Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Kot, Jozef: Veszélyben

— A táncparkettnél van még egy szabad asztalom — mondta a pincér.

Ürmöst rendeltünk, apró jégdarabkák úszkáltak benne.

A mikrofonhoz odalépett a borzas fejű kürtös, és bejelentette:

— És most zenekarunk Jakub Žiak zongoristánk új szerzeményével mutatkozik be a kedves közönségnek. A címe: Oroszlán-twist.

— Megyünk? — nézett a parkett felé.

— Nem — mondtam. — Ezt a táncot én nem ismerem.

5

Reggeltájt keveredtem haza. Az utcák kihaltak voltak, és hiába hegyeztem a fülemet, nem hallottam oroszlánbőgést. Az éjszaka nyugodt volt, semmi se mozdult, és csak akkor vettem észre a hold sápadó karéját az égen. Nem lehetnek a közelben, gondoltam. Ha itt volnának, üvöltenének. Biztos, hogy hallatszana az ordításuk.

Reggel Timko tervező sörétes puskával jött a hivatalba.

— Hű, mennyi futkározásomba került — mondta. — Végül is a bazárban jutottam hozzá. Potom áron. Sőt, már a fegyverviselési engedélyt is megszereztem.

— Űgyse tud vele lőni — mondta Vrúbeľ lekicsinylőén, de Timko rá se hederített. Kivette a závárt, s a csövön madzagot húzott keresztül, amelyre előzőleg egy darabka rongyot kötött.

— Nocsak, segítsen — fordult hozzám.

Kezembe vettem a madzag egyik végét, és Timko vadul ide-oda húzogatta rajta a puskacsövet.

— Ennek ragyognia kell — mondta. — Ez a titka a fegyver pontosságának. Ügy kell csillognia, akár a tükör.

Szó nélkül bólogattam, közben a másik kezemmel megmarkoltam az asztalt, hogy Timko ráncigálásai közben megőrizzem az egyensúlyomat.

— így tanított bennünket egy tizedes — mondta Timko. — De az már régen volt. Sohasem hittem volna, hogy valaha még hasznát veszem a tanácsának.

Végre kihúzta a madzagot, és apró kis tükröt tartott a cső elé.

— Ezt nézze meg! — mondta. — Akár az új. Jöjjön, nézze meg maga is — fordult Vrúbelhez.

— Én ugyan a világ minden kincséért sem nézem meg — mondta Vrúbel. — Inkább az oroszlánnak nézek a szeme közé.

Belépett a biztonsági.

— Már benne is vagyunk — mondta diadalittasan. Csak most vettem észre, hogy az oldalán gázálarc és sisak himbálódzik. — Parancs jött, hogy a védelmi munkálatokra küldjünk egy embert.

— Miféle munkára? — rezzent össze Timko, de máris kezdte a puskáját összerakni.

— Azt nem tudom, talán ásni kell valamit — vonogatta a vállát a biztonsági.

— Hála istennek — lélegzett fel Vrúbeľ, de azon nyomban el is vörösödött. — Én mindig is azt állítottam, hogy a rosszat nem szabad rosszal orvosolni. Elegendő, ha körülkerítjük magunkat.

— Kolléga úr, maga itt a legfiatalabb — mondta a biztonsági, és belémfúrta átható tekintetét- — Magának kellene elmenni.

— Ez nagy hőstett lesz magától — mondta Vrúbeľ. — Sohasem feledjük el.

Beletörődve bólintottam.

— Hová kell mennem?

— A térre — mondta a biztonsági. — Egy bizonyos Kraviariknál kell jelentkeznie.

— Rendben van — feleltem, és bezártam az asztalomat. Ekkor odafutott Hanták.

— Hallom, harcba indul — mondta. — Jól hallottam? Helyes, helyes. így van ez rendjén. Az ifjúság mindig az élen. — Atyaian a vállamra veregetett.

— Halomra kell lövöldözni őket — kiálottta —, összevágni. Bitang oroszlánjai a mit sem sejtő lakosságra támadnak. Hol itt az igazság? Létezik a földön egyáltalán igazság?

Hanták kezet rázott velem.

— Remélem, megbirkózik a feladattal. így van ez rendjén. Az ifjúság váljon dicsőségünkre, nekünk, öregeknek, hogy büszkék lehessünk rájuk.