Irodalmi Szemle, 1976

1976/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Jelmez nélkül

gura, Gyikoj a Kátya Kabanovából, majd Beneš szerepe a Daliborból, utána Chivisberi szerepe a grúz Taktakisvili Mindia című operájából; hogy csak a jelentősebbeket említsem. Jelenleg Mozart Figaro házasságában Bartolo szerepét próbáltom, s ezzel párhuzamosan egy nagyszerű szereplehetőség kínálkozik, Kecel házasságközvetítő remekbe szabott figuráját kell életre keltenem Smetana Az eladott menyasszonyában, majd a színházi évad végén az első Verdi-szerepet, Ramfisz főpap szerepét az Aidában. A jövő színházi évadban ismét három szép basszus főszerep vár rám, nevezetesen a Fide- lio Roccója, a Rusalka Víziréme és Coliin, a Bohémélet filozófusa.

— Olvasol-e?

— A szerepekre való felkészülés, tanulás igen sok időt vesz igénybe. Ha azonban elfoglaltságom engedi, szívesen olvasok. Főleg kisebb lélegzetű dolgokba merek belefogni. Itt aztán különösebben nem válogatok, Németh Lászlótól Sütő Andráson át egészen Hemingwayig mindent elolvasok. Legutóbbi könyvélményem Lakatos Menyhért regénye, a Füstös képek volt.

— En a regényt nem olvastam, csak a tévé-filmet, láttam Budapestről, de ez rossz volt, hiteltelen volt. %

— Én is láttam, a film nekem se tetszett, de a regény a sűrű drámaiságával, nyersességével, hiteles és minden romantikától mentes ábiázolásmódjával megfogott.

— Hát a csehszlovákiai magyar irodalom?

— Tőzsér Árpáddal sokáig albérleti lakótársak voltunk, vele a mai napig jó ko- maságban vagyok, annakidején még írásra is ambicionált, a verseit pedig mindig nagy tisztelettel vettem kezembe. Amennyiben alábbhagy ez a hajtás, amelyben élek, nekikezdek Duba Vajúdó parasztvilágának. Nagy bánatomra képtelen vagyok figyelemmel kísérni a hazai magyar irodalmat. Néha elkapom az Irodalmi Szemlét, ha Pozsonyba jövök, meg az Élet és irodalmat — a zenei és színházi vonatkozású folyóiratokat viszont rendszeresen vásárolom és olvasom.

— Csehül, szlovákul olvasol-e?

— Igen, olvasok.

— Elégedett vagy-e az életeddel?

—Egyértelműen nem tudok erre válaszolni. Mindig gátlásos vagyok, ha valaki egyértelmű válaszra késztet.

— Ezek után már csak halkan merem megkérdezni, hogy boldog vagy-e.

— Megint szinte képtelen vagyok egyértelmű választ adni. Permanens boldogságról persze szó sem lehet. Viszont hirtelen meggondolásból annak mondhatnám magam, hiszen szeretem a pályámat és ez a pálya sok mindenért kárpótol, de el tudnám képzelni magamat boldogabbnak is.

— Ha. ..?

— Ha igénytelenebb lehetnék önmagammal szemben. De úgy vélem, ez így is van rendjén, mert az elégedettség, a belenyugvás az ambíció sírásói.

— Az énekesek közül a magad regiszterében, basszusban, kit tartasz jelentősnek, példaképednek, követendőnek?

— Van néhány olyan énekes, aki az én énekesideálomhoz közel áll: mindenekelőtt a bolgár Nikola Gjaurov. Hozzám főleg az olasz és a szláv basszusideál van közel, annál inkább, mert hangkarakterem az orosz és olasz operák basszuszerepeit vonzza leginkább. Nikola Gjaurov és Boris Cristo, a két nagyszerű bolgár basszista, majd az olasz Cesare Siepi, az oroszok közül a nemrégiben föltűnt Jevgenyij Nyesztyerenko, de mindent, amit a basszistának tudnia kell, minden tudást és képességet Nikola Gjaurov egyesít magában.

— Vannak-e szerepek, amelyeket a jelenlegieken kívül boldogan elénekelnél?

— De mennyi! Mivel az operaszínpadon aránylag későn indultam, így az operairodalomnak még számos olyan remek basszusszerepe van, amelyekre még várok: mindenekelőtt Verdi II. Fülöpje a Don Carlosból, a Nabucco Zakariása, a Simone Bocca- negra Fiescója, Rossini Mózesének címszerepe, aután Rossini Sevillai borbélyának Ba- siliőja. Nagyon szívesen elénekelném még új betanulásban a Varázsfuvola Sarastróját, a Szöktetés Ozminját. Az orosz operák közül az Anyegin Gremin hercegét, a Hovans- csina Doszifejét és végül, de nem utolsósorban a Borisz Godunov címszerepét. Tanárom biztat és ösztökél, hogy tanuljam be a Faust Mefisztóját.

— S ez mennyi Idő?