Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Knězek, Libor: Peter Jilemnický önmagáról és az alkotásról

idején írt, s amelyben Dolný Kubln környékére kért tanítói kinevezést, a felettes iskolaügyi hatóságok nem hagyták jóvá és csak hosszabb huzavona után nevezték ki a távol eső kysucai egyosztályos iskolához, Svrčinovec u Deja faluba. Az irtványok világában, ahol a munkások véres verítékkel készített zsindelyeikért kapott nyomorúságos keresetüket is örömmel fogadták, ahol Jilemnický működése idején nem volt ipari munkaalkalom, s ahol az emberek gyakran egész éven át nem láttak pénzt, az ifjú író gyűjtötte az élményeket és tapasztalatokat. Ezeket főként a Szegények igaza és a Rudé právo lapjain közzétett támadó prózai írásaiban használta fel. Az irtványla- kók életéről ő maga így írt később: „A Kysuca-vidék fő és lényeges vonása a nyomor: a szegény, köves hegyoldalakról és fekete hegyekből, a keskeny irtványokról hömpölyög le, és csendesen lép be minden kunyhóba mint régi vendég, akit már köszöntéssel sem fogadnak. És minden esztendőben megérkezik, mert a sovány földeken sohasem terem elég burgonya — a zab pedig gyakorta még lábon hó alá kerül. Zab, burgonya és káposzta — ez minden, amiből itt élnek. És mivel ez- nem elég, a férfiak kénytelenek szétszóródni a világon, hogy erejüket az USA-ban, Kanadában, Argentínában és Franciaországban hasznosítsák, vagy legalább egynéhány egérfogót áruljanak a Moraván túli testvéreknek. Otthon a közelmúltig alig maradt valaki. — A másik lényeges vonás az alkoholizmus. De a nyomor nem abból ered: az alkoholizmus származik a nyomorból és fokozza azt. Olyan hurok ez, amely ezeknek az embereknek a torkát fojtogatja... A Kysuca-vidéket az alkoholizmustól elsősorban a gazdasági felemelkedés, sőt a teljes gazdasági átalakítás mentené meg. Amíg ez be nem következik, a nyomor csak nőni fog.” (Panorama, 1932 február).

A Kysuca-vidék nyomora és társadalmi okai elleni aktív harc megkívánta a környezetnek és a lakosok életmódjának alapos ismeretét, mindennapi gondjaiknak és ritka ünnepi pillanataiknak a megismerését. Peter Jilemnický hamarosan összeforrt az emberekkel, sok jóbarátra talált köziöttük, főként a Pastorkovec családban. Életsorsukat később prózai munkáiban is ábrázolta. Ö maga említette egyszer, hogy úgy érezte magát a kunyhóban, mint otthon, egy tálból evett az emberekkel, velük vigadott a ritka menyegzőkön. A Kysuca-vidéki hegyi lakókhoz fűződő bizalmas kapcsolatból született Jilemnický első regénye, a Győzelmes bukás, amelyet a szerző lírai regény-félének nevezett. Kiérezhető belőle a szerző mélyen átélt kapcsolata a leírt környezethez, valamint meleg rokonszenve az önmaguk és a többi emberek méltóbb életéért harcoló hősök iránt. A Kysuca-vidék zord szépségéről és a Kysuca- mentiek mérhetetlen nyomorúságáról szóló regényben az író három fő témát tárgyal: a munkát, a földet és a természeti erőket.

A čadcai ötosztályos iskolához, ahol 1925 őszétől tanított, közelebb esett Zilina és Vrútky, a politika és a kultúra. Ekkor már együtt volt barátjával, Edo Urx-szal, a DAV irodalmi csoport tagjával, aktívan részt vett a munkások között tartott nyilvános fellépéseken és rendszeresen közölt a Pravdában, a DAV-ban és a Spartakusban modern feldolgozású novellákat, riportokat, közben megpróbálkozott a drámaírással és a verssel is. A Győzelmes bukás című regény hasonlóképpen a Piros 7 című novellagyűjteményhez, a mű és a szerző haladó beállítottsága miatt, nem talált kiadót — míg végül a regény hároméves késéssel 1929-ben Prágában jelent meg; a novellák pedig a második világháború végéig szétszórtan maradtak a folyóiratokban. Eközben Jilemnický nyilvános és politikai tevékenységét gondosan figyelemmel kísérte a csendőrszem, és az iskolaügyi hatóságoknak elég sok munkát adott a kommunista személyekkel és sajtóval fenntartott kapcsolatairól szóló iratok tömege.

Végül komoly, létfontosságú lépésre szánta el magát. Az Interhelpo-csoport expedíciójával tanítóként és krónikásként a Szovjetföld ázsiai részében fekvő távoli Ka- rakirgíziába utazott. Kétéves fizetésnélküli szabadságának engedélyezésére beadott kérését az iskolaügyi hatóságok elutasították, mivel „alapos a gyanú, hogy Oroszországban az ottani politikai viszonyokat akarja tanulmányozni és így kíván felkészülni az ilyenfajta politikai tevékenységre köztársaságunkban”. Jilemnický ennek ellenére elutazott a Szovjetunióba és a két év folyamán megfordult Pispek (a jelenlegi Frunze) városában, a pavlovkai (a mostani Kraszno-Csehovka) cseh és szlovák parasztok között a Fekete-tenger partján, végül pedig hallgatója volt a moszkvai Állami Zsurnalisztikai Intézetnek. Csehszlovákia Kommunista Pártja azonban, amely Jilemnickýt erre az iskolára kiküldte, hiányában volt tapasztalt újságíróknak és ezért