Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
Dávid Teréz Aranka (m.) Ennek az eszeveszett futásnak az értelmét kevesen tudták volna elfogadhatóan indokolni. Nem volt sok következetesség abban, hogy a pestiek az elől szaladnak vidékre, ami elől a vidékiek Pestre. De bárhogyan történt, a Forint utcába is jöttek menekültek: Nagyék Miskolcról, Zubayék a Bácskából, Ilkovicsék Erdélyből... A Forint utcában pedig lázasan csomagolt Hollósné. — Szolgálatból... — magyarázta, nehogy valaki bizalmatlansággal vádolja a „dicső német szövetséges fegyvertársak” iránt. Mert Hollósné a hazafiatalanság vádjától legalább annyira irtózott, mint a „Sztálinorgonától”. De hát a kötelesség ... ugyebár! — Higgye el, Aranka, én a legszívesebben itt maradnék, hiszen már Székesfehérvárnál vannak a felszabadító csapatok ... A székesfehérvári „felszabadító” csapatok nimbusza ott fénylett a levegőben, azok képzeletében, akik szükségesnek érezték hervadó hitüket felfrissíteni. Császárék csendben, észrevétlenül tűntek el. Őket a sokáig rejtegetett szemita mostohaapára való tekintettel külön szabályok kötelezték. A lakásuk üresen maradt. Rába hadnagyot az emlékezetes 15-i éjszaka óta nem látták. Nem mondta merre, hova megy, csupán négy kanárival gyarapította Piros amúgy is gazdag kanriállomá- nyát. Ezzel búcsúzott: A viszontlátásig! Magyarék költöztek a lakásába. És Nagyék .. . Antalné levente fia egy csoporttal nyugatnak menekült. Pataky úr bevonult, az öregek a lányukhoz költöztek Győrbe. Baranyainé átment az anyukájához, az Olasz fasorba. E változásokat megsínylette a szokott házirend is. Illetőleg a szokott házi-rendetlenség. Mocskos körül kissé leapadt a szemét, hogy helyet adjon a Nagyék hozta krumpli-zsákoknak. A szeneskamrában összébb tolták a titokzatos ládákat, hogy néhány kisebb fajta boroshordónak szorítsanak helyet. A gazdákat cserélt éléskamrákba liszteszsákok kerültek, rudakra akasztva étvágygerjesztően illatoztak a sokféle „hazai”: kolbászfürtök, sonkatömbök, füstölt szalonnatáblák. Nagy szó volt ez akkoriban, s később sokat segített azoknak, akik hozták. Egyelőre azonban csak Mocskos szaglószer- vét izgatták. Karcsiékhoz is jöttek „vidéki rokonok” Nyíregyházáról, Kolozsvárról... Legalább is így mondták. Tény, hogy kis batyuikon kívül ők nem hoztak magukkal semmit... Bizonyára az utolsó percekben menekültek... Dehát, a rokon az rokon... A becsület az becsület... Stefi bácsi matraca mellé újabbak kerültek. Miután nagyon megszaporodtak, a rokonok rendelkezésére bocsátották Császárék elhagyott lakását is. Csak Roedl őrnagyné bízott rendületlenül. Dehát az őrnagyné nem jelentette az őrnagy urat, s még kevésbé a magyar légierőt... Józsi türelmesen végighallgatta a méltóságos asszony előadását a székesfehérvári felszabadító csapatokról és a magyar hadtest szent kötelességéről. Csak akkor kezdett topogni, amikor a méltóságos kijelentette, hogy az a katona, aki nem hajlandó gondolkodás nélkül életét áldozni a magyar talajgyökerekért és nem hisz a hungarista lobogó győzelmében, az hazafinak nem becsületes, katonának nem megbízható ... Józsinak nem volt módjában véleményt nyilvánítani az ügyben, mert váratlanul kiküldték a frontra. Csak éppen annyi ideje maradt, hogy elbúcsúzzon Katától, lehetőleg
