Irodalmi Szemle, 1976

1976/5 - Dávid Teréz: Aranka I.

a férgeitől megszabadítani. Mocskos életelve a bizalmatlanságon alapult, ami természetes is, ha tekintetbe vesszük, hogy egy zsidó hagyatékból maradt a házra. Ez a pedigrés ázsiai puli, ez a hegyes orrú, zsemlye színű kis fajkutya minden más korban karriert csinálhatott volna, de hát az idő tájt nem ő volt az egyetlen lény Európában, akinek áthúzták a számítását. Ám Mocskos erre még csak rá sem vakkantott. Úgy látszik, nem volt becsvágyó természetű, vagy pedig túlságosan is megalkuvó kutyaleikével magyarázható, hogy türelemmel viselte a zsidó gazdája által rákénysze- rített szabályokat, aztán ugyanúgy megértette az idők szavát is; hogy gazdáját, mivel nem volt fajtiszta ázsiai puli, elvitte a sintér. Ez eddig hellyel-közzel érthető. De miért rugdossa őt mindenki, holott felsőbbrendűsége elvitathatatlan? Ez már nem fért meg a puli-fejében, és bánatában felcsapott „vadkutyának”. Ami Mocskos felfogásában annyit jelentett, hogy nem várta meg, amíg belerúgnak, hanem már jóelőre kivicsorította tűhegyes fogait, s vadul morgott még az olyan kézre is, amely simogatásra készült, és csakis a saját maga szerezte eledelt volt bizalma elfogyasztani. Szóval Mocskos filozófussá vált. S ő lett a Forint utca réme.

Ezzel a kutyával került barátságba Aranka, illetve Mocskos kezdett megbarátkozni Arankával. Nem vicsorgott rá, ha az asszony kézbe fogta a kutya volt gazdája után elárvult seprűnyelet, vidám csaholással szaladt — mint a „régi szép időkben” — előre, fel a negyedik emeletre. Tudta, hogy a munka ott kezdődik, és elismerése jeleit szilárdabb, vagy kevésbé szilárd formában fenséges nyugalommal hagyta az immár tisztára sepert lépcsőház különböző helyein, gondolván bizonnyal — milyen rendes dolog a fajvédelem —, a zsidó ezért jól elnáspángolt volna. Amint látjuk, már politizált is. Ám Aranka ebből mit sem tudott a Mocskos lelkében végbement változásról, s így aztán egy-egy frissen felfedezett kupac előtt elmélázva csak annyit mondott:

— Nos, jól van Mocskos! —, és elölről kezdte az egészet. Mire Mocskos hála kifejezéseként nagyot ugrott a levegőbe, és fölöttébb meg volt elégedve a világgal s önmagával.

Ezzel helyre is állt köztük a béke, annál inkább, mert közben megérkeztek az angolok. Aranka megfeledkezett a kutyamocsokról, amit közben a lakók úgyis szertehord- tak a lakásokba, és verni kezdte a vasból való gongot. Félálmából kitörve mozgékonnyá vált, tekintete különös fényben csillogott, s ilyenkor veszedelmesen hasonlított Mocskosra. Benne is volt valami „vadkutya”-szerű... Vagy inkább valami filozofikus. Nem lehetett pontosan megállapítani.

Akkoriban naponta csak kétszer mentünk a pincébe. Délelőtt tíz óra tájt és este. Bőröndöt, kabátot hónunk alá szorítva meneteltünk a föld alá, mintha az egésznek lett volna valami értelme, mintha egy élet tartalmát bele lehetne gyömöszölni egyetlen bőröndbe. Mindenki azt hozta tehát magával, „mi lényege”. A második emeleti Mariska, aki mindkét lábára sántított, az imakönyvét, egy feszületet és élete egyetlen szerelmes levelét hozta mindig magával. Nyakában világoskék kongregációs szalagot viselt, és ha nagyon „dolgoztak” odakinn, egy-egy miatyánkkal igyekezet segíteni rajtunk. Asszonya, a szép, szőke Riegerné rendszerint a konyakos üveget kapta elő ijedtségében hóna alól. Mezei néni — öreg nyugdíjas — babot, lencsét szemezett A gyermekeket a cselédek cipelték magukkal.

A történelmi hűség kedvéért hangsúlyoznom kell, hogy mindez nem Pesten történt, hanem Budán. Budára a szörnyű idők még csak árnyukat vetették. Csepelen már üszkös romok hevertek. Újpesten égett a hengermalom, a Teréz-város csonka falai két- ségbeejtően meredeztek az ég felé, az Andrássy út fáit repeszdarabok borotválták kopaszra, de Buda még virult, Budán még zavartalan szépségben ragyogott a nyár, Budán még virágzott a szerelem is. Örök szép rendje a természetnek, hogy a sírokon is kivirul a nefelejcs, s míg a ház lakói vitatkoztak, acsarkodtak, politizáltak, bújto- gattak, gyűlölködtek, észre sem vették, hogy Kata beleszeretett Karcsiba.

Kata húszéves volt, és Roedl őrnagyéknál szolgált, bár ő úgy mondogatta, hogy „családtag” náluk. Bárhogy is volt, ez még nem lett volna baj. Az ilyen barna hajú, húszéves Katáknak joguk van arra, hogy a tövis közt is megtalálják a rózsát, különösen, ha a rózsafa is nyújtogatja feléjük ágait. Mert hogy ez a szerelem nem Karcsi közbenjárása nélkül jött létre — az bizonyos. A hiba ott történt, hogy erről a rózsakereső