Irodalmi Szemle, 1976

1976/1 - HAGYOMÁNY - Simándy Pál: Az ember tragédiája XV. színének értelme és jelentése

„Ne kérdd Tovább a titkot, mit jótékonyan Takart el Istenkéz vágyó szemedtől.”

Arra eszmélteti, hogy kérdései titkokat érintenek. Az emberi lélek szeretné ugyan fellebbenteni róluk a (Schiller-féle szaiszi) fátylat, elméje azonban nem alkalmas orgánum a felfogásukra. Egyelőre nem tudna megbirkózni velük, lelke összeroppanna a súlyuk alatt.

Ha Ádám kérdéseinek határozott megválaszolása elől kitér is az Űr (Madách saját vívódó lelke), tagadásba nem viszi őket. Nyitva hagyja a lehetőségeket. Az emberi lélek nagyságát s egyben a szükséges alázatát ugyanis csak az biztosíthatja szerinte, ha a transzcendens kérdésekben nincs abszolút bizonyossága. Ha a jövő távlatai csak hitének és bizalmának ködén át csillognak eléje. De — eléje csillognak.

Ádám-Madách tehát arra a felismerésre jut — azzal nyugtatja meg magát, csillapítja le lelke nyugtalanságát, — hogy vannak kérdések, amelyekre egyelőre nincs válasz, és mégis úgy kell élnünk és cselekednünk, mintha birtokában lennénk a válasznak. Megérti, hogy az embernek a transzcendenciáktól függetlenül kell az életét elrendeznie. Van-e vagy sem túlvilági lét: lábát a Földön kell szilárdan megvetnie s feladatait megkeresnie. Függetlenül attól, van-e vagy sem égi jutalma és földi elismerése, csak önbecsét tekintve kell cselekednie, az emberi nem haladását szolgálnia. („Mert ne azt tekintse célul, / Önbecsét csak, ki nagyot tesz.”)

Madách felfogása szerint az ember felszabadult ösztönei kötöttsége alól. Ebben a szabadságban van a méltósága. De ebben van a kísértésé is, hogy ti. a Mindenség Hormáitól elszakadva („A Mindenséggel mérd magad!”) belehulljon az egyéni önzés, elszigetelődés, elidegenedés, az elszabadult szenvedélyek kárhozatába; elejtse hivatását és rendeltetését a közösségben.

Ilyen módon Ádám-Madách végül is megnyugszik abban, hogy a végső kérdésekre nincs határozott és kétségtelen válasz. Azt azonban föltétlenül tudni szeretné, mi a normája a helyes emberi magatartásnak és cselekvésnek? Milyen csillagokra nézzen, miközben a Földet tapossa? De ha nincs „kijelentés”, nincs „vezérkéz”, az ember lépése bizonytalan és tétovázó lesz:

„Ki fog feltartani,

Hogy megmaradjak a helyes úton?”

7. A vezérlés kérdése

Ádámnak a vezérkézre vonatkozó kérdésére az „Űr” (Madách megújult szelleme és megcsendesedett lelke) ezt a választ adja:

„S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szüntelenül, mely visszaint s emel,

Csak azt kövesd ..

A válasz tehát — Madách gondolkodásának, világnézetének megfelelően — azt mutatja, hogy mégis csak van bizonyosfajta „kijelentés”: nem külső, hanem belső vezetés. Nem szent könyvekbe zárt, egyházi dogmákba merevített norma, hanem megmegújuló, frissülő felismerés. Dogmákat oldó, az Élet haladásával, a társadalmi fejlődéssel változó, tudományos, művészi és prófétai megismerés.

A Lét — Madáchnak a hegeli filozófiából is táplálkozó felfogása szerint — örök mozgási folyamat, mely újra meg újra termeli az értékeket, normákat és feladatokat, a mennyiségi változásokat minőségi változásokba emeli át. Ezzel a mozgással az emberi szellemnek örök vigyázásban kell ápolnia a kapcsolatot. Hogy összhangban gondolkozhassál! és cselekedhessék vele és visszahathasson rá. Jól kell ügyelnie, hogy felfoghassa a kozmikus ritmus, a változás és a fejlődés „feléje zengő szózatát”, lüktetését. A „jó ügyelés”: ez a feltétele és biztosítéka az egyéni üdvnek és a közösség előrehaladásának. Az emberi nem boldogsága vagy kárhozata fordul meg azon, hogy a tudósok és a politikusok, a művészek és a próféták ügyelnek-e vagy sem a Géniusz szavára. S ha ügyelnek, megértik-e, mikor emel és mikor int vissza a szava. És ha megértik, követik-e vagy sem.