Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Kot, Jozef: Veszélyben

— Én nem fogok cowboy-maskarában mászkálni — mondta Vrúbel számfejtő —, én rendes ember vagyok.

— Mindnyájan rendes emberek vagyunk — mondta Hanták igazgatóhelyettes. — De adódnak helyzetek, amikor félre az illemmel és kímélettel, amikor kéz a kézben...

— Én amondó vagyok, felfegyverkezni — mondta Timko. — Azonnali kiképzőközpontokat kell létesíteni. Nem szabad megfeledkezni az öregekről és a gyerekekről. Meg a nőkről sem, kérem.

— A rosszat nem lehet rosszal orvosolni — mondta Vrúbel. — Lehet, hogy illedelmes állatok. Lehet, hogy csak egy kis szabadságra vágytak, és ha eltelnek vele, visz- szavonulnak, senkinek egy haja szála sem görbül meg.

— Nyilván azokról az oroszlánokról beszélnek — kapcsolódtam bele én is a beszélgetésbe.

— Már maga is tud róla? — dermedtek meg.

— Igen, tudok — mondtam lassan.

— A hírekben jelentették?

— Nem.

— Persze nem. Ez a rádió. Ha valami komoly dolog történik, hallgat, mint a sír. Uraim, ez kibújás a felelősség alól — mondta Timko. — Habár úgy gondolom, lenni kellene itt egy mozgósító tényezőnek. Nincs igazam?

— Igaza van — mondtam.

— Én általános mozgósítást rendelnék el — fejtegette tovább militarista terveit Timko. — Behívnám az egész lakosságot barikádok építésére.

— Barikádok, ez az — mondta Hanták. — A várost körül kell keríteni szögesdróttal, akkor nem hatolhatnak be.

— Még nincsenek a városban? — kérdeztem bizonytalanul.

— Talán már bent is vannak? —■ sápadt el Timko.

— Nincsenek, én nem tudok semmiről — mondtam.

— Ezek a fránya állatkertek — mondta Vrúbel. — Ki találta ki az állatkerteket? Ki találta ki ezt az ostobaságot, hogy a várostól néhány kilométerre összpontosítsák a legveszélyesebb ragadozókat, és még a kisgyermekeknek is mutogatják.

— Hát nem a cirkuszból szöktek meg?

— Nem, biztosan tudom, hogy az állatkertből.

Belépett a biztonsági felelős. Sugárzott róla az ünnepélyes izgalom, ünneplő ruha és fehér ing feszült rajta, mintha erre a napra várt volna egész életében.

— Most jövök az öregtől — mondta egy kis idő múlva, és ráveregetett a vaskos irattartóra. — Megvitattuk a helyzetet.

— Vannak valamilyen új hírei?

— Az öreg tanulmányútra megy. Bosszantja, hogy éppen akkor kell elmennie, amikor mindannyian veszélyben forgunk, de addig kel) kihasználni az alkalmat, amíg a rendkívüli intézkedések életbe nem lépnek. Bízik benne, hogy az oroszlánokkal szemtől szemben is üzemünkhöz méltón fognak viselkedni. Lélekben velünk lesz akkor is, amikor kilométerek százai választják majd el tőlünk.

— Ez minden?

A biztonsági egy pillanatra elgondolkodott. Aztán vállat vont, és széttárta a karját.

— Fel kell készülnünk a legrosszabbra. — A falról leemelte az oltókészüléket, és kicsavarta az összes villanykörtét.

— Ez esztelenség, mit csinál maga? — ellenkeztem. — Kötve hiszem, hogy bármelyik oroszlánnak is gyújtogathatnékja lenne.

— Az oroszlánokról sosem tudhatja biztosan az ember — mondta a biztonsági. — Maga ismeri az oroszlánokat?

Megráztam a fejem.

— No látja.

Mindenesetre bezártuk az ablakot, noha a mi irodánk a nyolcadik emeleten volt. Sőt, Vrúbeľ még azt is javasolta, hogy toljuk az ablakhoz az iratszekrényeket, ám a felmerülő gondok annyi erőnket emésztették fel, hogy a világosbarna szekrényeket alig bírtuk megmozdítani.