Irodalmi Szemle, 1976
1976/6 - Csák Gyula: Megint jön a tavasz!
Csák Gyula megint jön a tavafz Gyönyörű volt a pirkadat. Röviddel korábban eső futott el az erdő felett, s most gőzölgött az egész domboldal. Sűrű pára ülte meg a völgyet is; a fából épült tornyos- tornácos üdülő ki-kibukkanó sziluettje így még inkább légiesnek mutatkozott. Meredek kaptatón iparkodtam egyre feljebb; vonzott a cél, hogy mind nagyobb sugarú kört ölelhessek majd át tekintetemmel — lehetőleg az egész völgyet. Akkora volt a csend, hogy csak saját zihálásomat hallottam s olykor egy-egy fölrebbenő madár zaját. A rövid emelkedő után aprócska fennsík, teniszpálya nagyságú tisztás következett, amelynek közepén egy halom hamu szürkéllett, egy korábbi tábortűz maradványa. Félig égett rönkre ereszkedtem, hogy pihentessem a testem és munkát adjak a szememnek. Az átellenben levő domb hátára már felkapaszkodott a nap és bíbor lángja ide világított. Talán öt, talán tíz percig ültem így, a megejtő látványba merítkezve, amikor lépteket hallottam a hátam mögötti, tölgyekkel borított lankás felől, majd hamarosan előbukkant a művezető zömök alakja. Rögtön ráismertem, mert az előző esti irodalmi beszélgetésen ő üdvözölt az üdülők nevében, s ő ajánlotta és intézte el, hogy az üdülőben maradjak másnap reggelig és élvezzek valamit az ő üdülőéletük kelle- meiből. Derűs, gyors pillantást vetett rám, aztán megjegyezte: — Ki korán kel, álmos marad ... — Ezt melyikünkre érti? — kérdeztem az övéhez hasonló derűvel. Közelebb lépkedett, aztán a tábor körül kiépített, számtalan apró földpadka egyikére telepedett. — Én megszoktam — mondta. — Ügy idomult a szervezetem, hogy öt óránál többet nem tudok aludni. Galambszürke, könnyű farmerben volt és vörös anorákot viselt erőteljes felsőtestén. — Ezt az öt órát viszont a nap bármelyik szakában át tudom aludni — folytatta. — Csak elhatározás kérdése, hogy mikor aludjak el és mikor ébredjek. — Nálam fordítva van. — Fölnevettem, mert szórakoztatott az amúgy tekintélyes külsejű művezető gyerekes büszkélkedése. — Sose tudok elaludni, amikor kellene, és sose tudok felébredni, amikor kellene. Fürkészően figyelt, miközben leakasztotta nyakából a kisméretű, vászonból készült hátizsákot, aztán oldalra dőlt. —Mit szól ehhez? — kérdezte körbemutatva. — Káprázatos — mondtam lelkesülten. — Azt hiszem, megtaláltam a helyszínt az elbeszélésemhez. — Miről ír most elbeszélést? — A szerelemről . .. — Persze, időszerű — bólintott. — Már megint jön a tavasz ... Röviden, zavartan nevettem, mert aggasztott, hogy olyan témát érintettem, amihez nem tud megjegyzést fűzni, ezért kissé bőbeszédű magyarázkodásba kezdtem és közöltem, hogy a szerelmen kívül persze másról is szól az írás.
