Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Kot, Jozef: Veszélyben

külés lehetőségét láttam benne, de egyben kiutat is, annak a módját, hogyan csaphatom be néhány pillanatra a környezetemet, ugyanakkor önmagamat is. Minél jobban kételkedik az ember, annál inkább ragaszkodik a bizonyoshoz. Nem azért, mintha valami nagy szüksége lenne rá, hanem attól a kaján vágytól ösztökélve, hogy másokat bizonytalanságon csípjen.

Kimentem az utcára. A ház előtt kamaszok üldögéltek, vonítottak és üvöltöztek.

— Mit csináltok Itt? — kérdeztem őket. — Mire való ez a cécó?

— Mi, uram, most oroszlánok vagyunk — mondta a legmagasabbik közülük és keresztbe fonta a karját csíkos trikős mellén.

— És miért éppen oroszlánosdit játszotok?

— Uram, egy koronáért bemutatom én magának a jaguárt is — mondta egy sovány, vörös hajú, melegitőzubbonyos fiú. — Akarja hallani a jaguárt?

— Nem — mondtam. — Nem akarom hallani sem az oroszlánt, sem a jaguárt. Semmit sem akarok hallani.

— Uram, jő csúzlink van — mondta a vezér. — Nekünk nem eshet bajunk.

— Senkinek sem eshet semmi baja — jutott eszembe a küldetésem. — Az oroszlán nagyon kedves állat.

— Tény — mondta a vörös hajú —, tanultuk, hogy a macskafélék családjába tartozik.

— Tudja, uram, mi a leghatásosabb szer a macskák ellen? — kérdezte a vezér.

— Fazekat kell a farkukra kötni. A fazék zörög, és a macska megőrül a zajtól. A tekintete elhomályosodik, a szája habzik, és úgy kóvályog, hogy az ember sajnálja, irtón sajnálja. Miaú!

Az egész társaság nyávogni kezdett.

— Nem félünk a macskától — kiabálta túl a többieket a vörös hajú. — Nem félünk a macskától. Nem félünk a ...

A tér felé indultam. Az őrásüzlet kirakata előtt megszólítottam egy türkiz ruhás szőkeséget.

— Kisasszony, maga nem fél?

— Kitől, magától?

Felajánlottam neki a karomat.

— Sétálunk egyet, jő?

— Remélem, nem gondol rólam rosszat, ha elfogadom az ajánlatát.

— De hiszen én hívom — mondtam.

— Szomorú vagyok — mondta. — így kószálok tegnaptól, és nagyon szomorú vagyok.

— Tetszik magának az az óra? — mutattam a kirakatra.

— Miért kérdi?

— Esetleg megvenném magának.

— Nincs szükségem órára.

— Hát az oroszlánok tetszenek magának? — támadtam rá hirtelen. Mellettünk szerelmespárok andalogtak, és egyáltalán nem úgy festett, mintha a város veszélyben volna.

— Rettenetesen — mondta. — Mindig vágyódtam Afrikába. Valahová messze.

— Afrika messze van — mondtam.

— Az oroszlánok is messze vannak.

— Az oroszlánok Itt vannak a közelben — mondtam.

— Nem, nem hiszem — fordult el tőlem.

— Az oroszlánok olyan közel vannak, hogy talán az ordításukat Is hallani fogjuk.

— Ilyen régi trükkel akar engem lépre csalni — hirtelen elengedte a karomat.

— Ismerem én az ilyesmit. Ismerem az ilyen szöveget a sivatagról, a pálmafákról az oroszlánokról, a fehér trópusi sisakokról, a moszkitóhálókról és a vérszomjas beduinokról.

— Ügy látom, maga sokat olvas — mondtam.

— Rém sokat.

Újra megfogtam a karját.

— Menjünk táncolni — mondtam hirtelen.

Egy kis borozóba tértünk be egy modern épület alagsorában.