Irodalmi Szemle, 1976
1976/1 - HAGYOMÁNY - Simándy Pál: Az ember tragédiája XV. színének értelme és jelentése
Ezek az ismertetők az „Űr” alakját és szerepét ugyancsak szoros teológiai jelentésében fogják fel. Holott az „Űr” épúgy szimbólum a műben, mint a Tragédia többi mitológiai alakja. 2. A kétféle istenkép A Tragédia végső jelenetét egyáltalán nem lehet úgy érteni, mintha abban Madách- nak a régi vallásos hithez, az „elhagyott istenhez” való visszatérése szim- bolizálódnék. Aki Lucifer iskoláját kijárta, azt nem elégítheti ki többé a gyermeki hit, melyet egykor a család és az egyház nevelt belé, s amelyen egyszer már túljutott. Az ismertetők általában máig sem figyeltek fel eléggé arra a fontos körülményre, hogy más isten az, akit a Tragédia I. színe mutat, és megint más, akivel a XV. színben találkozunk. Más „Űr” az, akivel Lucifer perel és vitázik és aki ellen fellázad, s megint más „Űr” az, aki elé Adám a maga problémáit viszi, hogy választ kapjon rájuk. Az I. színben a Lucifer által látott isten „dicstől környezetten” iil trónján; angyalok hízelgő kara veszi körül. Dicsőségvágyó, hatalma tudatában élő, rideg kényúr. „Mindentől, mit lehelni enged, méltó adót szent zsámolyára vár”. Ellenzést, kritikát, szellemi önállóságot nem tűr. Lucifert, aki nem hajlandó hódolni előtte, elűzi maga elől: „Száműzve minden szellemkapcsolatból Küzdj a salak közt, gyűlölt idegen ...” S a hízelgő angyalkar a száműzött szellemtárs távozását átokkal kíséri: „El Isten színétől, megátkozott!” Mennyire más „Űr” az, aki elé kerül Adám a XV. színben. Egyáltalán nem a Lucifer által látott és kommentált Isten. Nem a rideg, keményen ítélkező, bosszúálló, kiátkozó és hiú Or. Ádámot kegyébe vett fiaként, atyai szzeretetel fogadja, résztvevőén biztatja megnyilatkozásra. És — Lucifert sem utasítja el magától. Egyáltalán nem úgy bánik vele, mint „megátkozott, a szellemvilágból száműzött” és gyűlölt „idegen”-nel. Ellenkezőleg: fontos helyet és szerepet jelöl ki neki az ember szellemi életében, lelki ökonómiájában. Tisztán kell látnunk, hogy az I. szín „Ura” az egyház, a dogmák istene, illetőleg, hogy a XV. szín ura egyáltalán nem azonos vele. Az első szín istene a „papoké”, akik — Lucifer szavával szólva — „hitvány seregként” hizelgik őt körül. Az az isten, akinek létéről az egyház beszél, s aki a maga ájtatos papjaival, korlátolt gondolkodású híveivel, elavult dogmáival és normarendszerével hívja ki maga ellen a felvilágosult emberek kritikáját; zsarnoki önkényével pedig az alkotó szellemek, a Prométheuszok lázadását. Ez ellen az isten ellen nyerte meg Lucifer lázadó-társul Ádámot. Ez az isten az, akihez az új század olyan felvilágosult emberének, mint Madách volt, nincs többé visszavezető útja. Vele szemben a XV. szín „Ur”-a egyáltalában nem teológiai fogalom. Nem transzcendens lény, aki Madáchcsal netán kijelentéseket közölt valamiféle transz-állapotban, misztikus egyesülésben (mint a kor több vallásos rajongója esetében). Nem a bibliai és kátébell kinyilatkoztatás istene. Erre minden kétséget kizáró bizonyíték Ádámnak az Orral folytatott párbeszéde. Ebben a párbeszédben ugyanis az Űr egyáltalán nem olyan válaszokat ad az Adám által fölvetett — Madáchot nyugtalanító — kérdésekre, mint amilyeneket az egyház, a biblia, a keresztyén dogmarendszer szokott adni. 3. A problémáira megoldást kereső Ádám Madách-Ádámban — az egyház dogmáival való szakítás után is megvolt a szellemi igény arra, hogy tájékoztatást nyerjen a kozmikus és a földi lét nagy kérdéseiben. Filozofikus szellemét élénken foglalkoztatták az ontológiai, történetfilozófiai és etikai problémák. S élt benne a transzcendenciák iránti érdeklődés is. (Erre vallanak már a Tragédai előtti időből származó filozófikus följegyzései, illetőleg bölcselmi költeményei.)
