Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - FIGYELŐ - Mészáros László: Csallóközi Odüsszeusz
fogalom megjelenése, Illetve az előző kulcsfogalmak kibővítése. A dob és a harang mellett például egyre gyakoribb a kenyér és az ehhez fűződő fogalmak, mint a kés, éhség és mások használata. A forradalom mellett megjelenik a haza, a szülőföld és a benépesülés fogalma. Mindezek a formai összetevők új jelentések hordozói. Amikor Zalabai Zsigmond Bábi Tibor és Tőzsér Árpád mellé állította a fiatal Tóth Lászlót, a domináló gondolatiság alapján tette ezt, és nem mutatott rá más, konkrétabb hasonlatosságokra. Nézetem szerint Tóth és Tőzsér költészetében érdekes problémarokonság mutatható ki. Tőzsér Árpád Szülőföldtől szülőföldig című versének már a címe is az Ithaküból Ithakába kapcsolatot idézi; a versben megjelenő „befelé táguló táj" pedig így van jelen Tóth László Örökségében: „Ami kívülem van / idegenség. Megyek. Bennem: / ami föld, I ami haza”. Rokon fogantatásúak Tóth Feltételes idő című verse és Tőzsér Szamar- kand, Bokhara, A költő meg a nyúl stb. című művei is. Tóth „imaginárius táj- és arcképvázlata” hasonló Tőzsér elvont városképeihez és imaginárius nyúljához. Mindez érthető, mert rokonok a költők költői gondjai is. Tőzsér Árpád A papír partján című versében panaszolta el a versírás nehézségeit: „állok a papír partján / Nem akar vers folyni benne” Tóth pedig így küszködik: „és volt a kéz — / és volt a hó — / és volt a táj is — / lélegzetvételnyi tér hová / állataid legelni járnak és megpihenni / és volt a szárny — / szárny: madár nélkül // akár a költő / ha verse hiányába beleszédül" (Fehér éjszaka kézzel, madárral). Tőzsér Árpád és Tóth László költészetének bizonyos rokonsága — inkább így: mint két szabálytalan pályán mozgó égitest konvergálása — természetesen csak a legutóbbi műveik alapján mutatható ki, mert különben nyilvánvaló, hogy a két költő homlokegyenest ellenkező irányból, pontról indult. Tőzsér szilaj életkedvével, hagyományos formáival — a Mogorva csillagban — szöges ellentétben áll az Egyszemű éjszakában széteső formákkal, elvont pesszimizmussal jelentkező Tóth. A Kettős űrben című kötetét Tőzsér ezzel zárja: „a valót írtam s túljutottam I a valóság megvont határán”. Ez után a konklúzió után születtek az Érintések versei. Tóth nem egy konkrét tájból, világból, hanem a noo- szféra felől indult el a költészet felé. Fordított úton kellett eljutnia az örökségként vállalt, belül élő szülőföldig, hazáig. Közben tisztáznia kellett, hogy „a halász és a háló között / ha megszakad minden kapcsolat / variálható lesz a híd a folyó” (Kő és egek). A Belső vándorlások harmadik tételét pedig közvetlenül Tőzsér Árpádhoz címezi a költő, amelyben nemcsak számbaveszi Tőzsér metamorfózisának a jegyeit — „Levedled végül a külső tájat’’ —, de megjegyzi, hogy amerre elindult, ott „nincs, nem lesz mi / magaddal megbékítsen” . A két költő tapasztalatai a konkrét és az elvont dialektikáját példázzák. Azt, hogy a kiindulási pontnál lényegesebb a dinamikus egyensúly megteremtése. A személyesből így juthatunk el a személytelenbe és megfordítva. Szülőföldtől szülőföldig — ez az út egy befelé táguló tájhoz, és csak külső és belső vándorlások után térheitünk meg Ithakába. Mivel az értékelés nem más, mint az összhasonlítások és megkülönböztetések folyamata, nézzünk még néhány összevetést. Kulcsár Ferenc, fiatal költészetünk másik vezéregyénisége parasztos Prométheusznak vallja magát (Napkitörésekj. Tóth László pedig nemcsak kötete címével, de külső és belső vándorlásaival is Odüsszeuszként áll elénk. Az antik mondái elemek használata nem puszta formai fogás; ezek a hősök a görögök számára is embertípusokat, ideálokat jelentettek. Ilyen értelemben tudatos vállalásuk pozitív dolog. 4 Már Tóth László első kötetével kapcsolatban megállapítottuk, hogy a költő valóban éli verseit. Az Irodalmi Szemle ankétján — mely egyébként Duba Gyula szerint „legfiatalabb írónemzedékünk tablójává” kerekedett — Tóth László írásában van egy nagyon figyelemreméltó gondolatsor. Tóth azt vallaja, hogy tulajdonképpen a történésekben, s ezek kimondásában és újrafogalmazásában él csak igazán. Majd így zárja a gondolatot: „egy-egy történés után (...) már nem az vagyok, mint előtte” (A megtalált nyugtalanság — Irodalmi Szemle, 1975/5). így éli tehát a költő a költészetet. A vers nem termék, hanem történés, a létezés egy formája. Mindez a legál
