Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Kot, Jozef: Veszélyben
így hát újra felültünk a teherautóra, és rövidesen ismét a téren voltunk. Kraviarik kezet fogott mindegyikünkkel, és elérzékenyülten köszönetét mondott. — Ha ismét szükségünk lesz magukra, remélem, eljönnek — mondta megindultan. 7 Teltek a napok, de az oroszlánok csak nem mutatkoztak. Annál több szó esett róluk a kávéházakban és a hivatalokban, sőt, a legfelsőbb helyeken is. Nagy visszhangot váltott ki egy bizonyos akadémikus fellépése, aki kijelentette: a ma emberének helyzete a világban kritikus. Megszűnt az emberi tudat kontinuitása, elszakadtak az utolsó szálak, amelyek a tegnappal, a mával és a holnappal összekötötték. Itt áll az ember árván, pőrén; és mégis végtelen sürgősséggel érzékeli a pillanat jelentőségét: jönnek az oroszlánok. Nem tudjuk, ki küldte őket, de tudjuk, hogy nem jönnek csak úgy maguktól. Azért jönnek, hogy helyreálljon az elveszett harmónia, hogy újjáébredjen bennünk a felsőbbrendűség tudata, hogy... — Tovább nem olvastam. Az említett akadémikus rövidesen az új eszmeáramlat, az oroszlánászat vezérévé küzdötte fel magát. Mint valamikor a twistre, ugyanúgy gyülekezett most a fiatalság zárt előadótermekben, és ájtatos tisztelettel vitázott az oroszlánok küldetéséről. A helyzet veszélyessége azonban nemcsak az értelmiség túlzott tevékenységében nyilvánult meg. Támadásra lendültek a népművelők is, és rövid idő alatt számos kézikönyvvel özönlötték el a könyvpiacot, mint például: Az oroszlán — a sivatag királya (monográfia-kísérletj, Hogyan különböztessük meg az afrikai oroszlánt a házőrző kutyától, Erkölcsös-e az oroszlánok elleni harc? (értekezések az oroszlánászat tükrében), Az oroszlánászat mint világnézet. Végül is az oroszlánok mindennapi életünk elválaszthatatlan, csendes társai lettek. Mindenütt jelen voltak: az újságokban, a pompás képes folyóiratokban, a filmhíradókban és a gyufaskatulyákon is. Az anyakönyvekben jelentősen meggyarapodott a Leó és a Leopold név. Aztán Kraviarik oroszlánverői körül kitört a botrány. Kraviarik visszaélve tisztségével, bevezette az önkéntesek kötelező nyiratkozását. A műveletet természetesen saját- kezűleg végezte. A bizonyítékok terhe alatt beismerte, hogy engedett az ösztönök és szenvedélyek csábításának, és benyújtotta lemondását. Visszatért műhelyébe, de a lejáratott oroszlánverő mozgalmon ez már nem segített. Sőt, már meg sem próbálkoztak feltámasztani. Ekkor lendült támadásba Timko, aki nem mindennapi parancsnoki képességekről tett tanúságot. Valamelyi periferikus zuglapban sikerült közölnie egy felhívást, hogy akkor, amikor a város ilyen kemény próbáknak van kitéve, egyedüli üdvözítő számára az — OEV (Oroszlánok Elleni Védegylet). Röviddel ezután özönleni kezdtek hivatalunkba a bátor szívű férfiak levelei, úgy hogy Hanták e hatalmassá nőtt ügymenet miatt végül is kénytelen volt Timkót teljesen szabaddá tenni, és néhány nap múlva jelezte nekem is, hogy jelenleg nincs fontosabb feladat az oroszlánok elleni harcnál, éppen ezért egyelőre Timko mellé oszt be. Attól kezdve mindennap engedelmesen iktattam az OEV gazdag postáját, és küldözgettem a buzdító, harci tűztől szikrázó leveleket, amelyek alján szerényen ez állt, Timko s. k., az OEV városi parancsnoka. Persze, én se maradtam ki a jutalomból. Egy napon Timko az otthoni címemre ajánlott levelet küldött, amelyben a törzs parancsnokává nevez ki, és méltatja az oroszlán-ellenes mozgalom felvirágoztatására tett eddigi érdemeimet. — így van ez rendjén — mondta Hanták, amikor együtt utaztunk a felvonóban. — A fiatalokat tisztségekhez kell juttatnunk. Tudja, hogy irigylem magát? Ilyen fiatal, és már parancsnok. Szerencsés csillagzat alatt szüleitett. Az én időmben hírét se hallottuk oroszlánnak. Hiába, nincs mindenkinek akkora szerencséje, hogy oroszlánok szabaduljanak a városára. — Nem az én érdemem — mondtam mosolyogva. — így van ez rendjén. Ha nincs a mi nemzedékünk, most nem volna állatkertjük. Márpedig, ha nincs állatkertjük, nem szökhet meg belőle semmi. Az oroszlán sem. Világos? — Természetesen — mondtam. — Nem mintha felhánytorgatnám. Nem vetem a szemére, hogy fiatal. De ne feledje, hogy mi, mi állatkertek nélkül nőttünk fel. Ott, ahol most az állatkert van, csupán elhagyatott mocsár volt, szúnyogok, békák, nem pedig oroszlánok.
