Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - Dávid Teréz: Aranka I.

Sző ami szó, a két asszony között nem sok öröm várt az élveteg Karcsira. Érthető hát, hogy Piros odaköltözése után még kevesebbet tartózkodott otthon. Ez volt ugyanis az egyedüli módja, hogy kikerülje Piros némaságát és Aranka vádaskodó szemét. Bár egymást sem szívelhette túlságosan a két nő, egyben láthatólag megegyeztek: mindketten gyűlölték Karcsit, ami szorosan összekötötte őket. A harag megkülönböztetés. Többnyire azokat a férfiakat nem szívelik az asszonyok, akiket édes mérgükkel szívesen megkörnyékeznének. Van, akire azért neheztelnek, mert nem szerethetik, a másikat meg azért, mert valaha nagyon is szerették. Amelyik férfira túlságosan haragszik egy nő, azt nagyon kell, hogy szeresse egy másik. Nos, Kata erről mit sem tudott, mégis mindent elkövetett, hogy viselkedésével fokozza a két nő Karcsi iránti gyűlöletét. Lábán a papucs egyre gyakrabban csattogott el a házmesterlakás ablaka előtt és csípőjét is mind rangosabban riszálta. Dehogy is sejtette, hogy milyen port ver fel libegő szoknyája odabent.

— Jön a tyúkja... — mondta, vagy inkább sziszegte Karcsi felé Piros. Aranka, akiben úgy látszik, több volt a humorérzék, csípős iróniával jegyezte meg: — Ha madár, akkor Inkább liba...

Karcsi sohase lehetett volna az úrikaszinó tagja, mert ilyenkor nem borult férfias, nemes dühbe az arca, és energikusan sem csapott az asztalra; ellenkezőleg: gőgösen és elégedetten vigyorgott két porkolábjára. Am hogy felsőbbrendűségéről mégis tanú- bizonyságot tegyen, széles mosollyal fordult ki a konyhaajtón és Kata után sietett. Hja, házmesterlakában mások a lovagiasság szabályai, és másképp érik ott a szerelem is.

Az utcáról behallatszott Kata csiklandós kuncogása és a két asszony aznap már nem szólt senkihez.

2

Ebben a fejezetben magukra hagyjuk hőseinket, hogy pótoljuk más rendbéli mulasztásunkat. Az írásnak, mint mindennek a világon, megvannak a kötelező szabályai. Ha valaki házat épít, előbb az alapot rakja le, mi pedig rögtön a történet közepébe vágtunk. Megírtuk, hogy az új házmester elfoglalta az üresen álló házmesterlakást. Azt is megjegyeztük — mellékesen —, hogy a ház a Forint utcában állt. Ha tűz el nem pusztította, ott áll még ma is. Szóltunk már Mocskosról és meséltünk Arankáról, de nem került még sor sok olyan tényező ismertetésére, melyek elbeszélésünk szempontjából nem kevésbé fontosak, miután nem győzzük ismételni, hogy nem mesét írunk, hanem történelmet. Korképet! Társadalmi rajzot, szemléltető áttekintést pár négyzet- méterről, három és fél emeletnyire a föld színétől. Ugyanis, egy háznak nemcsak homlokzata, lépcsőháza, telekkönyvi száma és házmestere van, hanem keresztmetszete Is. Lélektana, világnézete! A világnézet akkoriban szervesen része volt minden embernek, akár a mája, lépe vagy veséje. Világnézet nélkül azokban az időkben senki sem lehetett — valaki! Miként nem lehetett tisztességes polgár az, aki kabátja hajtókájára nem tűzte ki politikai meggyőződésének miniatűr cégérét. Gyanús ember az úr, ha nem hirdeti nyíltan azt, amit vall! — mondta a közvélemény, és a gyanús emberek részére akkoriban külön házakat jelöltek ki, külön cégérekkel.

Az én házam, az én váram! — hirdeti az angol közmondás. A pesti ember az angol mondást a saját körülményeihez igazítja. — Az én házam, az én kaszinóm... Egy pest-budai bérházban tehát nincs magánügy. Ott mindenki mindenkival mindent megtárgyal. És ott mindenki mindenkinek mindenért felelős. Ott nincs, hogy valaki azt mondhassa: Mi köze Hollósnénak a félemelet kettőből ahhoz, hogy hozzám ki jön és tőlem ki távozik? Nem így van ám! A ház becsületéről van szó, tehát Hollósnénak mindenhez köze van. Ezért már reggel hatkor az ablakban könyököl, de este tízkor is ott van még. Ősz feje nélkül lehetetlen volt a Forint utcai ház homlokzatát elképzelni. De ebben még nem lett volna semmi különös, ám amiért Hollósné a mitológiába is beillett volna, az azzal magyarázható, hogy egyetlen ősz feje a homlokzati ablakkal szemben levő előszobaajtóban is meg-megjelent. Ha egy ház állam az államban, akkor a Forint utcai kis társadalomban Hollósné a közvéleményt irányító szervnek felelhetett meg, vagy ahogy magyarosan mondták akkoriban, ő lehetett volna a „propagandachef”!