Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Weöres Sándor: Versek
agónia Ha meghalok, ki hal meg bennem, velem, helyettem? Azt, akiért aggódtam (nem tudom, én-e, más-e) valahol elvesztettem. Olyan silányra sorvadt, olyan párába olvadt, se valaki, se senki, hogy akár ál, akár hal, nem lehet észrevenni. De énné kényszerít majd a haldoklás állkapcsa, hogy magam holtát haljam, mert akiért aggódtam, már rég nincs jelen ottan. kiszámoló Vasárnap meghalsz hétfőn boncolnak kedden fertőtlenítenek szerdán fagyasztanak csütörtökön kiterítenek pénteken temetnek szombaton te vagy a hunyó. ♦ Hová mész te hulla? Krematóriumba. Aztán jó-e ottan? Ingyen is meleg van. Weöres Sándor havazás Délután hó szitál a városra. Estefele mind elolvad sárosra. Csillog-villog az úti fák minden ága, zúzmara, zegernye, dér tapad rája. Másnap reggel nap ragyog a falakra. Csak az én szívemet nem olvasztja, öreg vagyok, mint a száz-birkás gazda, ki ostorát már a szegre akasztja. dallamok l Hazatérünk estére, estére, iparkodjunk végtére, hazaérünk, nem a világ végére, csak a falu szélére. Hazajutunk hajnalra, hajnalra, de sötét a fa lombja, eltévedtünk rengetegbe, vadonba, hív a falu harangja. 2 Kiskakas a jércék között vonul, kendermagos mellénykéje mint a szabó mesterműve, azt gondolja, nagyúr. Kiskakas a szemétdombra kiáll, vértől duzzad tarajkája, fűrész-fogú koronája, azt gondolja, király. 3 Kapuban zörget a tél szele, ilyenkor édes a vadkörte, berkenye, savanyú az egész éven át, csak ha dér csipte meg, oldja lágy zamatét.
