott. Stefi bácsiékat a lakásból nem lehet eltüntetni. Ha eszük lenne, kimennének levegőzni. De nincs eszük. Semmi nesz... Nem mozdulnak. No persze, hiába is mozdulnának, a kapu előtt bizonyára áll még néhány nyilas... Igaz, Stefi bácsiék, sőt Bartosék is rendelkeznek „papírokkal”, de egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy ha igazoltatásra kerü! sor, védencein az iratok nem segítenek. Reszketni fognak és köpni. Karcsi pedig sehol. Karcsi bizonyára odaát lapul az aranyművesék zsalugáterei mögött és minden egyébre gondol most, csak nem a hazatérésre. Ha azóta egyáltalán még nem futott világgá. Magára hagyta őt e zűrzavarban, vergődjön ki belőle, ahogyan tud. Felmehetnének Stefi bácsiék a Császárék lakásába... Igaz, ott is vannak menekültek ... A szenespince ... igen... az egész bujdosó társaságot be kellett volna gyömöszölni a szenes pincébe. Ezt a lehetőséget még végig sem gondolta Aranka, amikor belehasított szívébe a rémület. Mária kofferei a titokzatos ládák és a kevésbé titokzatos boroshordók mögött... Aranka már régen leszokott az imádkozásról, de most sokért nem adta volna, ha eszébe jut valami, amiből erőt meríthet az elkövetkező órákra.
