Irodalmi Szemle, 1976

1976/6 - A KÖLTÉSZET LEHETŐSÉGEI - Szakolczay Lajos: Szabálytalan kalandozás (Jegyzetlapok a csehszlovákiai magyar líráról)

amikor az Irodalmi Szemle egyes számai még hónapok múltán is ott porosodnak egy- egy magyarországi újságstandon.

Tehát az átlagosnál nagyobb érdeklődés a szomszéd népek magyar nyelvű irodalma iránt, egy-egy könyv váratlan sikere csupán szerencse dolga lenne? Nehéz egyértelműen válaszolni.

Másfél évtizedes érdeklődésem, olvasói vonzalmam nem csupán a könyvek sorsát — az olvasói befogadás kiszámíthatatlan összetevőit — vizsgálja, hanem megpróbál a helyszíni tapasztalatokkal is valamit kezdeni. Egy nemzetiségi kultúráról, a magyar nyelvű könyv iránti érdeklődésről legtöbbet elárul egy-egy város könyvesboltja. Kik vásárolnak könyvet és miért? Melyek azok a kötetek, amelyek még hónapok (évek!) után is ott porosodnak a polcokon? A választék — előbb talán fölsorolom helyszíni szemlélődésem terepét is: Ungvár, Munkács, Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Pozsony, Kassa — és a kínált „árú" olvasói (művelődési) körbe való bekerülése ]ellemzi-e az illető ország magyar nemzetiségi irodalmát; beszél-e — nemegyszer egy-egy (némelyütt sok-sok) könyv tüntető hiányával — arról a közegről, amelyben az anyanyelviség nem csupán az önmegvalósítás próbája, de a hajszálereket frissítő-tágító szerepe okán egy tágabb pupillával befogott horizont: az egyetemes magyar nyelvű irodalom meghódítására tett erőfeszítés jele is? Tapasztalatainkból tudjuk: az átlagosnál alig értékesebb művet létrehozó író egy-egy nemzetiségi irodalom kiemelkedő egyénisége is lett — most nem beszélünk a különleges körülmények miatt kialakult „helyi” mércéről, értékszemléletről —, ugyanakkor Magyarországra behozott könyve szinte eladhatatlan, s alig állja az esztétika felől közeledő megméretést. Példánkban: a kétfajta közelítés, a más és más értékrend tragédiája csúcsosodik.

És vissza a könyvesbolti szemlélődés gyarló, mert „gyakorlati” tapasztalatához: a Pozsonyban és Kassán eladhatatlan, valami furcsaság folytán érdeklődést is alig keltő magyarországi kortárs könyvek jellemzik-e a csehszlovákiai magyar nyelvű irodalom (kultúra) mai állapotát? (Elsősorban a líráról beszélek, hiszen az Irodalmi Szemle e száma is ebben az irányban kereskedik.) Bizony jellemzik. Ha nem az irodalmi életet, az írókat, költőket, akkor a kultúrát-tudást néphez továbbító-sugárzó' értelmiséget (tanítót, orvost, mérnököt, mezőgazdászt, könyvtárost), a könyvvásárló olvasót és nem olvasót. Több mint negyed század alatt azonban fölnőtt egy új és fogékony nemzedék, melynek képviselői között olyan alkotók vannak, mint Tóth László és Varga Imre, a tehetséges, de második verseskönyvében megbicsakló Kulcsár Ferenc és Mikola Anikó s az esszéista-kritikus Zalabai Zsigmond. És őket követve, az iskolapadban — szerencsére a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen is! — már alakul az Egyszemű éjszakásokra figyelő alkotók hada! Formálódik, művelődik, hogy művelhessen, az a fiatal értelmiségi csapat, amely már a szülőföld dolgain kívül megtanulja a rnűelemző láttatás fortélyait is, amely tudja, hogy honiság és nemzetköziség, szülőföld és nagyvilág ugyanazon dolognak egymásbaolvadó, mert így törvény- szerű és egymást gazdagító két sarka.

Ha csak a csehszlovákiai magyar irodalom legnagyobb líraugrására, Tőzsér Árpádék, Cselényi Lászlóék, Zs. Nagy Lajosék forradalmára figyelmezünk, már a megújulásra és régitől való elszakadásra, a megszüntetve-megőrzésre és a kísérletező-tájékozódásra ott a példa! És a Szemle ebben nem kis szerepet vállalt. Némely kísérletre s egy-egy izgalmasabb versre emlékezve, most ideemelem az újat váró, alkotástani összetevőket feltáró kritikát is. Az olvasót kalauzoló „pedagógiai kritikát”, amely már a Fábry Zol- tán-i erős társadalmi ihletést és valóságlátást a műelemző módszerrel, a műalkotás, belső arányaira figyelve ötvözte. Zalabai Zsigmond könyvéről másutt már megírtam,, mit köszönhet az olvasó ennek a műalkotással párhuzamosan ható, „magyarázó”, a műalkotást szinte a megjelenés pillanatában boncolgató kritikának. És most újólag hangoztatnám a fiatal kritikus akarva-akaratlan is erős sugarúvá rajzolt, szinte láthatatlan, de etikai tartást adó vonzalmát az elődök munkássága iránt.

Minden küzdelem (utalnék itt a legfrissebben feltűnt kezdők: Balla Kálmánék jelentkezésére) egyben értékteremtő harc: ha némelyütt az elődök szájmozgását mintázzuk is verseinkben, a cél nem lehet más: önálló, csak saját törvényeihez igazodó költészet megteremtése-kimunkálása. És mintha a korábbi nagy harcok, heves csaták megcsendesedtek volna! Megvékonyodott a sokáig áttörhetetlennek hitt kéreg, s mostani bekoppintása nem jár oly nagy — s főként külső, ezért mindig egy kissé hival