Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - HAGYOMÁNY - Fábry Zoltán: A leszerelési komédia
Istené, a császárnak, ami a császáré”, elvén áll. A nemrég elhalt német kancellár Hermann Müller mondotta: „Adjátok meg a véderőnek, ami a véderőé” — és elvtársai vígan szavazták meg a cirkálókat. Az osztrák szociáldemokraták sem hagyják magukat: „A szociáldemokrácia kell, hogy az államnak, melynek fenntartásáért együtt felelős a többiekkel, megadja a védelmére szükséges fegyvereket” (Julius Deutsch). A szociáldemokrácia Ilyen argumentumokkal szavazza meg a hadügyi költségvetéseket, erősíti minden országban az imperializmust, sőt jő példával jár elől nemcsak tizennégyben, de ma — Japánban is, így természetszerűen kell, hogy igazolásul a leggrandíő- zusabb vllágcsaláshoz, a Népszövetséghez társuljon: imperializmusnak falazzon, Genf- ben bízzon és hogy a Népszövetséget, ezt az imperialista intézményt, a munkásság reményeként szuggerálja. Teszi ezt ma, amikor egyre nyilvánvalóbb a Népszövetség tehetetlensége, bábszerepe (lásd Kína—Japán), amikor egyre jobban kéne, hogy a világ összes dolgozói meglássák, hogy Genf, hogy a Népszövetség, az egész leszerelési konferencia — Szovjetunió elleni ütőkártyák. Teszi ezt akkor, amikor látja, hogy a Szovjetunió jött egyedül a béke gondolatával és akaratával: a teljes leszereléssel. A II. Internacionálé 1929. május elsejei kiáltványában teljes szolidaritáslátszattal követeli a Szovjetunió leszerelési javaslatának tárgyalását. Ne mondja senki, hogy nincsen meg bennük a jóakarat: a plakátok színesen és nagybetűsen ordítják: Leszerelni! Leszerelni! Hogy ez a jóakarat a valóságban hogy néz ki, azt a május elsejét követő pártlapok nyelvöltögetései bizonyítják. A brüsszeli Peuple így ír: „Ne hagyjuk magunkat félrevezettetni Litvinov mesterkedéseitől, ezzel csak az időt pazaroljuk és az igazi leszerelést hátráltatjuk, mert a világbéke legnagyobb akadálya a Szovjetunió”. Azok, akik minden országban lakájszerűen erősítik saját kapitalizmusuk imperializmusát és minden skrupulus nélkül már békében megszavaznak minden hadügyi költségvetést, a leszerelés előfeltételeként a Szovjetunió teljes lefegyverkezését követelik. A teljes kapitulációt, a teljes kiszolgáltatottságot: Imperializmus győzelmét, marokba- röhögő továbbélősködését a szociáldemokrata vezérek jóvoltából. A japán szociáldemokraták tovább mentek: ők a valóságban is bebizonyították, hogy az első hadsorokban fognak harcolni a munkás- és parasztállam katonái ellen! Molotov beszél Minden összefog a Szovjetunió ellen — a nehézipar titkos konferenciáitól kezdve a leszerelési konferenciáig. És mégis: a kétségbeesésnek sehol semmi nyoma. A Szovjetunió nem fél, nem remeg, jövője nem bizonytalan, mert ő maga egyedül a jövő: a dolgozók emberi élete. Ezt tudják a Szovjetunió munkásai és parasztjai, és így érzik, és így akarják a világ összes dolgozói. Ezen a közös egységfronton kell, hogy megtörjön minden imperialista mesterkedés. Molotov beszél: „Még jól emlékezünk azokra az időkre, amikor az imperialista hatalmak minden erejük megfeszítésével szervezték az intervenciót a munkás- és pa- raszt-hatalom leverésére. De azt sem felejtettük el, hogy már akkor a kimerültség határán, a polgárháborúk zűrzavarában és a legtökéletlenebb gazdasági káoszban kivertük a Szovjetunió ellenségeit... Azóta hosszabb idő telt el, és nálunk alaposan megváltozott minden. Ellenségeink túl a határokon jól teszik, ha ezen elgondolkoznak egy kissé, mielőtt kalandos vállalkozásba fognak, mert könnyen megtörténhet, hogy rosszabbul járhatnak, mint akkor régen.” A traktorvezető beszél A traktorvezetőnek is van mondanivalója. Az intervenciós kísérletek, az imperialista praktikák az ő nyelvét is feloldották. Így beszél: „Nem tetszik nektek, hogy a traktorra ültünk? De ha egyszer a páncélvonatra ülünk, nem fogjátok megköszönni!” Egyenes, nyílt beszéd. Itt nincs csalás, nincs komédia. A dolgozók beszélnek és védekeznek a családok ős csalatások ellen. Genf és egyéb komédiák ellen. A íöntl közlemény Fábry Zoltán kevéssé ismert írása, s az 1933-as Munkás — Proletárok Naptárában jelent meg (56—60. lap).
