Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - A KÖLTÉSZET LEHETŐSÉGEI - Szakolczay Lajos: Szabálytalan kalandozás (Jegyzetlapok a csehszlovákiai magyar líráról)
a költészet lehetőségei Szakolczay Lajos szabálytalan kalandozás (Jegyzetlapok a csehszlovákiai magyar líráról] Illyés Gyula „ötágú sípját” először a történelem fújta meg. Vagy legalábbis elvégezte a szerteszórattatást, hogy később legyen szív és lélek, erő és a magyar nyelv erejében bízó hatalom az egybetoborzásra. Az egyetemes magyar irodalom az öt világrész ki tudja hány sarkán levő magyar nyelvű literatúrákból, kísérletekből is töltekezik. Főképp áll ez a szomszéd népek magyar nyelvű irodalmára. Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió (Kárpátalja) és Románia mint nemzetiségdajkálő s egyben irodalmat-kul- túrát is fölnövesztő országok, maguk is tekintélyes pontok a magyar nyelvű irodalom térképén. A helyet, a közlekedési edények frissítő cseréjével gazdagodó provinciát közelíti a köponthoz. Jó, hogy más-más témával, az alakítás és formálás helyi sajátságait egy nagyobb fókusz felé irányuló erejével. A nemzetiségi irodalmak, így természetesen a csehszlovákiai magyar irodalom szerepe is kettős: önálló létük, internacionalista híd-szerepük folytán az illető — föléjük eget tartó — országok valóságát fogalmazzák, az együtt élő nemzetiségek egymásrautaltságát hirdetik, ugyanakkor, mert magyar nyelven szólalnak meg, kötődnek is az egyetemes magyar irodalomhoz, kultúrához. Semmilyen érték nem mehet ezért veszendőbe, mert nem az anyaország határain belül született. De valóban így van-e? A hamari felelet helyett talán érdemes figyelmeztetni a más-más hagyományhoz (az önbecsülés és a lelkiismereti szabadság kivallását különféle módon ösztönző közeghez) kapcsolódó irodalmak értékrendjére. Aligha lehet tagadni: az egyetemes magyar irodalomnak is fényes értékeket és műveket adó romániai [erdélyi) magyar irodalom gazdaságát nem csupán a megtartó erővé lett hallatlanul erős hagyományvállalás biztosítja, hanem a nagyszámú, több mint két millió magyar ajkú lakos. Mint ahogyan a kárpát-ukrajnai magyar nyelvű irodalmak is egyik legfőbb meghatározója a kicsiny, 180—200 ezer magyar anyanyelvű lakosság. (A jugoszláviai és csehszlovákiai magyar irodalom a kettő között foglal helyet.) Nem is lehet másképp. Hiszen a nemzetiségi irodalmak amellett, hogy alkotásaikat-műveiket egy a hazainál sokkal szélesebb országút szállítás-törvényeihez igazítják, egyben önellátók is. Minden nemzetiségi irodalom — mostanság ezt főképp a jugoszláviai magyar literatúra hangoztatja — önmagának értéket és az ehhez való mércét is teremtő, önálló világ. Könyvkiadóval (könyvkiadókkal), lapokkal, folyóiratokkal, nemzetiségi (irodalmi-művészeti) díjakkal és nagyszámú olvasóközönséggel. Elsősorban a honi igényt kielégíteni, az értünk, mellettünk élőnek szólni, magyar nyelven szólni, művészetet közvetíteni kötelesség. Ha van erő és lendület, ha az alkotó tehetsége folytán a „csak” csehszlovákiainak szánt verseskönyv, regény, szociográfia, mert fontosat mond, mert szándékában az egyetemes magyar irodalom legnagyobb értékű alkotásait célozza, tágabb világba is belépőt követel, megtörténik a mindig kiszámítatlan „átváltozás”. Ki gondolta volna, hogy Duba Gyula addig eléggé vegyes fogadtatású könyvei után szociográfiájával, a Vajúdó parasztvilággal olyan olvasókörökben is izgalmat fog kelteni — nem is beszélve a hatalmas szakmai sikerről — amelyeknek tagjai úgyszólván még nem is hallottak a csehszlovákiai magyar irodalomról? És ki tudta volna előre megjósolni Koncsol László remekmívű esszéinek, „apokaliptikus látomásainak” sugárkörét akkor,
