Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
Mária mindezektől a dolgoktól olyan távol maradt, mintha nem is tartozna bele ebbe a történetbe. Élte a maga eseménytelen, külön kis életét a Horn Ede utca és a Forint utca között, gyalog sétálva át a Margit-hídon. Vasárnaponként Arankával elmentek a Gellérthegyre, a Halászbástyára, s kinéztek olykor a Szigetre is, mert Mária attól tartott, hogy mindez „később már nem lesz látható”. A később alatt valószínűleg a háború végét értette. Férfival sohasem látták őt, ami elég különös volt, s amit Kata tudott legkevésbé megérteni. — Vőlegényem van Oroszországban — magyarázta Mária és ezzel elejét vette minden további kérdezősködésnek. Szabad idejében sokat olvasott. Segített a házi teendőkben Arankának, barátságot kötött Mocskossal és sétálni járt Erzsivel, aki csüngött rajta és imádta őt. Ilyen volt Mária élete októberig. Október tizenötödikén felfedezett magában valami mást is, valamit, ami nem illet gömbölyded ifjúságához, és amiről eddig valószínűleg maga sem tudott. A legjobban ő maga lepődött meg, amikor ráeszmélt arra, hogy ő tulajdonképpen egy lázadó lélek és nem mindennapi egyéniség. Ekkor azonban már nyakig volt a mozgalomban, mely a nyilas uralom ellen kezdett munkálkodni a „föld alatt”. Észre sem vette, mikor s hogyan került közéjük. Előbb csak gyógyszereket vásárolt, vattát, jódot, azután leveleket vitt a Horn Ede utcai autójavító műhelyből a Bérkocsi utcai fodrászüzletbe. Másnap a Nagymező utcai hentesüzletbe ment válaszért... Számlák gépelése helyett fegyvereket hordott le az autójavító műhely pincéjébe és túlórázás ürügyén aprófát rakott a lehordott fegyverekre. Lényére rányomta bélyegét a nagy készülődés és különös lángokat gyújtott a szemében. Aranka előtt Máriának nem voltak titkai, de ezekről a dolgokról sokáig hallgatott. Amikor egy napon úgy találta, hogy a mozgalom fel tudná használni Arankát is, hivatali főnöknőjével, aki egyben mozgalmi feljebbvalója is volt, megbeszélte, hogy bevonják őt maguk közé. Aranka ekkor úgy nézett rá, mintha először látná őt, mintha egy vadidegen állna előtte, akit eddig nem ismert, bár az érvek és indulatok, melyek a lányt átfűtötték, nem voltak előtte idegenek. Mikor Mária befejezte a mondanivalóját, Aranka végigsimította az arcát és azt kérdezte: — Forradalmat akarsz játszani? Mária bólintott. — Egy forradalomban meg is lehet halni... — Meghalni forradalom nélkül is lehet. A dologról többet nem beszéltek, de a következő napokban Mária kisebb-nagyobb bőröndökkel érkezett és elhelyezte őket a titokzatos ládák és kevésbé titokzatos boroshordók mögé, a szeneskamrában. Megsúgta Arankának a jelszót, amivel majd jön értük valaki és mindketten tudták, hogy az lesz életük legszebb napja. Azután vártak... Mióta fehérdamasztos ágyát elhagyta, Stefi bácsi reggelenként rossz hangulatban ébredt. Éjszakánként kétségek gyötörték, minden zörejre hevesen megrándultak a szívizmai. A sötétség nem volt a legmegfelelőbb a derűlátásra. Ha pillanatokra elszenderedett, rémes álmok gyötörték és ha ilyenkor felriadt, szembe találta magát a kegyetlen valósággal. Minden lépésre, mely a földbesüllyesztett lakás ablakai előtt koppant, álmában vagy ébren, megrándult, s ha némelyik megkésett lakó becsengetett, a kapunyitásig egy halálra ítélt utolsó pillanatait élte át. Ilyen éjszakákon minden eldugott vagyonát odaadta volna egy órányi szorongás nélküli álomért. Ilyenkor jólesett a virradat, megnyugtatólag hatott rá a sürgés-forgás. De voltak reggelei, amikor mindez nem segített rajta és remegni kezdett attól, amit számára az ébredés hozhat. Mióta Damjanich utcai lakását elhagyta, még abban sem volt biztos, hogy a reggel is ott ébred majd, ahol este lefeküdt. Ott tér-e nyugovóra, ahonnan reggel összetörve, kimerültén feltápászkodott. A félelem uralta az életét, mert a számolócédulákkal és a ceruzával együtt a biztonságot is kivették a kezéből. Azt az önállóságot, amit tizenhárom éves korában kapott, mint a családi vagyonból ráeső részt. Más vagyona nem volt az apjának, de ő ennyivel is sikeresen kormányozta hullámzó életét. Kissé meg
