Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Mészáros László: Új feladatok előtt

A minőség és a hatékonyság problémáira, műveltségünk és irodalmi életünk minőségi változásaira mutatott rá az Irodalmi Szemle áprilisi nnkétja is, melyet éppen a CSKP XV. kongresszusa hatására szerveztünk nemzetiségi kultúránk néhány időszerű kérdésének fölvetésére és megvitatására. Helyzetünket talán úgy jellemezhetnénk, hogy megtörtént egy új minőségi változás alapköveinek lerakása. A feladatunk tehát világos: magasabbra a mércét! Oj művek, új, friss szemléletek kellenek.

Az irodalommal kapcsolatban (az elvárások tragédiáját elkerülendő) két dolgot nem szabad szem elől tévesztenünk. Az egyik az, amit Carlyle szellemes aforizmájának a racionális magva jelent: az irodalom az élet bora, de nem válhat az eledelévé soha. Vagyis: az irodalom közvetlen társadalomformáló ereje a tudománnyal és a technikával szemben szinte elhanyagolhatóan kicsi. Az irodalom az ember szemléletének megváltoztatásával, remekművek esetében esetleg az ember egész pszichikumának az átrendezésével váltoatathat csak a valóságon. Köztudott, hogy a tudománnyal és a technikával szemben az irodalom hatása sohasem impulzusszerű, hanem elhúzódó, szinte egész emberöltőt igénybe vevő. A másik feladat az irodalom művelőinek szól. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy az irodalomnak nemcsak forrongó és változó valóságunkra kell figyelnie, hanem a saját belső (immanens) forrongásaira, változásaira és törvényszerűségeire is. Csak így érhetjük el azt a minőségi szintet, ahol az elkötelezettség és a művészi színvonal már nem szemben állnak egymással, hanem dialektikusán kiegészítik és erősítik egymást.

Irodalmi életünkkel kapcsolatban rendkívül fontos továbbá annak a tudatosítása, hogy nem csupán az új művektől kell várnunk a minőségi változásokat. Oj, integrált szervezettséget kell megvalósítanunk, a tudományos módszereknek a kultúra és az irodalom területére is be kell törniük. A kongresszusi beszámoló szavaival: „Az élet kikényszeríti, hogy kifejezően előrehaladjunk az irányítás egyes szintjei közötti ésszerű munkamegosztás és az irányító munka integrálása útján”. Néha úgy tűnik föl, hogy irodalmunkkal, kultúránk egészével, intézményesen még elméleti alapon sem törődünk eleget. Itt ismét érdemes elgondolkodni a beszámoló szavain: „Egyre több függ az összes irányító szerv és intézmény munkájának minőségétől, kölcsönösen egybehangolt eljárásuktól és attól, hogy hogyan tudatosítják felelősségüket nemcsak saját feladataik teljesítéséért, hanem az egész közösségért, továbbá fegyelmezettségüktől, kezdeményezésüktől és alkotóképességüktől”.

A beszámoló egyik szakasza kulcsfontosságú kérdésként említi a tervezés módszereinek tökéletesítését, a tervek megalkotását és lebontását, komplex jellegét és kiegyensúlyozottságát. Mindez nem csupán a gazdasági szférára vonatkozik, de teljes mértékben érvényes a kultúra és az irodalom területére is. Téves az az elképzelés, hogy az irodalomban nem lehet tervezni, hisz ma már — a jövő dimenziójának megnyílásával — a magánéletünkben is szükségünk van éves, ötéves és távlati tervekre. Sok munka vár még ránk. Égető szükségét érezzük nemetiségi létünk komplex felmérésének, elméleti rendszerezésének, hogy az utánunk jövő nemzedékek ne érezzenek űrt maguk előtt. Kultúránk múltja, irodalmunk történelme, néprajzunk mind-mind feldolgozásra vár. Van hát feladatunk elég. Szocialista hazánkban adottak a békés és szabad alkotómunka feltételei, csak neki kell vágni a munkának.

Ma is időszerű Lenin felhívása, hogy „ne elégedjünk meg azzal, amit tudunk, amit korábban megtanultunk, hanem, hogy mindenáron tovább haladjunk, hogy mindenáron nagyobb és nagyobb követelményeket támasszunk, és a könnyű feladatokról feltétlenül áttérjünk a nehezebbekre. Enélkül nem lehetséges semmiféle haladás, tehát nem lehetséges a haladás a szocialista társadalomban sem”. A ránk váró munka nemcsak nehéz, de olyan esély, lehetőség is, amely nem minden nemzedéknek adatik meg. Fel hát, vár a munka.